Szilágyi Hajni - Lumen : Lélek-szilánkok

Pillámra alszik a fáradt fény,

álom fátylakat szaggat az éj,

ringat a hinta, fel-le

elkap egy kéz.

Magához ölel… majd eltaszít,

az álom tovább repít.

Túl a mindenen, azon is túl.

 

reszketek… sejtelem

kinyitom szemem

 

Fenn a magasban látom,

mélységben tárul ki a végtelen,

a fény-pocsolyák tükrén át,

sikoltó csend béleli ki

gyermekéveim szobáját.

 

A réseken behunyorít a reszkető világ.

Ott, hol soha nem ringatott ölében anyám,

csak az alázat szavai dúdolták az altató-zsoltárt.

Fázom e kietlen, hallgatag tájon.

Ott, hol Isten könnyei dermedtek jégvirágként a falakra,

s ajkamra fagyott az első szavak boldogsága.

Ott, hol annyiszor megbocsátottam neked,

de válaszként csak jégszilánkok sebeztek.

 

reszketek… félek

becsukom szemem

 

Arcomról letörölt könnyeim

már magamban hordom,

szélkezekbe simul arcom.

Mélykék ruháját szaggatja az éj,

bábba fonódott selyemből szakad ki

a hajnali fény.

 

Megáll a hinta,

elkap egy kéz,

magához szorít,

átölelve félt.

 

érintésedhez simulva

kapaszkodom most beléd

már nem félek

 

Felénk fordul, körbe fon

a mezítláb osonó hajnali csend.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2007.10.18. @ 21:25 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"