Ólomszín háttérb?l sas tör fel az égnek,
ónix szemeiben napsugarak égnek.
Nincs senki, aki bátran tenni merné,
az izzó fényesség rögtön vakká tenné.
Rabságból kiszabadult királyi madár,
lábain visszaint az elhagyott határ.
Meg sem áll a napig, egybeolvad vele,
ezt kívánta mindig lelke szabad fele.
Ikarosz amint kilépett az erd? szélére, észrevette a verg?d? madarat. Fiatal sas volt, szinte még fióka. Felvette, tarisznyájába tette, és elvitte magával. Otthon kiderült, valami baj érte a szárnyát. Miközben gyógyítgatta, az állat egyre szelídebbé vált, együtt hált a baromfikkal, velük aludt, átvette szokásaikat. Közben teljesen kifejl?dött. A fiú csak a fejét csóválta. „Méltatlan” – morfondírozott.
Teltek a napok, hónapok, a madár egyre kevésbé emlékeztetett nemesi vérvonalára. Szárnya meggyógyult ugyan, mégsem próbálta használni. Egyáltalán nem repült, és úgy látszott nem is akar. Lenn járkált a földön, néha ugyan szökellt egyet-egyet, ilyenkor megdobogott nevel?je szíve, de aztán felborzolt tollakkal visszahuppant, és minden maradt a régiben.
Egy napon nézegette a gyönyör? királyt, majd döntött.
Így nem élhet tovább az, aki többre teremtetett. Beletuszkolta a tarisznyába a megtermett állatot, és elindult. Ment csak ment, amíg sziklákkal tarkított hatalmas hegyhez ért. Nagy nehézséggel felküzdötte magát az oromra. Amikor körbenézett, minden a lábai el?tt hevert, kivéve a ragyogó napkorongot.
Kiemelte a madarat és a karjára tette. Érezte amint annak karmai a húsába hatoltak, de nem érdekelte. Nézte a pompás fejen a kis tollakat, amint beléjük kap a szél, a nagy test egyensúlyozó mozgását, ahogy aprókat billen. Figyelte a fényl? szemeket, amelyek egyenesen a napba bámultak.
– Menj! Indulj, hiszen szabad vagy – mondta neki Ikarosz – Neked odafenn a helyed, mire vársz még?
Felemelte a karját, és ekkor megmozdultak a szárnyak. El?bb lassan, majd egyre gyorsabban emelték, vitték a sast az ég felé, egyenesen az izzó korong irányába.
Egy darabig hunyorogva követte a madár suhanását, aztán be kellett hunynia a szemét.
– Isten áldjon, egy nap én is követni foglak…
Legutóbbi módosítás: 2011.12.17. @ 07:19 :: Rosmann László