Égszínkék világban lebegek, lassan tempózok a medence kristálytiszta vizében, csak alattam van egy fekete csík, amely a sávom közepét jelöli.
Víz alatt úszom, mert a szemorvos a klóros víztől és a szemet szorító úszószemüvegtől egyaránt óva intett. Így aztán búvárszemüveggel és légző csővel úszkálok a víz alatt. A kecske is jóllakik, és az orvosi előírás szentsége sem szenved csorbát…
Csend van, ha nem volna, akkor sem hallanék sokat. Fülembe ugyancsak orvosi — de ezúttal fülorvosi ajánlatra — szilikon gömböcskéket dugok. Másfajta specialistához már nem mertem elmenni, nehogy újabb pótlásokat is kitaláljanak.
A sávomba csak egyetlen fiatalembert osztottak be, aki nem zavar az tempós mozgásban, mert nagyon ritkán úszik egy pár métert. Hatalmas autóján érkezik, amit a fülöpszigeti ápolója vezet. Az autóból kigurul villamos tolószékén, majd hosszú ideig üldögél a medence mellet. Elbeszélget egyik-másik ismerősével, ismét megjelenik a fülöpszigeti. Gumipárnára ejti a medence szélén, utána beereszti a vízbe, ahol szívfájdítóan lassan kezd valami úszásfélébe. Majd a medence sarkából belelógatja béna lábait a vízbe, én pedig arra gondolok, hogy hálát kell adnom a sorsnak, amiért hetvenen felül még le tudom úszni a napi egy kilométert.
Tovább tempózok, miközben eszembe jut a „Köpőcsésze”, a Skudier parkban levő medence — vajon létezik-e még egyáltalán? —, ahol apám tanított szelni a habokat a rozsdabarna Bega vízben. Csak mellúszást tanultam meg, krallozni sosem tudtam rendesen.
Elvonul előttem a Begaparti Szindikátusi Strand, ahol később a bikinis lányokat csodáltuk, aztán a Nagy Strand, a fövényes medencéivel.
— Na, mozogj Viki, ne lazsálj!
Végül az emlékeim a Temesparton kötnek ki, ahová már a gyerekekkel és a családi barátainkkal jártunk ki, kezdetben biciklin, később autón.
Előttem vannak az ottani fűzfák, az árnyékukban elhelyezett szenes rostok, a rajtuk sülő karajokkal, amelyeket a sörgyárból „szerzett” szőretlen sörrel öblítettünk le, azzal is inkább csak délelőtt, hogy estefelé haza tudjuk vezetni a kocsit.
Mikor a Temes vizében lubickoltunk, figyelni kellett ám a parton legelésző teheneket, mert ha felettünk mentek be fürödni ajánlatos volt sürgősen a partra menekülni, mielőtt a lepények elérik az embert. Na, most úszhatsz nyugodtan, lepényveszély kizárva!
Az egyik medencekezelő éppen egy elektronikus készülékkel méri a víz hőmérsékletét és klór tartalmát. Ezt cselekszi többször naponta és mindannyiszor felírja a mért értékeket, megállapítva, hogy az állandóan keringő, szőrt, melegített, fertőtlenített víz megfelel-e az egészségügyi előírásoknak.
Miután csodálat ürügyén kis pihenővel megbámultam ezt a ténykedést, lelkiismeretesen újra a víz alatt vagyok. Milyen is volt a Temes vize? Hideg, langyos, kellemes?
Nem tudom menyit úsztunk, senkinek sem jutott eszébe számolni a métereket. Lubickoltunk, csapkodtuk a vizet, kiabáltunk, lármáztunk és estefelé jókedvűen hazamentünk lesülve, nemegyszer vörösre égve.
Tizenkilenc, húsz medence.
Intek a feleségemnek, hogy elég volt mára. Kimászok, beindítom a jakuzzit — ha nem jár —, és pontosan öt percre beülök a harmincnyolc fokos vízbe. A medence és a jakuzzi is a műanyagtetős csarnokban van. Az orvos a naptól is eltanácsolt bennünket.
A tussolóban tízféle folyékony szappan szaga terjeng. Egy fiatal fiú a tükör előtt borotválkozik, gondos apu a csemetéjét suvickolja az egyik tusfülkében, velem egyidős úr a nem létező haját szárítja az egyik fali hajszárító alatt.
Letussolok én is, most már csak a saját szappanom illatát érzem. Aztán törülközés öltözés, bepakolom a holmimat és kiülök a bejárat előtti árnyékos padra, amíg a feleségem is elkészül.
Nemsokára indulunk haza. Az autónak nem kell minden ajtaját külön kinyissam, mint ott a Temesparton. Nem kell a legyeket levadászni, a beszorult kánikulai kemence-meleget huzattal enyhíteni. Az elektronikus központi zár, gombnyomásra nyit minden ajtót, a „sokk”-ot sem kel behúzni, a kuplungot sem kell benyomni, és a klíma készülék is azonnal bekapcsol a beállított hőmérsékletre, minden automata. Tíz perc múlva otthon is vagyunk.
Csak hol van az ilyenkor szokásos, kötelező jókedv? Csak fáradtságot érzek!
És hová tűnt az ifjúság?…
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:29 :: Galambos Viktor
