Lucskai Vincze : Az utolsó kimondatlan szó

    szavam     
    ernyedt csendje    
    mint völgyek hangja     
    éj árnyán fennakadva    
    tétován rúg még    
    néhány utolsót    

    csukló zokszót    

    s egy vézna szótag     
    sajgó ölyve    
    rándul  szárazon    
    tátongó ajkamon    
    lelkem közönye    

    alélt szóvirág     
    hulló szirma
    ziháló leheletem
    hasztalan lesem
    keresem
    csak tépem
    ábrándok
    gyepl?jét
    habzó zablám
    ostor pattogásán
    nyöszörög  
    kegyetlen pöröly hörög
    sújt
    a lélektör?
    rég elhalt a szó-köt?
    mi elmém fonta
    unt  napjaim
    vánkosára

    mily üres a kiköt?m

    kuporgok
    istenem kopott zsámolyán
    kiszáradt a kút
    csak h?sét félti már
    elhaló emlékét  
    volt csobbanásnak

    vakságán moha honol
    zabolátlan

    vágtatna még
    hidd ha mondom
    ezer gondolatom    
    gúzsba kötve fetreng    
    nyakam köré tekereg    
    s mint rozsdás láncszem     
    a torkomra forr    
    az utolsó     
    kimondatlan     
    szó

Legutóbbi módosítás: 2008.06.07. @ 11:17 :: Lucskai Vincze
Szerző Lucskai Vincze 200 Írás
... ha majd a dalnok, kihal belőlem és állok ismét éktelen ... buckámat hordja szét kóbor szél, reménytelen, ha majd jönnek daltalan, kopár szavak lanttalan és gőg táplálja dacos lelkemet, kerüld majd érintésemet ... mi marad, egy morzsányi falat egy cseppnyi harmat ...