Az én szívem ajtajának kitörött a sarka,
a széllel bélelt nagyvilág bejár udvarába.
Hiába gazdája, benne táncát járja.
Lelkemből varrott ködmönöm felvettem magamra,
hogy a szívemnek a tüzét a szél el ne fújja.
Ihajja-csuhajja, lobogjon a lángja!
Arra kérem, a Jóistent udvarom vigyázza,
és a szívemnek ajtaját tegye a sarkára.
Legyen ím gazdája, akassza reája.
Aki szelet vet szívében, viharrá fog válni,
aki búzával veti be, kalászt fog aratni.
Aranykalászt kapni, szeretetet adni.
Legutóbbi módosítás: 2015.09.28. @ 17:10 :: Thököly Vajk