Gősi Vali : Utóirat

Mielőtt végleg elmegyek,

talán írok majd

egy búcsúlevelet

– ha írni akkor még lesz erőm –

s a búcsúszó helyett

– ha szólni már

képtelen leszek,

megírhatnám még

azt az utolsó levelet…

s a levélbe írnék majd talán

utóiratot,

arról, hogy jövőt, reményt

örökül miként hagyok…

Különös gondolat

e levél, s benn’ utóirat:

mintha előre látnám most

lenyugvó napomat

– feledve,

hogy fénytelen,

küzdelemben élt

földi létemet

sorsom kudarcaként éltem

győztes harc helyett…

… s hogy átutazóként

jártam itt csupán,

és győzelem a földi lét során

vándorként

senkinek sem jár,

csak majd amott,

túl az anyagon,

túl a Földön álmodott

hiú ábrándokon.

S akkor, végül,

az utóiraton

olvashatnátok mind, talán,

ami ma még rejtély

e titkos Föld-tanyán:

hogy otthontalanul

élünk itt,

kunyhó, vagy pompás kastély

hiába vár,

a földi út nekünk

tűnő álom csupán,

örök harc,

enyészet, s halál,

amíg a lélek mindent megtanul,

és végleg

hazatalál.

S bár kis földi örömöt,

és szerény, apró kincseket

a vándorlás során néha meglelünk,

végül minden múlandót itt

el kell vesztenünk,

mert terheinkkel

mi is elveszünk…

de aki sorsának útjára áll,

– hiába várja az út végén halál –

túl azon,

örök otthonára,

szellemhazájára,

s ott időtlen

boldogságra talál.

Utóiratomban is

végül majd ez áll:

ne csüggedj, vándor,

itt nincs földi halál!

Végtelen a pillanat,

s a boldog idő

veled itt

örökre

megáll!

 

(Fotó: saját archívum – Csíksomlyón)

 

 

Legutóbb szerkesztette - Gősi Vali
Szerző Gősi Vali 284 Írás
Nekem a vers a lelkem is... http://lelekhangok.blogspot.hu/