Both Péter (Peth) : A macskák nem sírnak!

A történet, majdnem szó szerint igaz. A macskák valóban nem sírnak. ntörvény?nek, helyszeret?nek és butának tartják ?ket. Pedig nem azok. …én TUDOM!

Jó néhányan álltak a sír körül. Józsi bácsit mindenki ismerte a községben. Sokan szerették,
sokan nem, mert azel?tt csend?r volt. A családból huszonöten kísérték utolsó útjára. Nem
volt gyermeke ezért a legfiatalabb gyászolók, a tíz év körüli rokonai – unokahúga és
unokaöccse- voltak.
 …..És egy szürke macska.
 A kandúr odébb állt a tömegt?l. Nézte az embereket és emlékezett.
Régi gazdája nagyon megváltozott azóta, hogy egy kiskosárban elvitték hozzá testvérével, a
cirmos Ibrahimmal. Ibrahim Györgyé, ?pedig Petráé lett. Petra gombolyagnak nevezte el,
mert olyan pici, kerek pelyhes és egyszín? szürke  volt, mintha pamut gombolyag lenne.
Imádták egymást Petrával. Bár neki nem szabadott este a kisszobába menni, nagyon hamar
megtanulta a kilincs használatát. Felugrott a kislány ágyára és a hasán aludt. Gyönyör?eket
álmodott. Ezért kellett elmennie. Mert a gazdija beteg lett és féltették. De hát ? maga is
nagyon féltette Petrát.
 A kandúr szeme nedves lett. Pedig a macskák nem sírnak.
Vidékre került Józsi bácsiékhoz. Mint macskának, jó dolga volt, hiszen szabad lett. Egeret, s?t
óriási patkányokat fogott és ilyenkor mindig megdicsérték. De soha nem ülhetett az ölükbe és
soha nem simogatták az állát. Néha eljött az igazi gazdája látogatóba és amikor ismét mennie
kellet, mindig sírt. Magához ölelte és ? mindig azt remélte, hogy majd újra „haza mennek".
Volt, hogy egy egész hétig ott volt a testvérével és olyankor megint sok simogatást, szeretetet
kapott és az ölükben alhatott, és álmodott. Megint szépeket.
  A kandúr, megnyalta szája szélét és megdörzsölte szemét, miközben a pap monoton énekét
hallotta.
 Egyszer ellopott egy bontott csirkét. Margit néni az udvaron szokta „levetk?ztetni" és
felboncolni ?ket. (szegények… de milyen finomak! ) A gazdasszony bement a konyhába és
mire visszajött, ? már túl volt a csibefejen. Ezzel a tízórai véget is ért, s?t söpr?vel úgy
eltángálták, hogy ? világgá szaladt. Persze csak két napra, mert tudta ?, hogy hibázott. Attól
kezdve soha, semmit nem lopott, s?t, általában rábízták a baromfi hullák ?rzését. ?leült
melléjük és még a legyet sem engedte a közelbe. Pedig az illat csábító volt.
 Egyszer, a szomszédból sipákolva rohant át a Kati néni
-Már megint az a rohadt k?bányai macska!- kiabálta.
– Mit lopott?- kérdezte Margit néni csodálkozva-
– A francokat se, de kinyírta az összes kismacskámat. Ez a környéken már a tizedik eset, de
most láttam azt a randa egér szín? vadállatot.
– Érdekes, amikor a patkányokat húzgálta ki a fészeredb?l, nem sivákoltál ennyire.
– De ezek macskák voltak, nem férgek!
– Legközelebb írjad rájuk, vagy beszéld meg a macskámmal.- Persze, hogy erre ? is el?jött.
Hátha meg kell védeni a gazdasszonyt.
-Ott a rohadt, majd most megbeszélem én. Adok én neki.- és félrelökte a gazdasszonyt, aki
majd' elesett. Többre nem volt ideje, mert gombolyag a nyakába ugrott és lerántotta a néni
virágos kend?jét. A mérk?zés gyors és hatásos volt. Soha többé nem jöttek át a szomszédok
kiabálva. Józsi bácsi jókat kuncogott hetek múlva is a történteken . Utálta Kati néni férjét.  Így
hát Kati nénit is utálni kellett.
 Egyszer, a gazda nagyon beteg lett. ?érezte és hallotta. De mivel macskának nem volt helye
a házban, az ajtók pedig sokkal nagyobbak voltak mint a k?bányai, sehogy sem tudott bejutni.
De nem adta fel. Körbe szaladt a házon és észre vette, hogy a kamra ablak résnyire nyitva
van. Az eperfáról pont neki tudott ugrani. Bár leesett, de megint talpra. Az ablak kinyílt és ?
bejutott a kamrába, ahol a kis ajtó nyitása rutinszer?en sikerült. Össze-vissza karmolta és
nyalta a gazdasszonyt, aki mély álomból ébredt. Meglátva a macskát és hallva a férje
hörgését, rögtön kijózanodott.
 A ment?k megmentették az öreget és ? eztán mindig az ölében fekhetett és éjjel az ágyán alhatott és elkísérhette egész a budiig, meg néha az utcai padara is leültek együtt… és Józsi bácsi folyton simogatta ?t. ?pedig olyan hangosan dorombolt, hogy tán Kati néni is hallotta.  Most megint nagyon jó volt élni….
 A kandúr fájdalmasan nyávogott.
 Többen oda néztek, összesúgtak. Az emberek szemébe könny szökött, hiszen ismerték jól a „
rohadt k?bányai macskát". De már rég nem utálták ?t. ?elfordult és az emberek útján
elhagyta a temet?t. Ballagott a semmibe. Soha többé nem látták . Akik emlékeznek szép nagy
szürke arcára, talán még most is hallják azt a nyávogást….. 
Mert a macskák nem sírnak!

Legutóbb szerkesztette - Both Péter (Peth)
Szerző Both Péter (Peth) 95 Írás
Üdvözlök mindenkit! Nagyon szeretem a verseket.Olvasni és írni egyaránt. Nem csupán a mondandója, de a formája miatt is.ÃÅgy gondolom, hogy a vers, tulajdonképpen egy "állapot", amelyben benne vagyunk amikor írjuk, vagy olvassuk. Mert a vers valódi jelentése, mindíg az adott helyzettől és lelkiállapottól függ.