Seres László : Rémálom

2014.02.12. Seres László Vers 7
Print Friendly, PDF & EmailNyomtatás
A hosszú álom untat, s megrontja tudatunkat…

 

 

 Mintha álmodnám…
 a trón színarany,
 a karzat mély, lila brokát.
 Bársonyszékek, tűzvörös
 szőnyegbe süppedt lábnyomok,
 almazöld ufók, földöntúliak.
 Lenn morajló hangorkán,
 fenn nyájterelő kolomp szól.
 Szuszogó, rágó, nyelő, 
 cafrang-fényes rangkórság,
 főúri mód, a házban ez dukál.
 Törvényre emelt önméltóság
 keresztjére feszül,
 s feloldoz a bűn alól,
 mint az Isten.
 Mintha álmodnám…
 küszöbön túl minden olyan más.
 Rácsok, beton-védvonalak,
 kilincstelen tölgyfákba
 cifrázott rozsdás-(t)rendek,
 hol minden lépcső barikád.
 Süket ajtók, vakablakok,
 testüket óvó ősbölények,
 kik nem látják, ez a világ
 gőzölgő kondér-szegénység, 
 hajléktalanok, kígyózó éh-sorok,
 újságba csomagolt fagyhalál.
 Rémálom ez. Kinn is, benn is,
 mikor a lélek, …a lélek alszik,
 
 Jó lenne felébredni már.

 

Legutóbbi módosítás: 2014.02.12. @ 18:20 :: Seres László
Szerző Seres László 599 Írás
A versekért érzett rajongásomat megőriztem örök szerelemként gyermekkorom óta, végig kísért életutamon. Írogattam magamnak, s szűkebb környezetemnek verseket leginkább, és sokat olvastam. Aztán az élet eltérített más irányokba. Hivatásos katonatisztként szolgáltam Gyömrőn, Sárbogárdon, Nagytarcsán. Személyügyi vezetőként a legkülönfélébb emberi sorsokkal találkoztam, humán beállítottságom hasznomra vált ezekben az években a róluk való gondoskodás felvállalásában. Ma nyugdíjasként újra az irodalom, a költészet tölti be az életemet. A gondolatok, szavak szerény formálójaként így adok életjelet magamról a világnak.