Szilágyi Hajni - Lumen : Arcodba rejtem arcom

kép: Márton László – Női arc

 

 

Csorbulnak a szavak, az est

selyemfényű foncsorán.

Nyirkos szagú mélységből

kúszik fel az imbolygó magány,

indaként öleli át…

A fal tövébe kapaszkodó,

elhagyott álmok tegnapját.

 

Kőszentként imádkoznak

térdre borulva a csillagok,

s mint lángoló csobogók

perzselik az éj szárnyát.

A múlt pernyeként zuhan

vissza a sötét mélybe,

halkan rezdül báb-árnyéka…

Örvények közt kavarogva,

fekete pillangóként száll tovább.

 

Arany-leplet sző az ég oltárára

a pillanatnyi csend-fohász.

Válladra borul sóhajom,

arcodba rejtem arcom,

úgy ölelsz, mint lassú szél…

Óvó árnyékodba burkol

a csendesen vándorló holdfény.

 

s ma újra álmodom,

hogy benned ébredem,

mint minden sima arcú reggelen…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"