George Tumpeck : Mick Mack

*

 

  

Minap, érdekes élményben volt részem. Egy ismerősömet vittem egy közeli kisváros egyik szolgáltató clubjába, magyarul — a kupiba. Én, mint hűséges férj — na meg a nejem is jelen volt —, a szemben levő biliárdtermet részesítettem előnyben. Pár játék után, az új törvényeknek megfelelve, kimentünk dohányozni a bár elé.

Már többen álltak ott, közöttük egy másfél méteres indián is. Érdekes fazon, hosszú, befont haj, égszínkék kőből készült gyűrűkkel összefogva, Rövid gatya, piszkos póló, és rengeteg, általunk csak az indián boltokban látott ékszerekkel felcicomázva. Szóval így első ránézésre volt benne valami groteszk, de határozottan barátságos benyomást keltett.

Ő szólított meg minket, érdeklődött, hogy helybeliek vagyunk e. Mondtuk, hogy majdnem, de annyira nem, hogy minden nap erre járjunk. Akcentusunkat firtatta, és amikor mondtunk, hogy magyarok vagyunk, legnagyobb megdöbbenésemre, rögtön rávágta, hogy Budapest…

Sajnálkozását fejezte ki, hogy csak lengyelül és szerbül beszel, az olasz, angol és francia mellett. Megbocsátottunk neki, de kiakadtam rajta. A Mick-Mack törzshöz tartozott és ékszereket készített, valamint nyelveket, és európai történelmet tanult.

Olyan tájékozott és naprakész volt európai történelemből, hagy kicsit elszégyelltem magam. Amikor szóba hoztuk az indián földek elrablását, csak legyintett.

— Elbactuk — mondta.

Nekem egy indián, még mindig lovon ülő, hatalmas izomzatú, az otthoni régi indiánfilmekben látható igazság harcosa volt, aki esetleg Bőrharisnyával parolázott. Éles ellentét.

Kérdezte tőlünk, hogy láttunk-e amerikai indián filmeket?

— Persze — volt a válasz.

Csak annyit mondott, hogy a politikai vezetés indián-ellenes propaganda filmjei. És olyan távol áll az igazságtól, hogy az sértés az indiánokkal szemben. Csak az elmúlt negyven évben, ennek a törzsnek a létszáma 60%-al csökkent, az állam által biztosított, kegyes orvosi ellátásnak köszönhetően.

Keserűség volt a hangjában, de megbékélés a szívében. Kicsit szégyelltem magam, hiszen én is vettem egy darabot az ő földjéből. 

Tulajdonképpen, ami szörnyű és félelmetes, hogy az állam, az indiánoktól bérelt földeket, fölparcellázta és eladta. Erre jogot formált, és a mai napig védi ezt az önmaga által létrehozott jogot.

Két hete sincs, hogy vége lett egy másik törzs lázadásának. Golfpályát akartak építeni a Mohawk törzs területére. Az állam által, az indiánok részére kijelölt rezervátumon belül. Az indiánok — szerintem teljesen jogosan — lezárták a rezervátumon áthaladó utakat, evvel megbénítva a környék gazdasági életét. Rögtön kivezényelték a rendőrség rohamosztagait, békefenntartás címén, ellenbarikádokat emeltek, sőt még a Kuk-lux-klan is tüntetett az indiánok ellen.

A rádióból a környékbeli emberek fölháborodott hangja szólt, egyetlen kivétellel. Egy itteni tanár említette csak meg, hogy azért figyelembe kéne venni az indiánok jogait is. Ez a nyilatkozat, csak egyszer ment adásban.

Még Torontóban éltem, amikor egy indián, kicsit illuminált állapotban közölte velem, hogy én tartozom neki. Azt hittem egy italra gondol, de most megértettem. Az ő földjén állok, az ő földjén élek, és ha ennek ő hangot ad, jön a rendőrség.

Nem is tudom mi erre a helyes kifejezés.

Talán diktatura?

A demokrácia fellegvárában!

Megnyugtatjuk a lelkiismeretünket avval, hogy az állam bérli a földet, megnyugtatjuk a lelkiismeretünket avval, hogy az indiánok nem fizetnek adót.

 

Az én lelkiismeretem megnyugtatásához ennél többre volna szükség.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.04.20. @ 08:34 :: George Tumpeck
Szerző George Tumpeck 301 Írás
BemutatkozásTumpeck György vagyok, 1953 nov. 14-én születtem Budapesten. 1985 óta élek Canadában, először Torontoban, majd az utóbbi pár évben Niagara Fallson. Hobbim a horgászás, szeretem a csendet, az egyedüllétet. Fotózással is foglakozom, és természetesen írok is. Társaságom szerint, jókedéjü, vidám emberke vagyok, én ezt inkább egy bohóc álarcának érzem