Sakkban tartasz engem, te csöppnyi lélek,
oly törékeny, hogy mozdulni is félek.
Számomra ez egy ritka alkalom,
hisz elnyomott az álom a karomon.
Figyelem, ahogy tüdődből a levegő
csendes méltósággal tör elő,
míg odabenn a testben valahol,
egy aprócska szív zakatol.
Nyugodt arcodon most az angyalok fénye ül,
és szarvacskáid pihennek, ott mélyen legbelül.
Alvó szemed néha megremeg…
Pilláid ilyenkor lepketáncot lejtenek.
Léted számunkra nagy adomány,
az élettől kapott csodás hozomány.
Ha atyai büszkeséggel kiejtem nevedet,
új értelmet kap a szó, sírig tartó szeretet.
Legutóbbi módosítás: 2012.04.09. @ 13:10 :: Szél Zsolt