Búvármadarak

szeretettel K.I-nak *

 

 

1

látod jó uram

hogy játszik a fénnyel

az alkonyi tenger

ezüst halpikkkely

fodra a víz ameddig szemem ellát

Hélios nyakig mártózik bele

 

így játszol szívemmel

hőségemmel

mely biztosabb Atlas vállainál

tartom erősen

– mint ő a földgolyót.

nem szeretlek tán

tűzasszonnyi hévvel

nem nyitom meg

boldogan ágyékomat este

gyönyörért ágaskodó

dorongod csillapulásáért

mily vétkem van

hogy nem ölelsz forrón

nem csókolod testem hajlatát

 

arcod borús gond redőid látom

tán nimfák csókjáról álmodozol

ezért kerülöd hitvesi nyoszolyánk

 

Alcyoném, kedvesem

tested kívánom, nem szűnt meg

az érzés

egyetlen vagy az asszonyok között

kivel csillapítom vágyam

s a kéjben

oly lelkes örömmel osztozom veled

de vár az út

ki kell tudakolnom

mi céljuk van az isteneknek

induljak-e harcba

sikerrel járok-e

– megmondják Delphoi

látói a forrásnál

miként cselekedjek

hogy sorsom kedvezzen

 

vigyél magaddal

óh Ceyx

melletted lenni most

kötelesség nekem

kivel jóban

örömben osztozom

annak próbáit is

büszkén vállalom

ezt kívánja

tiszta lelkiismeretem

– a tenger tudom veszélyes

nem egyszer láttam apámnál

tört gerincű hajók vergődését

partra vetett tépett vitorlák romjait

 

ne félj szépségem

ígérem

kétszer telik meg a hold az égen

s visszatérek

édes öledbe megint

hajad sátrába bújni

forró testedre fonódni

 

Kedvesem Ceyx

ha menned kell

s végleg nem rendít meg szavam

indulj szárazföldön

s ha hosszabb is utad

várok rád híven

míg jelölt égi útját bejárja a hold

s erős karod nem ölel lelkesen

 

óvlak a tengertől

érzem

Imagegyönyörűm

hogy gyorsan visszaérjek

tenger a legjobb út

ezt meg kell értened

 

ne félj nem lesz baj

eloszlik kételyed

s hamarost boldogan

eggyé válok veled

 

Alcyone szeme könnyekkel

látva hogy hiába

nem győzi meg urát

csillagdíszű Nox

ki őrizte az álmát

 

 

2.

 

 

Aurora harmatcseppjeit

szórja fia halálán

szomorkodva

mikor Alcyone

férjét a hajóhoz

kíséri

mely tengeren

szelíden áll

árbocával éggel dacolva

vitorláit

szorgos kezek bontják

– indulni kell rögvest

az idő ennek kedvez

 

langy fuvallat

az mi most lengedez

mikor

a drága Ceyx fürtjeit

igazgatja zavartan

az arcot

mit féltve jövőtől

homloka mögé mélyen belevés

vad csókkal búcsúzik

mintha utolsó kortyot

sivatag homokján

inná be az ajka

 

Ceyx is megdöbben

– mi ez a szenvedély

vidám mosollyal elütné

inkább a bús búcsút

serényen

– fedélzetre szökken

 

integet keze

szíve szorul

mint fogoly madáré

dobog hevesen

– Alcyoné könnyezik

kezével simogatja

a távolodó kedves

lassan szürkülő teste

kontúrjait

 

vitorlát bont lágy szellő

karján libbenve

tovafut a hajó

szelve kétoldalt

a freccsenő vizet

dolgos hajósnép

húzza a kötelet

surranó delfinek

kísérik a gályát

 

ahogy a napszekér

zenitről lebuka

fehérleni kezdett

az égek legalja

felgyorsult a szél

dagadt a vitorla

széllel kibélelve

a tengert hasítva

sirályok vijjogtak

baljós jelet hozván

feketébe váltott

a távoli homály

 

gomolygó felhőfüst

lepte el az eget

morajlott bősz Zeusz

a tenger remegett

villámok cikkantak

megeredt az eső

dörög csattog minden

– hú micsoda idő

 

a hajó dülöngél

labdázik

hevesen

Eurus

ki

dobálja, himbálja

épp mihez van kedve

 

kormányos ordít

magából kikelve

árbochoz vitorlát kötni

kell szaporán

tajtékot vet

az elem a hajó oldalán

átcsap

a fedélzet térdig vízben áll

 csörtet feléjük

égbeszökő ár

elsöpör mindent

ami útjába jár

– széttörve vitorlát

 

karok merednek

vízből segítségre

de nem jön a mentség

pusztulás a vége

sírjuk odalenn

a mélynek fövenye

Ceyx is vízbe hull

– Alcyoném kedvesem

Kiált félelmesen

– ajka nyílásán

tódul be a sós ár

zúgás mossa el

örökre hangját

teste vergődve

lassan alászáll

 

 

3.

 

 

Alcyone felriad

rossz álom ez talán

Ceyxot láttam

Charon ladikján

Morpheus

csalfa csínye ez csupán

édesem – halott

szólongat engemet

kezét felém nyújtja

de el nem érhettem

aztán eltűnik

majd újra megjelen

– tenger fogságában

végzete odalenn

 

éjjel le s fel járkál

várva pirkadatot

A tengerhez rohan

kémlelni a habot

mit parton kisimít

a megnyugvó tenger

 

Kajla Zephyros felkapja

vidáman

kibontja Alcyone

leomló dús haját

Kendője lecsúszik

– ő szoborként áll

nézi a nagy vizet

mely titkot rejteget

Ceyxot

csak őt hozza vissza nekem

– ezt mormogja

ajkával e szavakat

ismételve mondja

 

rossz sejtése

ám feltámad újra

szíve megdermed

tengerre pillantva

mely deszkákat sodor

a homokos partra

vitorla darabja

ring amott a vízen

a láthatár szélén

egy emberi test libben

– azt hozza felé a víz

 

óh

szegény

ki uraltad a tengert

most

holtan himbál

tetején

ki lehet ő

– egy szerencsétlen hajós

ki vízbe fúlt

viharban

mily szomorú fátum

hogy bevégeztetett

 

de amint közelít

a testnek látványa

szíve hatalmasat üt

mellkasába

belegázol futva

tengernek habjába

 

Ceyx édesem

kiáltja a szája

zokogva harcol

dől hullámok árja

hogy a halott testhez

végre odaérjen

Image

 

Két kezébe fogja

holt kedvese arcát

égre tekintve

átkozza a sorsát

 

kezéből szárny lesz

toll nő fehér karra

ajkából a csőr

fájdalmát rikoltja

szó többé angyalit

nem suttog kedvesen

mámorító dalba

sem fog már lelkesen

 

suhanva felrepül

mint a nyíl úgy száll

az égre rebbenő

szép búvármadár

 

holt testből

Ceyx is

Új életre kelve

surrogva felröppen

együtt repülnek

magas

tiszta égre

hogy együtt szálljanak

imígy egyesülve

most már

mindörökre

 

 
 
Ovidius: Metamorphoses – ford.: Devecseri Gábor – felhasználásával
szerkesztette: Koczeth László – 2008. május 17., szombat, 14:53

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Koczeth László 51 írás
"Tudunk mi sok hazugságot mondani, ami a valóra hasonlít, de tudunk mi, ha akarunk, az igazra is rázendíteni' (Hésziodosz Istenek születése - A Múzsákról)