Szilágyi Hajni - Lumen : Eretnek fohász

Ki vagy mondd,

s mi végre hát dühöd,

te könnyen nevetsz onnan fentről

fodros felhők bársony trónján ülve.

Hisz’ ma újból nyertél egy csatát…

 

Egykor leloptad az égről

az összes csillagot,

hogy egyet visszadobva

kilyukaszd az égboltot.

Mély barázdákat festettél

a világ tágra nyílt szemeibe,

majd az idő kegyetlen ránca

egyetlen ecsetvonásoddal,

könnyként csorgott le a vén óceánba.

 

Csaltál, hogy ma is csalatva légy

száz halált láttál, éltél-haltál,

és te mindig újjászülettél.

Könnyed lépés lettél

haldoklók lelkében,

és ha kedved tartotta,

pengeélen keringőt táncolva,

vágtad el a repülő trapéz kötelét,

majd zuhanva a pokol felé

fizetséget kértél,

megkopott angyalszárnyakért.

 

Hitedet foltoztad

az alkony véres vásznára,

templomot építettél

nem egyet, nem százat,

üvöltve lüktető jeleket véstél falaira,

néma imákba, üres ígéreteidet hazudtad.

Fény-oltárod előtt térdepelő,

ölelésre éhes, árva álmokat

keresztre feszülő börtönödben ítélted

dermesztő éh-halálra.

 

De már nem érdekel ki vagy,

hisz’ az én álmaim is ott várakoznak

lábaid előtt, valahol félúton a sorban,

hófehér felhők, szelíd fodraiban…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"