P. Tóth Irén : Fenyves

Álmaimban már láttam ezt a tájat,

mögöttem hagyva a várost

nem látok csak fákat.

Döcögős úton kígyózunk lassan,

Damoklész kardjaként les ránk

a hegyfal titokban.

Elfordítom fejem, hogy ne lássam,

de odaát szakadék

hívogatja lábam!

Ásító mélyben fák százai

ágaskodva intenek, ha

arrajár valaki.

Félelem s gyönyör kavarog bennem,

felsóhajtok, mikor egy tisztás

mutat utat nekem.

S az a tó! Fényesen hívogató!

Kéksége örök nyugtató,

csónak andalító.

Pihenni hív takaros házikó,

kristályvízű patak hangja

nyugtató zeneszó.

A nyújtózó hegyet fenyők takarják,

mélyen beszívom illatukat,

s megszűnik a világ.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:47 :: P. Tóth Irén
Szerző P. Tóth Irén 199 Írás
Én Szemeim - csukott ablakok, pilláim - leeresztett függöny. Füleim - süketté lett falak, életem - csendbe burkolt börtön. Nem mondhatom el senkinek a titkot... Ne tudjon rólam senki, semmit. Született, élt, meghalt - talán csak ennyit.