Történik: mindig
Személyek: mindegy
– Most dalolhatnék rólad és magamról,
hogy kék szemed van, meg hogy szép a melled,
hogy létrát fonnék hozzád szép szavakból,
és szólhatnék arról is még emellett,
hogy tudom: e vers a szíved, mint a henna,
szépen, de lemoshatóan festi be,
vagy öledről, mi lángoló gyehenna
(mégis milyen rímet vártál ide?),
öledről hát, mi forró, csöppnyi katlan,
de az nem te volnál, hanem csak a dal.
Az, hogy te, hát az eldalolhatatlan,
mint az, hogy fény, meg az, hogy ravatal.
– Hát, látod, ez most nem fog menni, drága.
A mosolyod vagy, és a puhaság,
azt meg kifújni nem tudom, hiába,
e furulyából: ez csak lyukas ág.
– Talán majd egyszer még megtrubadúrlak,
ha időm és a kedvem engedi…
– Gyerünk barátom, hagyj békét a húrnak,
most csak hamisan tudna pengeni.
