24.
NAPOKRÓL LAPOKRA
Naplójegyzetek
Július 19.
Elromlott a tévénk. Portalanítottam a belsejét, pici, puha ecsettel s roppant óvatosan. Mégis. Se kép, se hang.
Tekerek „Tévésgabihoz”. Nincs otthon. A neje viszont igen.
– A hét végén tud menni. Megfelel?
– De ha el?bb tudna…
Nem tud – látom az asszony szeméb?l.
Mit tehetek? Ennyiben maradunk.
A visszaúton úgy határozok, e pár tévétlen napon feljegyzésekkel szórakoztatom magam. Kocsma helyett. Már a cím is kiugrott agyam sötétjéb?l: NAPOKRÓL LAPOKRA. Tervezhetetlen napi esetek. Fésületlen gondolatok. Memoár. Levélrészlet – ilyesmik.
Hangot! Hangot!!
Hangélmény-hiány. Pszichés vákuum. Beszélgetni szeretnék, vitáznék. Kivel? Anyu szófukar. A rádiózás gondolatát is kerülöm. A telefont. Néha azonban muszáj más fülére bíznom magam. Utálom magatehetetlenségem. Olvasás? Ilyenkor nem. Mozgás, munka, ezek igen! Fogom a kést, vödröt, s irány a kert! Tejes kukorica, gyenge napraforgó: hogy örülnek majd a csirkék!
Tehetség egyenl? igényességgel?
Nagy írók számtalanszor átjavítják m?veiket.
Nálam sincs ez másképp. Kihúzok, törlök, bet?zök. Püfölöm az írógépem, gy?röm a papírt, újat kezdek. Eközben gyötr?dök, lelkesedek, lemondok, meg vagyok gy?z?dve arról, hogy… Könnyebb lenne nem írni. Csakhogy nehezebben viselném!
És toll, papír nélkül is! Figyel, rögzít, mérlegel Isten íródeákja.
Üresnek tetsz?, eseménytelen élet?
Dehogy!
Július 20.
Levelem jött.
Szeptember utolsó vasárnapja a Siketek világnapja. Érdekl?dnek, megnyitnám-e a szentendrei képz?- és iparm?vészeti kiállítást. Kis lámpaláz, eleget teszek a felkérésnek. Még a nap folyamán válaszolok az (ismeretlen) hölgynek. A meghívás alighanem V.T. sorstárs ötlete. Grafikus, illusztrálta Felh?fény c. kötetem. És újabb köteteimet? Bízom benne. Elnökünk két levélben biztosított. Még két hónap. Rohammunkában elkészülhet.
Tamáskodom.
Este van. A konyhaasztalnál ülök.
A levelet – megtisztelésnek véve a felkérést, s megköszönve – elpostáztam.
A megnyitó beszédet felvázoltam.
Jöhet a kidolgozás, a szövegtest, ami most kétszeresen is problémás.
Egyes gond: írásaimra a halál tesz pontot. Módszerem felettébb helytelen; az aktuális témával kapcsolatos gondolataim, reflexióim kerülnek el?bb papírra. De hogy! Gyorsan odavetett félszavak, mondattöredékek, hosszában, keresztben, átlósan. Kizárólag csak én értem (sokszor én sem) a jelekkel is tarkított piszkozatot. Második átírás: logikus sorrend, szerkezet. Harmadik átírás: pontos mondatok, ritmus kedvéért. Negyedik átírás: írógéppel, a „végleges” szöveg.
Szerencsés esetben ennyi.
Mit segítene a számítógép?
(Nagy írók igényesek. Hemingway Az öreg halász és a tenger egyes fejezeteit huszonhatszor írta át.)
Kettes gond: a kommunikálás csapdái. Gondolnom kell a hang- és jelbeszédre. Els? mondataimban arra, hogy ?sember, tehetség – két szó, amelyre nincs jel. (Vagy nem tudom.) Áthidalás: ?s-régen élt ember. Természetéb?l adódóan. A jelnyelv, „hála” az évszázados mell?zéseknek, tiltásoknak, alaposan le van maradva jelkincsével a szókincs mögött. És tessék szájmozgást, hangot, gesztusokat szinkronba hozni! Három megnyilvánulási mód, egy id?ben.
Inkább beszélek, a többit a tolmácsra bízom.
Július 21.
Ma verseskötet érkezett és a Jászkunság.
Átlapozom a folyóiratot, most nem közölt t?lem.
Hiányérzet.
Régebben, naivul, azt hittem, az irodalomban kizárólag az alkotás számít. Megírom a remekm?vet és kész. Magától megjelenik. „Berepül” folyóiratba, könyvvé válik, íróját pedig bámulja a világ. A hallás ez esetben igazán nem számít, a Gutenberg-galaxisban egyenrangúak és egyenjogúak a m?vészek.
Mekkora tévedés!
E.Sz.I. verskötete?
Magánkiadás, árjelzés nélkül. Cserekötet a Felh?fényért; egyik barátjának kérte t?lem. Jó hónapos késéssel érkezett, sürgetésre. A dedikálás szerint „nagy örömmel és igaz barátsággal” küldi.
Az utókor majd azt gondolja, puszipajtások voltunk. Hiszen a szerz? szép recenziót írt – fél éve? – a Felh?fényr?l. Ekkor kapott tiszteletpéldányt.
? mit ír? S f?leg: hogyan?!
Hagyományos formákat elhagyó, szabad versek.
Ez nem baj.
Istentelenül zötyög?s ritmus – érdekl?désem lankad. Töredék gondolatok, zavaró áthallások. „Kölcsönvett” képek. Sehol fény, der?; zaklatott, szomorú világ.
Én is szomorú: nem tudok udvarias lenni.
A történelem tanulsága: az ember önmagát ismétli, mindig fejlettebb, alattomosabb fokon.
Könyveimr?l.
Ki- és visszarakásuk – a földgáz bevezetése miatt – fél napomat elvitte.
A könyveknek használt szekrényt átvittem, segítséggel, a nagyszobába. 450 körüli a számuk, köztük bekötött folyóiratok, képes újságok.
Legtöbbet forgatott a Pet?fi-összes, kétszer kötöttem be, legújabban japán nejlonb?rbe.
P. Jancsira, országos elnökünkre gondolok.
Közelebbi megismerkedésünk el?zményeként: hóvihar tombolt a Dunántúlon. Hugi esküv?jér?l tartottunk haza, a családdal. A szabóhelyi járat jókora késéssel érkezett a Keletibe. Itt találkoztunk Jancsival.
Láthatóan feszülten várt.
Már fél napja nem indult vonat Csabára. Nem értette, értettük, miért. Mikor indul?
Unokaöcsém vasutas, „bennfentes”, a forgalmi irodán érdekl?dött.
Sokszor emlegettük azután: Szásznál fatörzs d?lt az elektromos vezetékre… Kidönt egy fatörzset a vihar, fél ország közlekedése béna.
Éjjel, hófúvásban indult vonatunk. Kés? reggel érkeztünk meg, miután vagy két óra hosszat vesztegeltünk álmosan, dideregve a h?t?vé vált fülkében, a külterületen.
Szívmelenget? emlék, ugye?
Eszembe jutott jó tizennégy évvel kés?bb, idén márciusban.
Akkor határoztam el: Jancsi segítségét kérem új könyveim megjelentetéséhez.
Július 22.
Ma újabb verseskötet!
T. M. küldi, „nagyon sok szeretettel, igaz barátsággal”.
Naná! Címét se tudom, csupán postafiókja számát.
Május végén vettem hírt a könyvr?l. A verseket ismerem. Lényegre tör?, kopár stílus. Kisbet?s írásmód, gondolati síkon játszódó képek. Kései szerelem, a Dunakanyar ihlette sorok. Értelmes, komoly – semmitmondó. Most mondjam: sok sikert könyvecske!?
Vannak irodalmi terveim.
Önéletírás. Álomjáték, Cházárról – fejben kész. Összegy?jtött verseim. Naplójegyzetek?
Publikálás, vagyis pénz nélkül nincs sok értelme.
L’art pour l’art?
Tagadom!
Hajnalban cédrusfánk ágai közül néztem fel a hajnali égre, gyönyör? volt a felkel?, vérvörösben-narancsban úszó Nap. Éjjel sz?tt pókháló feszült két ág között. A fényben tisztán láttam és bámultam a pók-font remekm?vet!
De nem ámításomra készült, hanem rovarok befogására!
Még a fél hajszálnyi póknyál is élet-halál harcot szolgál!
Napközben, éppen a jegyzetekhez készül?dtem, átjött az iszákos Gy., fél liter borral.
Miért menekülnek, akik, a mámorba? Gondot-bút felejteni?
Inkább a józanság. Rövid az élet.
Nagyanyám hét hónap híján száz évet élt. Mikor meghalt – mintha soha nem lett volna és soha többé nem lesz. Iszonyú gondolat!
Szóval Gy.
Beszélgetünk err?l-arról.
– Felesleges bevezettetni a földgázt – vélekedik.
– Ez a divat. Tiszta, rakni se kell.
– Meglátod, mennyit fizetsz majd!
– Sokat. Nálatok is van gáz.
– Palackos.
– De gáz!
Gy. Sunyít, hümmög. Kivágná magát:
– Vegyél palackos gázt!
– Benn a vezetékes – nevetek.
Nem tud mit mondani.
Ráteszek egy lapáttal.
– Ha sokba kerül, leszereltetem az egészet! Mit szólsz hozzá?
Tegnap áthívtam, szekrényt, rekamiét átvinni a nagyszobába. Sörrel honoráltam. Némi köntörfalazás után kicsalt t?lem egy „ötvenest, holnapig”. Törlesztett.
Csukom be a csirkéket.
Kijövet az ólból, látom, M. a kerítésnél.
Másodszomszéd. Köztünk lakatlan, eladásra váró ház.
Tál barackot nyújt át, kóstolóba, anyámnak.
Az idén „rengeteg termett”.
Mondom, hogy jártam a tévével. Hiányzik, hiába nem hallom.
– Tisztítani nem szabad!
– Tudom. Olyan óvatosan.
– Vegyél színes tévét, teletexteset.
– Jó, majd. Annyi veréb dézsmálja napraforgóim – váltok témát.
– Ne is mondd – válaszol. Végigmutat házuk ereszén, a madárdeszkán: -Tele verébfészekkel.
Móni jön át, a lánya.
Kutyájukról esik pár szó; délután jó kedve volt.
Megköszönöm a barackot, jó éjszakát kívánunk egymásnak.
Jól tud felém kommunikálni, csak olykor nem értünk egyet. Mások felé túlzottan szigorú. Róla esik szó? Konokul, némán metakommunikál: ilyen vagyok, engem így kell elfogadni!
Na, ne! A tolerancia kölcsönös.
Kidobott, elsárgult napilapok közt több oldalas gépirat került kezembe; egyetlen mondatból álló szövegtest. Holt regény. Amikor írtam, a mellérendelt mondatok izgattak. A történet egyszer?: egy éjszaka, horgászaton a f?h?s el?tt lejátszódik élete filmje.
Íme két rész, ízelít?ül:
„…a ladikorrból kiemelte a karbidlámpát, a holdtalan sötétben arcára irányította a fény, hogy leolvashassam szájmozgásáról, amit mond, és mondta: furcsa, hát nem furcsa? Ilyet még nem láttam, a dugó köröskörül lerágva, nem hal, az biztos…”
„…nem hallottam ugyan, de láttam a kajánság megnyilvánulásait, a kárörömt?l tüzelt testbeszédet: arcmimika, fülig szaladt szájak, görnyedezés, hasra szorított kezek, hozzáképzeltem a csiklandozós n?i sikongást, akkor se életh?, ha az egész lármát hallom, gondoltam is, Uram bocsá’, biztos akad köztük, nem egy, aki bepisilt…”
Elbeszélésnek még jól jöhet.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:30 :: dudás sándor
