hópárduc mancsokon
lopódzik
újra… a tél…
adakozni vágyó
puha öleléssel
a hervadt avar fölött
szétfolyik
már lustán
a köd
én is áttünök…
a régi telekbe
hol sápadt utcasarkokon
magamban beszélek és
a rég kihúnyt kávéházi izzók
s az önmagukba szédült lámpaoszlopok
t?vében
fel- felderengve
könyékig turkálok
havas reggelekben
ritmus nélküli táncok
hamis vallomások
a csend az árnyék a hang
az összes lerongyolódott pillanat
a félig álmodott
álmokkal teli tarisznyák
hamuvá vált csókok
megkövült pogácsák
örvénylenek…
örvénylik a
magány
zúdul rám s?r? hópelyhekben
elvesztem valahol
valamikor valamelyik telemben…
pedig szerettem
Legutóbbi módosítás: 2008.01.02. @ 23:46 :: Szabó Csilla Judit