Bonifert Ádám : Kálvária

Vannak érzések, amelyeket nem lehet elmesélni. Csak akkor érthető meg, ha átéli valaki. Ha az embert a rövid út végén akasztófa, nyaktiló, vagy keresztfa várja – az az emberi érzések legmélyebb bugyrait nyitja ki.

És  hosszú  volt  az  út  a  hegyre,
rögbe  rög  kapaszkodott,
lapuló  léptek  merevedve
taposták  meg  a  tegnapot,
lopakodott  a  kételkedés,
végcél-e  az  a  hegytető,
ahol  utolsó  stációként
lepereg,  ami  meggyötör,
ami  kínoz  és  összetör.

És enyhülés-e, ami vár ott,
levetett  kínok  hullanak,
cserélni  kell  már  a  világot,
új  tüzek  másutt  gyúljanak ;
nincs  mód  egy  ponton  túl  megállni,
a  szem  már  csak  homályt  kutat,
alulról  kell  a  hegyet  mászni,
hogy  ne  feledd,  amit  mutat,
hogy  csontba  ágyazd  az  utat.

És  emlékezni  tudj  a  fákra,
út  mentén  haló  fényekre,
hajló  tövissimogatásra,
le  nem  vethető  terhekre ;
a  forma  már  lelkét  vesztette,
visszafordulás  vágya  nyom,
megváltás  hullik  elemekre,
szögeken  függ  a  szánalom,
összetörött  az  alkalom.

Legutóbb szerkesztette - Bonifert Ádám
Szerző Bonifert Ádám 311 Írás
Álmodó realista vagyok, a magam módján írogató ember. Szeretem a baráti hangulatú, egymást segítő alkotó közösségeket, nem szeretem a marakodást és a klikkszellemet. De az értelmes vitákat elfogadom.