létezni kéne újra
nem benned várni a megváltást
mert te is csak úgy lehetsz igaz
ha egyszer kijutok
mostani magamból
és nélküled is érzem
azt ami tiszta
ha akvamarin-sima
nyugtalanságba süllyedek
és az összes hibám
múltam elrontott vonalai
mint túlcsordult élni akarásom
ott táncolnak el?tted
halkan
megszokottan
azon a sarkított reggelen
örök voltál
vagy
és leszel
akkor is
ha annyira kegyetlenné álmodlak
hogy összeroppan a képzelet
és darabjai olyan fahéj-illatot
rajzolnak párnámra
hogy újjá lehetsz bennük te is
tudom sosem akarsz
igazán megérteni
és én sosem fogom elmondani
mit láttam akkor dél körül
mikor ott ültél
és a bonyolultról meséltél
annyira szeretnivalón
hogy belül zokogni kezdtem
és remegett a szék
az asztal
meg a falak
és láttam ahogy az
elképzelt repedések benned
új életre keltek és
nem is kéne itt lennem
mert delejes kábulatba ránt
majd a szemed
és holnaputánra megint
gálickékre képzellek
annak az egyetlen részemnek
aki sosem lehetek.