Mandel Róbertnek ez a harmadik könyve e témában, az Elektrofon hangszerek és a Magyar népi hangszerek után a Klasszikus és romantikus hangszercsodák is a Kossuth Kiadónál lát napvilágot
A szabadalmi rajzokkal, korabeli fotográfiákkal és az eredeti példányokról készült m?termi hangszerfotókkal gazdagon illusztrált kötetben olyan hangszerritkaságokat csodálhatunk meg, amelyek egyrészt esztétikai megjelenésük miatt különlegesek, másrészt megszólaltatásuk módja és agyafúrt m?ködésük miatt érdemelnek figyelmet. A világ jelent?sebb gy?jteményeiben többnyire elhanyagolt állapotban fellelhet? hangszerritkaságok újrafelfedezése és kalandos történetük megismertetése talán segíthet abban, hogy az egykor találmányaikon évtizedeken át kitartóan dolgozó feltalálókra visszaemlékezzünk és életm?vüket átmenthessük a jöv? zenekedvel?i számára.
Több ezer olyan hangszertalálmányt alkottak meg és jegyeztek be a XIX. században az 1920-as évekig, amelyek többségér?l még a zenetudósoknak sincs fogalmuk, ezek javarészét mutatja be Mandel Róbert zenész és restaurátor új könyve.
Mandel Róbertnek ez a harmadik könyve e témában, az Elektrofon hangszerek és a Magyar népi hangszerek után a Klasszikus és romantikus hangszercsodák is a Kossuth Kiadónál lát napvilágot.
Hétf?n délután (2010. november 29-én) a Régi Zeneakadémián mutatják be a kiadványt. A zenész-restaurátor tarsolyában van még ötlet következ? könyvre is, de egy ilyen, licencdíjakkal járó költséges albumra ritkán jut pénzt, saját forrásait és kapcsolatait is be kellett vetnie most megjelen? köteténél.
„Végigjártam egy csomó szabadalmi hivatalt, f?ként németeket és amerikaiakat, ugyanis egy feltalálói leírásnál semmi sem adhat pontosabb tájékoztatást a hangszer m?ködésér?l. Megfordultam múzeumban, ahol a kurátor sem tudta, hogy valamelyik tárgyuk hogyan szólaltatható meg, én lephettem meg az információval” – jegyezte meg. Példaként említett egy zongorát, amelyben a hangot nem a húrt üt? kalapács hanem, az oda fúvott leveg? adja.
Abszurd ötletek és álmok valósultak meg, amelyek valószín?leg a zenészek konzervativizmusa és rövidlátása miatt nem terjedek el.
„Akadtak kivételek, Liszt Ferenc például az egyik leglelkesebb támogatója volt az újdonságoknak. Paul von Jankó magyar arisztokrata származású fizikus 12 oktávos klaviatúráját 3 sorban egymás fölött helyezte el. Ezen könnyebben lehetett egymáshoz közeli akkordokat megszólaltatni, szinte mozdulatlanul lehetett így játszani. Liszt megtanult játszani ezen a billenty?zeten és azt mondta, hogy ez a jöv? hangszere. Nem lett. Vagy a konkáv klaviatúra, ami annyit jelent, hogy a billenty?zet egy félköríven van és a centrumában ül a muzsikus. A Bösendorfer erre egy külön gyári részleget hozott létre, de fölöslegesen, a konkáv zongora nem lett kelend?” – sorolta a példákat Mandel Róbert.
Szerinte a hangszerhistória arra is rámutat, hogy napjaink – bármilyen tárgyú – találmányaira érdemes jobban figyelni. Arra a kérdésre, hogy hiányát érzi-e a egy olyan budapesti hangszermúzeumnak, mint amilyenek Párizsban, Bécsben, Brüsszelben és Berlinben nagy idegenforgalmi vonzer?t jelentek, azt válaszolta: kiállítóhely még akadna, a baj az, hogy fantasztikus hangszerkincsek vannak Magyarországon méltatlan körülmények között. Restaurálásuk lehetséges lenne, ha az ország fordítana ezeknek az értékeknek a meg?rzésére.
Forrás:
mult-kor.hu
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:39 :: H.Pulai Éva
