Sonkoly Éva : Esti gondolatok 2.

Nyomtatás

Karácsony közeledik. Hosszabb a bevásárlólista. Nem csoda. Bár egyedül élek, mégis minden karácsony első napján sokan ülünk az asztalnál. Vendég a három gyermekem, családostól.

     Elkezdődött tehát a keresgélés a bevásárlóközpontokban, hogy majd minden jó és szép legyen. Embereket kerülgetek, nézelődöm, mérlegelek, vegyem, ne vegyem? Elhúzom a hűtőpult fedelét. Nem is tudom, itt mit keresek, csupa előre elkészített tészták. Hirtelen vidám emlék tör rám. Halk kuncogással csukom vissza. Réteslap. Egy régi arc mosolyog rám kedvesen. Hogy is volt?

     Sok éve már, amikor egy kolléganőm unszolására regisztráltam egy társkeresőnél.

     — Rossz nézni, hogy mindig egyedül vagy — mondta.

     Nem volt bennem, csak érdeklődés. Nem is vettem komolyan a dolgot, pedig munkatársam szerencsés volt.

     Pár nap elteltével, mikor én már el is felejtettem a dolgot, sorban, mindig rossz alkalommal szólalt meg a telefonom. Egy-két találkozás után már eleve elfoglaltnak, vagy társat találtnak mondtam magam. Ez utóbbi esetben valaki azt mondta, nem baj, ő csak beszélgetni szeretne. Kérlelt, szakítsak kis időt erre. Igent mondtam.

     Kis presszóban találkoztunk. Első látásra nyugodt és vidám lettem. Kellemes férfi volt. Ránézésre azonnal kiderült, legalább tíz évvel fiatalabb nálam. Közölte ő is az életkorát, s azt is, hogy valóban csak beszélgetni szeretne. Tudja, ennek a találkozásnak semmi folytatása, értelme. Elmesélte életét, társkereső viszontagságait. Találkozott egyszeri kalandot kereső nőkkel, házasságot azonnal akarókkal, őszintékkel, szélhámosokkal.

     — Színes a paletta — mondta.

     — Kit szeretnél találni? Őszintén — kérdeztem.

     — Most figyelj — s szemérmesen mosolygott maga elé. — Én olyan nagy tulajdonságokat keresek valakiben, ami már nincs is talán. Olyan lányt — szünetet tartott —, aki normális rétest tud sütni. Nem olyan bolti vacakot. Azt én is széthajtogatom. Ettél már igazi, házi rétest? — kérdezte.

     Eszembe jutott nagymamám, aki hófehér abrosz felett nyújtotta fehér kötényében, s az a mozdulat, ahogy kicsit felemelte a tészta szélét, hogy levegő érje. Szinte éreztem az ízét. 

     Soha nem tudtam meg — még a nevét is feledtem —, a társkereső társ talált-e a mai világban valakit, aki megsüti neki álmai rétesét. Ahogy elnézem a vásárlókat, lehet, hogy megalkudott a bolti fagyott tésztás süteménnyel is, ha szívvel tálalták.

     Azért így, elalvás előtt elgondolkodom, milyen sokfélék vagyunk mi emberek társas kapcsolataink fontosságát illetően.