Ecsedi Éva : Látom, hogy…

Látom, hogy…
arcomba folynak az álmok,
lassan csorogva, árkot vésve
százéves mocsokba…

Merre keressem az utat,
mi végre villan agyamba tudat?
Látom, hogy
hervadt virág díszít sírokat,
elfeledett ?sök halmai alá kúszik
porladó csontvázig…
Látom, hogy
kopott kokott, zsoldos, hóhér, balga,
szunnyadó vére alvad,
nem moccan a zajra, míg
kilopja az éj, fényét szeméb?l.
Látom, hogy
himl? mi fekete volt
holttá merevített elevent, mozgót.
Látom, hogy
eltemetett mélyre a kor, szertelen
szerelmet, vad kéjt, aggszüzet,
pokoltüzet.
Látom, hogyan
járja sátáni táncát a Hold,
álmodja milyen szép volt
vászonra festett szennye a létnek.
Látom, hogy
sorban vonulnak vének,
porban, meztélláb, b?rük aszott,
ráncos-halott, b?zös leheletük
lelkeket ?rl? daráló.
Látom, hogy
málló vakolat pereg,
elered az es?, eltün az id?,
tort ül a vendég a sereg.
Látom, hogy
arcukba folynak az álmok…

Ahová nem ér el a képzelet,
oda mennek múltat álmodó emberek…

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:54 :: Ecsedi Éva
Szerző Ecsedi Éva 56 Írás
Mottóm: "Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül ezért-azért; egyszóval mindenért. Valójában két szó, mit ismerek, bűn és imádság két szavát. Az egyik hozzám tartozik, a másik elhelyezhetetlen."