A vonat verte reggeli ritmus bőszen hajbókol a hétvégi csendben. Pedig elnyomja a fülhallgatóból áradó hangvihar.
Szemem már és még nyitva, elvileg hazáig kísér. Rátapad egy piros kabátra. Férfi hordja. Ősz hajára egy sötétkék baseballsapka feszül. Az ülés eltakarja arcát, de nekem épp elég az is. Félig kikandikáló fémkeretes, ovális, ezüst szemüveg. Tisztára Te vagy.
Néznélek, pedig valami folyékony gyöngy csiklandoz. Egyre homályosabban látok, mialatt belém tódul mobilomból a zene. Egy hang ismétli a címet a rádióban: Másnap. Én is ismételgetem: Másnap, más nap. Más élet. Most, mintha mégis itt lennél, abban a piros kabátban.
De felállsz, talán máris leszállsz. Mint a darwini egyedfejlődés. Lassan, komótosan. Pedig pontosan tudod, hogy tudom, nincs már rá szükség. Felidéztetted velem a pillanatot, ahogy a múltban láttalak. Ugyanaz a járás, tisztára Te vagy.
Most akkor ennyi? Nem akarod, hogy sírjak, ugye? Pedig a fülembe búgó zene énekese is nemrég távozott, valakinek ő is ott ül a vonaton. A dalszöveg akár egy filmfelirat, passzol a képhez. Igen, a rossz egyszer véget ér, ahogy a zenében is. Rossz? Nincs is olyan. Hallottam utolsó lélegzeted, mit hallottam, még mindig itt cseng két dobszó között. Köszönöm Neked.
Ülök magammal, meg a fülhallgatómmal kettesben a vonaton, próbálok belenyugodni, az a piros kabát nem az enyém. Van hozzá valami égi távirányító, azon benyom valaki egy gombot, ki- és bekapcs. Emlékautomata. Elengedlek, de csak a képet. Sőt. Játszol velem, visszajössz, leülsz. Pont ugyanúgy. Túlvilági flört.
Közben a vonat halad, olykor megáll. Most is. Várja a másikat. Bennem is érlelődik a türelem, aztán elsuhan. Velem. Hozzád. Nézünk, várunk. Élményt kovácsol a csend, a várakozás. Lúdbőrt. Ezt hozza ki belőlem a piros kabát. Elhagy az ellenvonat, ahogy egykoron Te is. De megnyugvással tölt el, hogy így legalább nem ütköztünk össze. Ilyenek a létek. Utak, ahogy behálóznak minket is a sínek, és az egyik a miénk. Majd megtudom.
Az a gyöngy már nem is csiklandoz, bizserget. Megtaláltad lelki G pontomat. A végállomásig kísérsz. Én sietősen, haza. Te is valahova, pont ellenkezőleg. Kék baseballsapka, piros kabát. Tisztára Te vagy. Először megtorpanok, most merre? Aztán hagylak. Mit is tehetnék? Nem nálam van a távirányító. Folytatom utam, tovább hallgatom a zenét.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Dobrosi Andrea
