Ma éjjel a fázós lelkek
gyertyalángnál melegednek,
felsóhajt a bokrok lombja
– két napja felakasztotta
magát egy nő-ismerős,
azt hittétek, hogy erős,
én éreztem, gyenge volt,
vakmerőséggel vakolt
jelmezt hordott állandóan;
én hallottam a biztos szóban
bizonytalan hang lakik,
már nem tudom hányadik
félmondatnál tetten értem,
miért szólt hozzám kimérten–
de ma minden fagyos lélek
lel tenyérnyi menedéket,
most nincs senki egyedül,
fájdalmunk lecsendesül,
kit szülő, kit társ vagy utód szólít,
kezünk görcsbe kulcsolódik,
sírfelirat súg imát,
ragyognak roncs glóriák,
s a halál rozsdás hencserén
Isten lepedőt cserél.
Legutóbbi módosítás: 2010.11.01. @ 16:21 :: Péter Erika
