SV : A szomjúhozó 8/5

8./5

Isis zokogása, jajszava feler?sítve járta át a csarnokot, echó felelt remegve minden hangjára, kérdéseit megsokszorozta a visszhang.

– Óh Osiris mindenek tudója, a földnek, a leveg?nek, a víznek, a t?znek ismer?je, teremt?je, mozgatója, hol vagy, én társam, éltet?m?

A néz?téren valaki hangosan felzokogott, sírásának hangjai megbicsakolva gurguláztak.

  Tzswen az el?járó papok, tudósok soraiból nézte a jelenetet. Egy pillanatra sem vette le a szemét, feleségér?l, Paynalról. Látta, hogy jól választott, tökéletesen játssza az asszony a reá rótt szerepet, mind a rituáléban, mint Isis, mind a Szabadulók Szövetségében, amelyet ? Tzswen alapított. Jelképül a fehér lótuszt választotta, amelyet titokban mutattak egymásnak, összefogott ujjbegyeiket lassan széttárva.  Most elgyönyörködött a hirtelen és számítón választott asszonya termetében, szépségében, személyisége kisugárzásában. Fenségesnek látta feleségét. Most szerelmes rajongással epedve nézte. Most féltette már az ? társát, az ? leend? gyermekei anyját, az ? véletlenül megtalált lelkitársát a reá váró veszedelmekt?l. Féltette a haláltól. Tzswen elbizonytalanodott. Megingott abban hitében, hogy a közösség érdeke fontosabb, mint az ? egyéni boldogsága.

– Nem adom! Nem adom! Nem engedem, hogy veszélyben legyen! – sikított benne a felismerés, tévedett, mikor azt hitte Paynal eszköz csupán a szabadulásukhoz Chikchan véres, gonosz kelepcéjéb?l, amit ez az ördög itt állított fel, a megtévesztett, ámított népnek a Megmenekülés Hegyén. Iszonyodva, döbbent rémülettel gondolt a rituálé folytatására. Isis keresi Osirist, égen-földön, t?zben-vízben, az éjszaka különös, természetes és mesterséges fényeinél. Hol itt, hol ott vélik majd felfedezni, sugárzott képe fel-felt?nik majd a csarnokban, ahogyan a teljes ornátusában látható Osiris képét a kommunikátorok levetítik. Az ünnepl? nép egyre részegültebben tombol majd, megváltoztatott tudatállapotukban elhiszik megjelent itt és most, itt és nekik és csak nekik, a kiválasztottaknak, a Teremt? isten. Paynal megtalálja az elrejtett darabjait Ahaw ruhájának, szedegeti össze, helyr?l-helyre. Isis rátalál majd a lombok alatt dermedten fekv? Osirisre, összekötözött rongyokkal befedi társa testét, fölé guggolva, erotikus mozgásokkal feltámasztja annak teremt? erejét. A nép tombol, isznak, szeretkeznek ki kit ér, azzal. A bódulat tet?fokán a kommunikátorok felvetítik az ég sátorára a hatalmas istent. A vetített istenkép hangos szóval kéri majd a maga számára, Isis és Osiris testét jó illatú füstáldozatként. Önkéntesek hada ront majd rájuk, megragadják és viszik az áldozati oltárhoz a két ifjút, szívüket élve kitépni. A pirkadat els? fénysugarainál elégetik majd, a szívükt?l élve megfosztott hasonmások testét. A mámorosan ittas emberek sokasága mezítelen talppal átgázol majd, az emlékükb?l maradt parázson, megtisztulásként el?z? év alatt elkövetett b?neikt?l. Els?ként a kosárlabda csapat ifjai futnak majd át, fiatal lányok, fiatal fiúk, akik a csillagfutáson a legjobb eredménnyel szerepeltek. Miután a tömeg is átgázolt a parázson, már csak hamu marad az elhamvadt csontokból, melyet az utolsók az arcukra, testükre kennek a szentséges gyász jeleként. A megérkez? hajnal pirosan, döbbenten nézheti a kosárlabda játékot, ami csak egy menetb?l áll. Tíz ember, lányok és fiúk vegyesen, nem csak a meccset vesztik, hanem az életüket is. Amikor a nap a delel?re ér, egyszerre tíz mészáros, tíz elvakult, lefizetett, megvesztegetett, szolgalelk? pap vágja ki él? húsúkból a szívüket. Élettelen testüket majd mély verembe dobják, a Földnek áldozva a porhüvely?ket.

   Tzswen felordított, saját maga számára is váratlanul.

– Nem! Nem! Nem! – kiabált öntudatlanul.

Benik oda futott hozzá, szájára tapasztotta a tenyerét.

– Hallgass! Ne rontsd el minden tervünket! Messze még Hold anyánk elhalványulása! Hallgass! Maradj veszteg!

Tzswen beleegyez?n pislantott, Benik ellépett mell?le, a mozdulat lendületével ölelgetni kezdett egy zsírtól fényes arcú, felcicomázott n?személyt, a leány kacarászva t?rte.

  Tzswen elindult megkeresni Etz’nabot és Xocsitlt a tobzódó tömegben.

  Manik személyesen felügyelte Chikchan biztonságát. Ook állt a díszhelyen Manik helyén. A magaslatról láthatta minden mozzanatát, minden történésnek.

Látta a hullámzó tömeg színes kavalkádját a felizzó kristályok fényénél. Látta a homályba vesz? hegy kontúrját a veresre vált ég alatt. Látta, amint az elektrolitos oldat kipermetez?dik az égbolt alján.  Látta a megcsillanó fénysugarat a templom távoli domborm?vein. Felnézett a csillagokra, az esthajnalcsillag mellett felderengtek a kereszt csillagjai is, a Hold kereken, szélesen mosolygott vissza rá.

Látta amint megakad a pára az elektrolit csíkokon, fülében érezte a megváltozott légnyomás különbséget. Bólintott.

 – Minden rendben megy. Wink, a szétmarcangolt ember, teszi a dolgát. Nagy vihar lesz.

Újra a veres égre nézett, látta már gyülekeznek szövetségeseik, a gomolyfelh?k.

  Csak öten tudtak a tervr?l, amivel elmossák Chikchan halálos gyönyörét, Etz’nab, Ahaw, Benik, ? Ook, és Wink. Amikor Winket vérezve, széttépve megtalálták, kevés remény volt a gyors gyógyulásra. Ahaw azonban felhasználta a távoli emberszelídít? útjára kapott eszközöket, így azzal kezdte a felépítést.

Programot sugárzott az önmagát feladó elme számára, új agy területeket stimulált a m?ködésre. Az elme újra élni, m?ködtetni akart, megtalálva a legkisebb lehet?séget is a vérkeringés helyre állítására, a sebek regenerálódására.

Etz’nab könny? kézzel illesztette össze a szétvált sebszéleket, mágnessel húzta egymáshoz a sejteket, a nagy felbontású képerny? el?tt ülve, a raktárban.

Benik sietve, ám mégis precízen keverte a szétmarcangolt ember sejtjeinek kémiailag pontosan megfelel? vizes oldatot, amiben megmártóztatták az összehegesztett testet. Úgy rakták egy oldattal teli edénybe, mint a vágott virágot, aminek még élni kell, halála után is. Wink már este magához tért. Ook, várta kikérdezhesse mi történt vele. Winket nem kellett kérdezni.

Körbenézett a raktár leghátsó zugában, látta elrejtették a többi itt munkálkodó ember szeme el?l. Felmérte gyorsjárású eszével, hogy biztonságban van.

– A maninikek egy fekete kutyát uszítottak rám. A kutya neki iramodott, futott felém, én védekez?n lehajtottam a fejem, és magam mellett tartottam karjaimat.

A kutya megállt el?ttem, szemben velem, hangos ugatással, igyekezett rábírni, hogy elhagyjam a területet. Láttam a horpasza lapos, szemében az éhség kínja villant. A zsebemben volt egy darab lepény, odadobtam elé. Befalta, és a lábamhoz söndörödött, várta az újabb falatot. Ekkor el?léptek rejtekükb?l Manik emberei, recés késekkel téptek, szúrtak. A kutya ült, és vonyított. A maninikek elt?ntek, magamra hagytak a porban, a vértócsában, biztosak voltak abban elvérzek, a nyaki ver?eret is feltépték. Nem tudom, nincs emlékem arról, ki hozott a raktárba, ki tett a gyógyítók útjába. Fogalmam sincs, hogyan kerültem ide. – elhallgatott, kutatott lázasan emlékei között.

– Milyen messze történt a raktártól? – kérdezte Ook.

– Nem messze, pár méterre a bejárattól, éppen ide indultam, felszállni a Fehérlóval. Manik parancsára a Krokodil csillagkép alatti területet kellett volna újra bejárnom. Azt mondta ez titkos út, nem tudhat róla senki, még Chikchan sem.

Ook csak ennyit kérdezett:

– Miért pont te?

– Jelentést tettem neki, miután visszatértem a Krokodil csillagjai alól. Beszámoltam arról, a Feketeló népe él, szigetük már felsejlik a víz alatt, levonult az ár. Víz alatti városaikban újra keringhet a leveg?. Láttam, ahogyan a hegyi tóból kiemelkedett járm?v?k, majd leszállt a vízen, kevéssel arrébb. A hajósok véd?öltözet nélkül jöttek fel a hajó tetejére. Piros-fekete öltözékük változatlan.

– Erre Manik, kérte, hogy menj vissza és hozzál képeket? – kérdezte Ook.

– Igen, azt mondta, másnap reggel induljak, ha felfednek kémkedés közben, adjam át üdvözletét és nem lesz bántódásom.

– Adott valami jelet, amivel igazolhatod majd igazmondásodat?

– Igen, adott.

– Mit?

– Egy szál hervadt, megszáradt, vörösrózsát.

– Száraz vörösrózsát?

– Azt.

Mindketten hallgattak. Ook odahívta a többieket.

– Manik kétkulacsos, egyszerre szolgál két urat. – Elgondolkodott.

– Nem szolgál ? senkit, a maga pecsenyéjét sütögeti, hol egyik t?znél, hol másiknál. Hurokban vagyunk, dupla hurokban. Chikchan zsarnoksága egyre er?sebb felettünk, megcsalt ígéreteiben bennünket. Manik kezében tartja sorsunkat, vagy egyik, vagy másik vérszopó kezére adja a népet, ha az ? személyes érdeke úgy kívánja. A hatalom az ? kezében van, ? parancsol a hatalomnak. Elültette a félelmet az emberek tudatában. Kihirdette, valaki magával hozta a vérebét, és az garázdálkodik, magányos sétálókra támad. Az emberek gyanakvással néznek egymásra: félnek egymástól, és a láthatatlan rémt?l, a marcangoló kutyától. Az összetartást egyetlen álhírrel megtörte.

Aki útjában áll, azt elintézik a szintén megfélemlített maninik, s Manik ráfogja a nem létez? vérebre. Manik az ellenséges népcsoport katonája. Vezet? pozícióra jutott. Fütyül, és mindenek táncolnak füttyentésére.

  Ook merengéséb?l feleszmélt, megérezte a vihar els? leheletét. Az éji csillagos eget eltakarta a s?r? fekete felh?.

  Ahaw talpra állt, Paynallal kézenfogva elindult az emelvény felé. A tömeg áhítatos csendben nyitott utat nekik.

  Chikchan felhorkant izgalmában, Horus álarca alatt szinte röfögött a gyönyört?l. Egyik lábáról a másikra állt, billegett, mint egy tojósgalamb.

  Manik aggodalmasan tekergette a nyakát, nézett felfelé, nem értette honnan ez a hirtelen es?re állás, hiszen ebben az id?szakban itt der?s ég, enyhe, h?vös id? a jellemz?. Súgott valamit Chikchannak, aki, amikor meghallotta, akkorát ugrott rémületében, mint egy kövér varangy a szúnyogra.

Ahaw és Paynal, Isis és Osiris jelmezében lépdelt az emelvény lépcs?in felfelé.

A villám fehér fénye felvillantotta a dermedt csarnok árnyainak kontúrjait. Az ünnepl?kb?l egyszerre tört fel a döbbenetet kiáltása, amire azonnal felelt az égzengés.

  Manik elkapta Chikchan ijedségt?l vonagló testét, intett a jelére váró maniniknek, vigyék.

  Ook, Ahaw és Paynal felé futott lefelé a magas lépcs?kön, melléjük érve egy mozdulattal húzta ?ket maga után.

  A jeges víz ömleni kezdett a mennyb?l, diónyi jéggolyók csapódtak az emberek testére, akik jajongva, sikítva, elfúló lélegzettel menekülni próbáltak kifelé a stadionból. A kijáratoknál a gyengéket elsodorták, letaposták, haldoklók testén átgázolva jutott ki a tömeg a térre, úgy tülekedve, úgy igyekezve, mintha ott nem esne, nem zúdulna rájuk a jeges ár.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.17. @ 07:44 :: Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria