Bonifert Ádám : Hány élet van egy ÉLET-ben? (3)

II. A második megbeszélés

 

A következ? találkozóra a n? percnyi pontossággal érkezett. Amikor helyet foglalt, látható kíváncsisággal és némi zavarral nézett az ügyvédre. Az ügyvéd kézbevette a füzetet, halvány mosoly ült ki arcára, mikor visszaadta az asszonynak.

 

– Tisztelt asszonyom köszönöm, hogy elolvashassam a leírtakat. Sok mindent jobban értek ezek után. Történt-e valami ügyhöz tartozó dolog azóta, amióta nem találkoztunk egymással?

– Nem, semmi különösebb nem történt.

– Tehát a férje továbbra sem tud az Ön szándékáról?

– Nem állapodtam meg vele semmi ilyesmir?l.

– Változatlanul úgy érzi, hogy ez a helyes eljárás? Hogyan fog a férje reagálni, ha váratlanul és esetleg mástól tudja meg?

– Megfelel? id?ben és módon tudatni fogom vele a döntésemet.

– Nem túl kemény eljárás ez?

– Én ezt érzem egyedül járható útnak. A saját lábamra kell állnom.

– Rendben van, kedves asszonyom. A naplójában leírtak szívbe markolóak, ámde nem elégségesek. Jelzik az együttélésük gondjait, de nem fejezik ki a kapcsolat olyan mérték? elromlását, amely szükségszer?en vezetne a házasság felbontásához. Ahhoz ennél még több kellene.

– Maga jogi ügyvéd, vagy férfipárti agitátor?

 

A kérdést merev szájjal tette fel a n?. Az ügyvéd egy pillanatig nem tudta, hogy nevessen-e, vagy ? is hasonló módon reagáljon.

 

– Nem lehetséges, hogy id?nként túl éles az Ön nyelve? Otthon a férjével szemben is?

– Minden lehet, de ne menjen el a lényegtelen részletek felé.

– De asszonyom, értse meg, ebben a pillanatban nem látom eléggé megalapozottnak a válási szándékát. Egy ügyvéd maga is ember, aki nemcsak egyszer?en a jogot ismeri, hanem ráadásul érz? ember. S?t, ha ez Önnek így jobban tetszik – férfi. Ha elvállalom az ügyét, az Ön érdekét körömszakadtáig képviselni fogom. De amíg nem vállaltam el, addig tisztázni szeretném nemcsak az Ön, hanem a férje szempontjából is a szituációt. Lehet, hogy ezt nem tartja általános ügyvédi magatartásnak, de akkor máshová kell fordulnia. Én nem egyszer?en ügyeket vállalok el, hanem emberek problémáit veszem magamra és segítek azok megoldásában. Nem tudok meggy?z?en olyan álláspontot képviselni, amellyel nem azonosulhatok.

 

Csend lett. Az asszony egyel?re nem reagált, az ügyvéd nem akarta tovább ragozni a témát. A leveg?ben enyhe feszültség érz?dött. Valami hallgatólagos csata volt ez, bár a jog embere nem tudta, mennyire tudatos a helyzet.

 

– Rendben van, kérdezze meg, amit gondol. Majd meglátom, tudok-e rájuk válaszolni – törte meg végül is az asszony a hallgatást.

– Ã??szintén mondta el, illetve írta le az otthoni helyzetüket, vagy taktikázik velem szemben is?

– Maga mit gondol err?l?

– Én kissé bizonytalan vagyok. Az-az érzésem, hogy nem a teljes

igazságot mondta el eddig. Az eseményeket csak az Ön szemszögéb?l láthatom át, nem tudhatom, hogy a férje ugyanezt a "sokféle" életet hogyan mesélné el. De, hogy mit hallgatott el, csak Ön tudhatja.

– Jó, akkor elmondom, hogy a férjemmel szót váltottunk a válásról.

– Mikor?

– Már korábban, többször is, de ? mindig úgy fogta fel, hogy nem komoly a téma. Tegnap este azonban közöltem vele, ügyvédnél jártam a válás ügyében.

– És a férje hogyan reagált?

– Indulatosan.

– Átlépett valami határt?

– Nem ütött meg, ha erre gondol. De egyértelm?en közölte, hogy nem válik. Semmilyen körülmények között sem válik el, mondta komolyan és határozottan.

– Kedves asszonyom, akkor azt kell mondanom Önnek, hogy nem sok esélye van az elválásuknak. Az eddig elmondottak nem bizonyítják eléggé az Önök helyzetének, házasságának, együttélésének helyrehozhatatlan elromlását. Jelez bizonyos gondokat, de nem teszi kilátástalanná a próbálkozást a javításra.

– De én nem akarok tovább próbálkozni.

– Ám lehet, hogy a férje akar.

– Egyre nagyobb mértékben támad az-az érzésem, hogy ügyvéd úr inkább a férjem véd?je lehetne.

– A mi szakmánkban semmi sem kizárt.

– Jó. Akkor válaszoljon egyértelm?en, elvállalja-e a válásom ügyét úgy, hogy eredménnyel végig is viszi?

– Kedves asszonyom, én éppen err?l beszélek. Most úgy látom, hogy nincs sok esélye annak, hogy a bíróság elválasztaná önöket.

– De nem tudom megérteni, hogy miért? A kapcsolatunk megromlott, nem küls?ségeiben, hanem a bels? érzésekben. Mi nem egyszer?en kih?ltünk, hanem elvesztettük azt a bels? összetartozást, mely minden eddigi életünk építkezéseiben meghatározó szerepet játszott. Ezt igyekeztem a leírt naplóban megvilágítani.

– Igen, de kérdéses, hogy ez elégséges ok-e?

– Már bocsásson meg, de mi az elégséges ok, ha nem az, hogy az összetartozásunk érzete halványodott el bennünk? Nézze, az embernek egy életében sok részéletet kell felépítenie. A sors, az élet küzdelme éppen err?l szól. Kevesen élhetik végig az életüket ugyanabban a formában. És ha már nincs meg bennünk a szükséges megújulás képessége, akkor saját külön életekre esik szét a közös lét.

 

Az ügyvéd érezte az asszony elszántságát. Amit mondott, logikus volt, ahogy mondta, meggy?z?dést sugallt. Mégis valami zavaró tényez?t érzett a dologban. El?zmény nélkül, váratlanul tette fel a következ? kérdését.

 

– Megcsalta Önt valaha a férje? Volt valaki más is a férje életében?

 

A n? megdermedt. Kihúzta a derekát, halványan elpirult. Láthatóan meglepte, és zavarba hozta a kérdés. Nehezen adta meg a választ.

 

– Ennek ma már nincs jelent?sége.

– De lehet, hogy van. Tudna valami b?vebbet err?l elárulni?

– Nézze, régen volt, amik történtek, megtörténtek, azokat bedolgoztuk életünk folytatásába.

– Mai elhatározásában van ezeknek valami szerepe?

– Nincs – a n? túlzott gyorsasággal vágta rá a feleletet.

– Nem akar róla beszélni?

– Nem látom szükségességét, mert nincs semmi összefüggése az én mai elhatározásommal.

 

Az ügyvéd felállt, lassan sétálva megkerülte az asztalt és odaült az asszony melletti székre. Így fizikailag is közelebb kerültek egymáshoz. A n? szemébe nézve, halkan, de hangsúlyozva minden szót, lágyítva a hangszínt, megszólalt:

 

– Nem tudom elvállalni az ügyét. Bizonyára talál olyan ügyvédet, aki segítségére lesz Önnek, de én nem tartom helyesnek a válás megindítását. Lehet szokatlan, hogy lebeszélem a szándékáról, de a lelkiismeretem szerint szoktam eljárni. Ez pedig most azt diktálja, hogy a helyzetük még nem reménytelen. Tovább kellene próbálkozniuk abban a bizonyos új élet felépítésében. Ha annyiszor sikerült már életük során újrarendezni magukat, akkor talán most sem kellene lemondani a várható sikerr?l. Próbálják újra, próbálják másképpen, és f?leg nyíltan vitassák meg mai konfliktusaikat. Gondoljanak arra, hogy mennyivel rosszabb lenne magányosnak lenni! Ez a se vele, se nélküle állapot sokak számára nem ismeretlen. De a dönt? elhatározáshoz nem elég. Ha megkísérelték, ha valóban megpróbálták, és nem találják meg a megoldást, akkor újra keressen meg. Akkor talán meggy?z?bb lesz minden.

 

Talán a térbelileg közelebbi helyzet, talán a nyugodt beszéd hatott, talán amiatt, hogy érezte az ügyvéd igazát, de a n?, kis hallgatás után, bólintott.

 

– És ha bevallom, hogy van valakim? Hogy emiatt akarok elválni?

 

Az ügyvéd zavar nélkül, fél mosollyal az arcán, rátette kezét a n? vállára, szemébe nézett és halkan mondta:

 

– Annyira azért megismertem a kis füzetb?l és a kétszeri találkozásból, hogy tudjam, most csak blöfföl.

– Rendben van. Nem tudom keresek-e másik ügyvédet, de ha nem, akkor talán pár hónap múlva visszajövök.

 

Felálltak. Az ügyvéd a n? kinyújtott kezét megcsókolva az ajtóig kísérte, kinyitotta el?tte és hátralépett. A n? az ügyvéd szemébe nézve lépett ki az ajtón. A pillantása udvarias volt, nem volt benne sem különösebb hidegség, sem melegség. De volt benne valami, ami egy pillanatig megijesztette a férfit. Valami mély elhatározottság és egy olyan "te is felel?s vagy" féle kifejezés. Az ajtóból hirtelen visszaszólt még.

 

– Maga elvált ember, ugye?

 

Majd a választ meg sem várva elment. Az ügyvéd leült a székébe és még hosszan t?n?dött az el?z?eken.

Hogyan mesélje el egy ügyfelének, hogy ? maga is megjárta ezt a keser? utat? Hogy elvált ember és a mai napig sem biztos abban, hogy annak idején helyesen döntöttek a feleségével? Hogyan adja személyesebben tudtára, hogy minden szakadékból ki lehet mászni, ha van segít? kéz? És hogyan értesse meg, hogy a saját esete óta ? – sem emberként, sem ügyvédként – nem tekint véglegesnek semmilyen megromlott állapotot?

 

Nagyot sóhajtott és kiadta a titkárn?jének a Kamarás-ügy iratait.

 

/Folytatása következik/ 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.