SV : A szomjúhozó 2/1

2./1 fejezet

Az orvos maga is nehezen kapkodta a leveg?t, tüdeje zihált, bárhogyan is leplezte, a ritka leveg?, a lépcs?k meredek egymásutánja megviselte. Félt. Félt er?sen, észre veszik rajta a papok, ereje végéhez közeledik. Igyekezett lassan, kimérten mozogni, igyekezett mélyeket szippantani táguló orrlyukain, igyekezett elegend? ideig benntartani megromlott testében az életet, a leveg?t. Igyekezett távol tartani magától a félelem szülte gondolatokat. Tudta, a gondolat tettet teremt, lehet nem ? benne, hanem ott, abban, amit?l fél. Kába feje zúgott, szemei el?re dülledtek üregükben, karjában érezte a zsibbadást, a jelet. Hallotta dobolni fülében a véráram gyors ritmusát, dobhártyáján döngött a kifelé törni készül? lélek. A vér sebesen iramodott az ereiben, feltolult agyában, ködöt, látomást hozva elhomályosult tudatába.
Tanítványai egyes sorban sorakoztak mögötte, ruganyos kimért léptekkel követték mesterüket, a szenthely magasába. A megváltozott ritmusú lépdelés zavart okozott a sorban, egymás földigér? ruhájára tapostak a figyelmetlenek. Felkapták fejüket, megnézni riadtan, ki hull ki a sorból. Ám egyel?re senki, mesterük ment, elszántan, széles vállain a tudomány jelképei megcsillantak az éles fényben.
Az aulába érve, a Mester mögött haladó els? férfi gyors, fürge mozdulatokkal elmell?zte a kábult embert, elékerült, szembe fordult vele, elállta az útját.
â?? Mester! – szólította meg rekedt, elfúló hangján a törvényszegésnek. â?? Mester! Anyám kért, kérdezzelek meg, vele töltöd-e majd Isis ünnepét? Kérte, mondjam meg, számít rád, mondjam meg, készíti ünnepl? ruháját, számon tartja maga mellett a helyedet. Anyám szeretetét küldi általam, Mesterem!
Kifogyott a szóból, de készen állt a következ? h?séges, hálás követ? az áldozatra, megszegni a rendet, készen állt elszenvedni a büntetést a papoktól, hiszen látta, ennyi id? még nem volt elég, amennyit társa nyert mesterük számára.
â?? Mester â?? tolta félre az Els?t, a Második. â?? Mester, a rám bízott munkát elvégeztem, felkerestem a barlangot, ahol az új élet fakad¦
Folytatta volna, de tanítójuk ellépett melltte, határozott er?s járással ment a k?padok felé, hogy helyét elfoglalja, a tudomány els? templomában, a második sorban. Leültek mind, a f?pap lesunyt szemei elé, a papok sorával szemközt fordulva. A f?pap mellett mindkét irányban a papok ültek, kisebb trónusokon vezérüknél. A faragott kövek, biztos helyet jelentettek számukra, bár súlyos alkalmatosságok voltak, mégis a többiek fölé emelte a rajta ül?ket ?ket a helyük, a nép fennmaradásában betöltött szerepük szerint.

A f?pap várt, várta érkezését a többi sornak, a csillagászoknak, a matematikusoknak, a fizikusoknak, a vegyészeknek, a mez?gazdászoknak, a szertartásvezet?knek, a kommunikátoroknak.
Az uralkodó még a rituális ráhangolódás el?tt próbált kapcsolatot teremteni a Mester agyával, lesunyt pilláit rebegtette, gyors szemmozgásokkal próbálta átkapcsolni agyterületeinek m?ködését. Nem sikerült. Tehetségtelen volt a saját testén való uralkodásban. Nem volt gyakorlata saját csekélyke agym?ködésének vezérlésben. Szorosabbra zárta szemeit, mintha ezzel elkerülhetné, hogy tehetséges társai bele lássanak. Gonoszul buggyant fel benne az öröm, mikor arra gondolt, a Mester a végét járja. Nem f?zte érdek az orvos pusztulásához, mégis kéjes örömet érzett a gondolaton, hogy az orvos szíve beteg. Hamarosan kimondhatja rá a szentenciát: Magára hagyni! A kéjes érzés átjárta minden tagját. Felfrissült az érzést?l. Latolgatta, mit javasoljon a sötétkamrába való háromnapi elzáráson felül a vétkez? tanítványoknak, eljátszott gonosz elméje a lehet?ségek bizarrságával. Csontja velejéig romlott volt testben, lélekben is. Mégis, minden túlél? azt gondolta, csak ?, csak is kizárólag ? menthette meg a menekülteket a végs? megsemmisülést?l, népüket a teljes kihalástól. Álszent vezérüknek a gonoszság , a hazugság, az ámítás hatalma alapja. Ezzel a fegyvertárral harcolta ki saját érdekeit, ugyanez a mérhetetlen álnok ez volt a eszköze a többiek létezésének megvédéséhez is. Ez a gonoszság volt az, ami f?pappá tette, korántsem tudása, aminek a többiekhez képest sz?kében volt. Sokan nem sejtették, hogy ? csak saját maga érdekeit érvényesíti. Számára egyetlen él?lény volt fontos ezen a bolygón, ? maga. Minden és mindenki ?t, az ? hatalmát, kényét és kedvét szolgálta. Megkaparintotta a kulcsokat a közlekedéshez, az élelemhez, a törvényhozáshoz. Kapzsi kezében tartva ezeket a kulcsokat, a hatalom jelvényeit görcsösen szorongatva ült a trónján, betegen, önelégülten, kéjesen.
A szelídek, ha sejtették is önz? és kegyetlen kapzsiságának okait, nem tudtak szembefordulni vele.?k nem tudtak harcolni, bármily ügyesen forgathatták volna fegyvereiket, nem volt harcos lelkük hozzá. Ágy tették engedelmesen, amit a nagy f?pap elvárt t?lük. Megvetve elvetemültségét, ám mégis elfogadva t?le az galádul szerezett gazdagság morzsáit.
?diktálta a törvényt, ?, a nagy f?pap teljes díszében pompázva agyalt ki értelmetlennél értelmetlenebb rendelkezésket, szabályokat. Látszólag együtt hoztak döntéseketa papokkal, tudósokkal a népet érint? kérdésekben. Most is azért gyülekeztek, hogy megvitassák, a további tennivalókat, az orvoslások, az építések, az ittélés, és a visszatérés lehet?ségeit latolgatva.

A földet nagyrészt víz borította. Az él?lények nagy része elpusztult a lezúduló víztömegben, gyors halál kaszabolta le ?ket a rájuk csúszó löszfalak alatt, gyors halál sodorta rájuk a kid?lt fákat, él?helyüket ellepte a a tengernyi víz. Csak azok menekültek meg, akik hallgattak a csillagászokra, akikhez eljutott a Nagy F?pap híre, akinek volt annyi vagyona, hogy megépítesse a magas hegyeken a túlélés palotáit, hogy kialakítsa az élet lehet?ségeit a meredélyeken.
Volt, akit hamis szeretetben tetszelegve maga választott a túlél?k közé a F?pap. Szüksége volt szolgálatukra, a tudásukra. Hízelegve ígérte nekik az egyenrangúságot maga mellett, de ígéreteit csak akkor tartotta be, ha fenyegetett. Itt a ritka leveg?j? magas hegyen, nem létezhetett nélkülük. Az idejében megépült paloták, templomok csaknem küszöbig álltak a vízben a vízözön után. El?relátó építészek úgy építették, hogy változó vízmagasságnál is mindenkor megközelíthet?k, használhatóak maradjanak. A víz nagyon lassan apadt. A ferde szem? nagy f?pap látta ezt, tudta az okát is. Elégedtten nyugtázta, ha ilyen ütemben apad a víz továbbra is, az ? életében nincs esélye a visszatérésnek a sík területekre az ide vele tartó emberek számára. Itt kell élniük, örökké.
â?? rökké! â?? lobbant sz?k tudatába a szó.
â?? rökké! â?? Csillantak fel mohón disznószemei.
â?? Ez az, hiszen ?, akár örökké is élhet! Ehhez azonban szüksége van a mester tudására, egyel?re. Élni fog, míg szüksége lesz rá, döntötte el a népvezér, az orvos sorsát.
A szertartásmesterek, tekintetükkel csendet parancsoltak az eddig is némán várakozó egybegy?lteknek. Megsz?nt még a ruhák suhogása is, megsz?ntek a k?padlón elmozduló talpak csusszanásai is.
A kommunikátorok szemükkel villantottak oda a sorban ül?knek, álljanak fel. A F?pap felemelte a díszes aranytálat, felemelte a fénybe, a bees? fénysugár megcsillantotta, ám lecsúszott róla, és a padlóra vetült. A F?pap képtelen volt megjegyezni azt a szöget, amit a csillagászok kijelöltek, amiben tartania kellett volna a tálat ahhoz, hogy elmondhassa, Isten rápillantott eledelükre. A F?pap zavartalanul mormolta a rituálé szövegét, jobb kezében tartva a tálat, bal kezében hatalma jelképeit.
Leült trónjára, a kétfej?, egytest? állatot formázó székére. Türelmetlenül várta, hogy ellépjenek el?tte a részvev?k. Csak akkor pillantott fel nyálas, nyájas mosollyal mikor a mester kezén megismerte az orvosok fémgy?r?jét, a körbe futó kígyótesttel. Szemébe nézett a gyógyítónak, hidegen, kegyetlen tulajdonosi pillantással. Az orvos megértette a ki nem mondott gondolatot. Der?sen visszanézett, ujjaival markába szorította a tálról elvett növénydarabot.
â?? A markomban vagy. â?? jelentette ki mozdulatával, az orvos.
A zsarnokban felhorgadt a gy?lölet, de fékezte indulatait. Most, itt és még.

Legutóbb szerkesztette - Adminguru
Szerző SV 59 Írás
A nevem nem titkos, nem rejtőzködésből 'SV', ami az írásaim fölött áll, hanem tisztelgés Verő László emléke előtt. Verő Lászlóval együtt kezdtük tervezni és létrehozni a 7torony-t..., egy másik laptól jöttünk és hoztam a régi nick-nevemet. Nem vagyok rá képes, hogy megváltoztassam. A változtatással mintha elfogadnám, hogy Ő már nincs. Pedig itt van, lélekben mindig velünk marad. Így tisztelettel kérem a megértésüket! Sike Valéria