Szendrői Csaba : A cimborám és én (én, a cimborám)

Nyomtatás

A hold udvarán játszok ma

 veled Magány. Leprás cimborám!

Add a dekket hadd lássam

mint mondunk mi ketten.

Hasbeszél? vagyok, te vagy a báb.

Magamban vagyunk

és egyszerre boldog ez így

„mint eszkimónak a fagyhalál”

katonának a h?si.

Semmi kétség.

Valamennyi gondolat elszakít egy idegszálat.

Csak játék a szó, magamban beszélek veled.

Vitánkat az álom zárná ma le,

s mint minden est mikor sikerül,

beléd merülök lassan.

Érzem ahogy fordul a kocka:

kezed lassan csúszik a gerincembe

te beszéltetsz a túloldalon kezeddel,

én meg itt az "igaziban" hallgatok.

Néha horkolok egy kicsit,

így mindenki hallja ahogy élek

mikor erre jár.  Nem is tudja:

a lélek éppen alvajár.

„Mindenki egyedül hal meg.”

Csak mi leszünk ketten.

Drága barát! 

A valóságban én vagyok

feletted az úr.

Arrafelé maximum zsoldosod.

S egyszer válhatunk csak el

mikor a szíven áthatol a fény.

Mert az hazugság, hogy az ember társas lény.

S ha így van, fenn áll veszély:

Hol vagyok én?

Valamennyire ?rület ez

mindenki tudja ki lát.

Párnás szemeim árulkodnak róla,

Hogy éppen veled játszom a szimfóniát

s az összes kincsem

feltettem az egylábú lóra.

Tartalmas bájcsevej ez.

Célja átvészelni önmagát.

Türelmes hallgatásban üvöltözni belül,

s csak merem remélni,

hogy visszatudom fogni a hangot

míg végül megegyezünk

s minden elcsendesül…