Emlékek otthonról

 

Az id?n gondolkodom, mely úgy suhan el, mint a fák az ablak el?tt. Tudom, hogy ott van, de csak sejthetem, nem láthatom.

Nagy bajusszal jött a tél. Apámra hasonlított, akit hónapok óta nem láttam. Mindig megbeszéljük telefonon, hogy ekkor és ekkor elérhet? vagyok, de sosem keres. Ilyenkor csalódom és hazudok magamnak, mert egyébként én sem keresem. Bekéredzkedett ebédre, anyám hátán ilyenkor a hideg futkározik. Amikor azt gondolják, hogy nem hallom ?ket alig hallhatóan dühöngnek, és egymást szidják.

Ülök a vonaton és az otthoni házikó jut az eszembe. A nagybajuszú tél és a kérdései, amik a falakhoz szegeznek.

 El?ttem id?s bácsi, aki leszidta a forralt bort vedel? zajos fiatalokat, mert összekoszolták az ülését. Amott egy angyal, aki senkinek sem mutatja meg szárnyait, csak kevesen láthatjuk azokat. Leginkább egy hermafroditára hasonlít, akiben er?sebben dominálnak a n?ies vonások. Néz, és azonnal kiolvassa tekintetemb?l a perverz ?rületet, amit a délalföld óta hurcolok a hátamon, és megrokkanok alatta. Kérd?en felvonja a szemöldökeit, és olyan hangon szól hozzám, mint amikor a t? csikorogva pattog a bakelitlemez barázdái között. Egy szavát sem értem.

Talán észrevette, hogy nagybajuszú apámra gondolok. Anyám kutyája az idegeimre megy, mert engem akar felfalni minden egyes alkalommal, amikor kimegyek a dérrel hintett hidegbe. Teljesen mindegy ki áll a kerítés túl oldalán. Pontos voltam? Az voltál, tíz órát beszéltünk meg nem? Tudom, csak kérdeztem. Gyere be. Nem lenne ez a kutya olyan hülye, ha nem tömnétek édességgel folyton, ahelyett hogy nevelnétek. Mit csinálsz lecsó? Nem lecsónak hívják, és nekem ne mondjad, mert már rég nem lakom itthon. Anyád itthon van? Itthon.

Felém nyújtja szokatlanul hosszú mutató ujját. Megérint. Nagyszer?. Nem értem, amit mondasz, de komolyan. Tudod, én nem vagyok angyal.

A barna ballonkabátos lapított arcú öregúr gyanakodva néz fel kártyalapjai mögül. Alsó állkapcsa rendellenesen el?re ugrik, szemét módon azzal viccel?döm, hogy biztos bele esik az es?. Szkópa, mondja, aztán lesöpri az elefántcsont szín? asztalt, és minden lap az ölébe hull. A vele szembeül?k mosolyogva bíztatják: jól van Apa. Monoton kattogás. Valaki rágyújt mögöttünk. A huszonkettesben lehet csak dohányozni kedvesem. Köszönöm!

Jól van Apa. Értelmetlen végeláthatatlan fecsegés. Id?zavar, még csak harminchat perc telt el. Nagy a bajuszod. Mi a fene? Rajta maradt a reggelid fele, nem zavar? Anyám mérgesen forog a gáz mellett, mert utálja, amikor bekéredzkedik ebédre. Van otthon kajád nem? Van csak látni akartalak.

A monoton kattogás szilánkokra veri szét a karácsony emlékeit. Megyünk bele a sötétbe, száguldunk. Odakint diderg? tanyákat fagyaszt az esti köd. Fényeik összetalálkoznak a vonat fényeivel, és kézen fogva szaladnak a pusztába, hogy ott szétszóródjanak.

Kékes csomagban van az ajándéka. Halvány g?zöm sincsen, mi van a tenyérnyi dobozban, a húgom megint a hátam mögött intézte a dolgot, amiért ismét nagyon hálás vagyok. Jópofa sötétlilás hóember mosolyog rajta. Meleg csontos kézfogás, de nem bontja fel. A csomag elt?nik a vastag m?anyagból készült átlátszó reklámtáska mélyén. Emlékszel, amikor az a haverod csövesnek nézett? Persze mert az a betör? sapka volt a fejeden, meg azt az ezeréves vacak biciklit toltad magaddal. Mit is mondott? Persze megint nem bontja ki. Talán majd napok múlva sem.

Morcos kalauz. Ha annyira mutogatni akarja a személyit, akkor a másik felét, ha kérhetném. Ezzel nem megyek semmire, nem látom mikor született. Rendben. (Sajnálom Gábriel, megint csak jó akartam lenni. Tudom. Te nevetsz rajtam.) Nem, nem akarom mutogatni, egyébként magát azért fizeti a vasút, hogy ilyen vicceseket mondjon? Nem kérem. Sért?dötten elcsoszog a mozdony irányába.  Azt hiszem sikerült lefegyverezni.

Azért örülök neki. Azt sem tudod, mi van benne. Jól van gyerekek. Ilyenkor olyan dühös vagyok, hogy össze tudnám törni az els? kezem ügyébe akadó tárgyat. Ilyenkor legalább annyira utálom, mint amikor a helyi kis füstös bádog krimóba akar elcsalni, hogy igyak vele. Hát nem érted, hogy ez nekem milyen sokat jelent? Nem, nem értem. Itthon tintázok veled, de engem ne mutogassál senkinek.

Engem nem versz át. Kinyitom az ajtónkat, és az udvar hidege megszúrja az arcom. Mint az öreg borostás bök?s munkás overálos olajszagú ölelése. Azért kösz, hogy itt lehettem. Ne nekem köszönd.

Mire lebicsaklik a fejem és felriadok csak az öregember kártyázik a családjával. Ölemben a könyv, amit még induláskor kezdtem el olvasni, de már egy órája egy bet?t sem láttam bel?le. Az ujjamat használtam könyvjelz?nek, de kicsúszott a lapok közül. Most becsukva hever keresztbe tett lábamon. A zajos fiatalok elaludtak, az üres forralt boros pohár minden egyes fékezéskor el?re gurul a kocsiban aztán vissza. A szaladgáló vékony m?anyag zörgését leszámítva legalább csend van.

Figyelj csak? Mondjad. Meghalt a Feró meg a Karesz. Meg, hallottam. Mondta a cimborám. Kórházban? Kórházban. Gyomorvérzés. Sejtettem, ittak, mint a kefeköt?.

A vonat csak rohan el?re, és a kerekei lenyalják sínekre rakódott deret. Olyan mintha egy kiakadt metronóm kattogását hallanám, miközben az apámmal való találkozás emléke vele kattog a fejemben. A sínek konvergenciája a végtelenben, talán ott találkoznak. Szerintem nem. Szerintem nincsen olyan, hogy végtelen.

Tudom. Akkor én leszek a következ??

Láttam már rettegni párszor, és láttam néhányszor egyedül maradni. Az évek során szépen lassan elmaradtak mell?le id?közben meghalt nagyapám és nagyanyám. (A sort mi kezdtük) De ennyire még sosem látta valószer?nek a rá váró sorsot. A családtagok elveszítése egy perverz törvényszer?ség volt, amit vonakodva ugyan de legyömöszölt a saját torkán. (Meg az enyémen is, beletör?dtem) Az ivócimborák halála azonban egy keser? borszagú rádöbbenés arra, hogy orránál fogva vezette saját magát.

Szerintem ezt hagyjuk. Hozom a kulcsot, jó? Jó.

Anyám kutyája megint majd' felzabál. Apámat kifelé menet is békén hagyja. Megint látom szemében a megbánást, amit annyiszor láttam már, ami minden egyes kisfröccsel haloványabb lesz.  Nem tudom Apa. Nem tudom…

24látogató,2mai

Szerző Blazsek Attila 0 írás
Civilben szenvedélybetegekkel foglalkozom. Van egy kissrácom, akit mindennél jobban szeretek. Minden művészet érdekel, az íráson kívül festeni szeretek a legjobban.

2 Komment

Hagyj üzenetet