Magyar Csaba : Még képtelenebb természetrajz – A zsiráf

A zsiráf kicsit szégyenl?s, mert hosszú nyaka miatt sokat csúfolták az iskolában. Mégsem szomorú, ha barátaival a majomkenyérfa mellett ülve lesheti a hullócsillagokat.

 

A zsiráf kicsit szégyenl?s, mert hosszú nyaka miatt sokat csúfolták az iskolában. Mindig kilógott a sorból, és még súgni sem tudtak neki a többiek, ha valami nem jutott az eszébe. Az ének és a matek mégcsak ment valahogy, tornából azonban felmentették, mert képtelen volt megtanulni a bukfencet. De mind közül a legjobban az fájt, amikor az Igazgató Úr, egy megtermett bivaly, az évnyitón azt találta mondani, hogy "sokáig tart, mint zsiráfnak sálat kötni."

 

A zsiráf mégsem szomorú, mert szenvedélyesen izgatják a csillagok. Mindenfélét megtanult róluk és kívülr?l fújja az összes csillagképet, köztük a Kost, a Sast, és az Oroszlánt. Ez utóbbitól fél is egy kicsit. Természetesen kedvence azért a Zsiráf, ennek még a latin nevét is elsajátította, Camelopardalis.

Kamaszkorában, ha náthát kapott és nem mehetett iskolába, egész nap azzal a bizonyos sállal a nyakában várta, hogy a fák mögül végre el?bújjon a hold. Ekkor azután kiosont a ház mögé, hogy megszámolja a csillagokat. A számolással ugyan nem végzett soha, mégis is remekül szórakozott. Jegyzettömbjét telerajzolta és elhatározta, hogy els? fizetéséb?l vesz majd egy teleszkópot.

 

De a legeslegjobban a hullócsillagokat szereti figyelni barátaival a nyár derekán. Hasonsz?r? társaival már napokkal korábban készülni kezdenek a csillaglesre. A rendszeret? gnu írja össze, hogy ki mit hozzon. Majd egy derült alkonyatkor a csoport kivonul a szavannára, hogy egy terebélyes majomkenyérfa közelében tanyát verjenek. Leterítik a pokrócokat, meguzsonnáznak, kicsit heccelik az okapit, mert túl lassú az ultihoz, majd fogadást kötnek, hogy ki látja meg az els? hullócsillagot. Aztán ha beborítja ?ket az est, elhallgatnak és a holdfényben fázósan betakaróznak. Feszülten várják, hogy ki látja meg az els? fénycsóvát. A zsiráf sem mukkan, hisz tudja jól, a csillagok a csendesek ékkövei.

Legutóbbi módosítás: 2021.07.29. @ 09:38 :: Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.