Élt egyszer egy Emír. Szeretett verseket írni, de soha sem sikerült neki. Mikor a palota népének felolvasta, mindenki persze újongva tapsolt, nem merték kritikával illetni.
Egyszer újból irt egy verset. sszehivatta a népet – köztük Zsuhát is. Mindenki éljenezve tapsolt, csak ő nem. Ezt látván az Emir odament hozzá, és megkérdezte.
– Mit szólsz a versemhez ? – erre Zsuha így felelt:
– Egyszerő prózai szavak. Még csak nem is rímelnek. Nem lehet versnek nevezni!
Méregbe gurult erre az emír. Megparancsolta az őröknek, hogy vessék az istálóba Zsuhát. Amíg az Emir el nem készült az újabb versével ,addig ott kellett maradnia.
Megint összehivatták az embereket, és hozták Zsuhát is. A nép újongani tapsolni kezdett a gyönyörűségtől , de Zsuhá megint csak csöndben maradt. Erre odament hozzá az Emir.
– Hát te mit szólsz hozzá? – mire ő:
– Inkább visszamegyek az istálóba! – vissza is vitték.
Elgondolkodott az emir, majd egy szikra pattant ki a fejéből:
– Mi van akkor, ha Zsuhá az egyetlen, aki őszintén mondott véleményt a verseiről?.
Úgy gondolta kiengeszteli valamivel, és meghívta asztalához egy ebédre. Parancsba adta az őröknek, hogy vezesék elő Zsuhát, aki kisvártatva meg is érkezett. Amikor meglátta a nagy terített asztalt, rögtön hangosan korogni kezdett a gyomra. Mióta bezárták,, enni sem kapott.
Az emír maga mellé ülltette. Zsuhá egy jó darab sült birkát vett maga elé, majd mohón falatozni kezdett. Ezt látván az Emir odaszólt neki:
– Zsuhá, látom úgy állsz bosszút ezen a birkán, mintha az anyja felöklelt volna.
– Te pedig fenséges uram úgy véded, mintha az anyja téged szoptatott volna!
Ezen aztán jót nevettek, és hozzáláttak, hogy elfogyasszák az egész teritéket.
( forditás: Arab – Magyar )
Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 10:13 :: Gati Katalin
