ANYKA – TELCS EDE
összes csontja fáj, míg
földre ereszkedve
hadsereget játszik,
hátán apró terhe
noszogatja vadul
"Gyí ! ugorjuk át ott,
hol ellenség lapul
a játékkocka sáncot"
" Sütök palacsintát "
– menekülne szegény -,
huncutul kacsint " hát
engedj el kislegény "
" Várj " és nem szabadul,
cél a sz?nyegváros,
autózik vadul
a versenyz? páros
" Most már elég legyen "
" Mami kérlek még ne! "
de a játékhegyen
megpihennek végre …
nehézkesen felkel,
nézem, hogy' szereti
csillogó szemekkel
apró fiam Peti
és boldogságáért
irígylem is talán,
nekem – bár soká' élt –
sosem volt NAGYMAMÁM
