Petz György : De fenyő (1. rész)

(I. rész)
Kisregény 1956-ról a társbérletes ház egyik gyermekének szemével. Még a hazugságok is igazak.

 

De fenyő (kisregény)

 

 

Ámen

A II. emelet 9.

Kés? tavasz

Preludium

Vigyázni

Kora nyár

Nene

Ella néni

Kora ?sz

Miska bácsi

Régebbi nyár

A csíbor

A Duna szélib?l kivadászott csíbor

Olyan jóságosak

1954-es nyár, áradás

Váci rabkórház

1956 ?sz

G.A. levele

Foci vagy képtelenség

Régi nyár

Hisztérikusan félt a fényképezést?l, elbújt a hatalmas feny? alá

Klári

A II. emelet 8.

Majdnem átestek a menekül?k

A II.emelet 7.

Érdemes liften közlekedni

Az els? és a harmadik emelet

1956. október felé

Lakógy?lés

Azután

Október 22.

Kende 14. földszint

1956. október 23. kedd

1956. október 24. szerda

1956. OKTÓBER 25. CSÜTÖRTÖK

1956. OKTÓBER 26. PÉNTEK

1956. OKTÓBER 27. SZOMBAT

1956. OKTÓBER 28. VASÁRNAP

1956. OKTÓBER 29. HÉTFÃ??

1956. OKTÓBER 30. KEDD

1956. OKTÓBER 31. SZERDA

1956. NOVEMBER 1. CSÜTÖRTÖK

1956. NOVEMBER 2. PÉNTEK

1956. NOVEMBER 3. SZOMBAT

1956. NOVEMBER 4. VASÁRNAP

Foltok

1956. NOVEMBER 5. HÉTFÃ??

1956. NOVEMBER 6. KEDD

1956. NOVEMBER 7. SZERDA

Ki el

Vízkereszt, de feny?, ima, de most

Ámen

Ki beszél? Mit mond? Nem tudom kivenni. Lépések zaja a lépcs?házból. Anyuék alszanak, de mintha valaki nagyon mondaná a magáét. Apu horkol, háton alhat. Nem a horkolás az. Úristen, mintha ugatást hallanék! Nagy, öblös, visszaverik a falak. Ez csakis ? lehet. Jobb lenne, ha nem tenné, még elpusztítják! Méreggel vagy hurokkal. Vagy egyszer?en lelövik, mert „nem tehetnek mást”. A sintér. Ki a csuda piszkálhatja Cézárt? Ennivalót vittem neki, vizet is kapott, nincsen oka az elégedetlenkedésre. Reggel megsimogatom, istenbizony.

Én Istenem, Jóistenem,

becsukódik már a szemem,

de a Tied, nyitva Atyám,

amíg alszom, vigyázz reám.

Vigyázz az én szüleimre,

most született testvéremre,

meg országunk jószándékú

minden egyes emberére.

Cézárra meg különösen.

Ámen

Sosem értettem azt, hogy ámen. Miért nem beszélünk magyarul?

Aztán az alvás sem ment igazán. A feln?ttek mindig irigyelnek, hogy milyen jó nekem, mert gyerek vagyok. Lehet, hogy nekik is jó, csak ugyanúgy nem tudnak róla, mint én. Nekem rengeteg a dolgom, a félnivalóm, és állandóan gondolkozom, például azon, hogy a feln?tteknek mennyivel többet lehet. Bezzeg én, tele vagyok nem szabaddal, meg kelléssel. Meg félhetek még a Kruspér utcai Szent Tádé kápolnában, meg a Szent Imrében, például attól, hogy mit nem csinálok jól, mikor, milyen ének következik, aminek a szövegét sem tudom, mikor kell letérdelni, és folyamatosan olyan képet vágni, mintha tényleg ott lennék, és éppen azt akarnám csinálni, amit csak azért teszek, mert apu elvitt, hogy utána játszótér vagy gesztenyepüré lesz, amit babból készítenek, amúgy paszulyból. Ha ez istennek kedves, meg ha állandóan dicsérni kell, akkor olyan lehet, mint az Ella néni, a kend?jében, aki a Nagycsarnokban úgyis mindent jobb áron vásárol, mint mi, akik lemegyünk a maszekhoz, aki drágább és becsap.

–        Hogy Elluska milyen ügyes?! És milyen gyors!

És akkor Ella néni boldog, mint az isten. Sóhajt, kioldja fején kend?jét, amit úgy hord, akár a szentháromságot. Isten csak nem ilyen! Lehet, hogy naplót írok neki, amiben jelezni fogom, mikor, mi történik. Megtanultam az órát, bár a feln?ttek kissé össze-vissza szokták mondani az id?t, hogy háromnegyed, negyvenöt, negyed óra múlva, meg kábé. Ha már kitalálták az id?t, legalább pontosan használnák: 6.45 – az pontos.

Írni utálok, f?leg büntetésb?l, százszor ugyanazt, mint amikor megrúgtam a Magdi nénit, aki birkózott velem a hencseren, csiklandozott, amikor Ella néni kórházba került. Apu szerezte, mert Ella néni helyett nem tudott feljönni rokona, Flóra néni, hogy vigyázzon rám. Magdi néni fiatal volt, de irdatlan kövér, apu szerint áldott állapotban, Klári szerint terhes, rövidesen kórházba megy. Nyilván beteg. Azt állítják, szülni fog. Egy hozzá hasonlót, mert a gyereke. Bizonyára beteg, mert a kórházban. Feri bácsi azt mondta, ratkós. Biztosan ez a baja, remélem, nem fert?z. De azért tényleg megrúgtam. Azért mégis százszor leírni, hogy Magdi nénit, azt, aki gyereket vár, nem szabad megrúgni! ?kereste a bajt, olyan kemény a hasa, nem akartam, reflexszer?en jött. Százszor leírni! Sosem érek a végére! A naplómat viszont magamtól fogom írni, ha röviden is. Nehéz embernek lenni.

Lehet, hogy mégis inkább kutya lennék? Nagy és er?s, mint Cézár!

 

A II. emelet 9.

 

Kés? tavasz

Preludium

Jól ismerte mélyr?l jött hangját, a sivár telepet véd? ugatását: rend. Ismerte remeg? nyálas örömét, piszkos mancsú ugrálását. Imponált neki.

A többiek irigykedtek, óvatosságuk haraggá n?tt ellene. Milyen jogon mászik be a roncstelepre, ereszkedik alá száraz medrében; a ridegen tartott, kiláncolt vadat miért eteti a házból gy?jtött koszttal, lábosát vízzel minek tölti, miért sétáltatja; íme az új labda, íme hogy pattog – focizni jönne inkább, ahol a szabályokat ?k szabják meg, s a durvaságokon harsányan nevetnek.

            Cézárral ugrálva, nyakörvre kötél, befordulnak a házkapuk, csak mi nem félünk. De félek s mégis. Hatlábú gy?zelem. Az imént még értett a kutya, lekötözve még mindent ígért bánatos szeme, de mostan a labdadobogás megkergíti; fogával kapna a hús felé – nyelv vagy agyar a sorsom, rántás egy gyerekkaron, farkas körme koppan, kígyózva nyúlik a test, focisták labdáját kaffantva lopja el. Nyálasan köpi, a luk nem is látszik, bár egyre kisebb a pöttyös fehérvigyorú; – rémület, üvöltés, üldözés, utánam. Fáj a fal, lehorzsol, fordulok a sarkon, gyerekhad mögöttem, szájtátó asszony. Lelkem liheg odakinn, fulladás idebenn, Lágymányosi utca Corvin-udvaros háza megment. Fölfele gondolnak; – s lenn a lichthófban veri dobhártyámat a szívem. Éles n?i hang, anyja valakinek, vezérként sikít, terel gyereket. Pofon fiának, üvöltés:

            – A labda! – szétfutnak a házban, feln?tt okosság, filmek ?rjárata; ellököm a kápót, s elszántan menekülök.

            – Kerítsd err?l, gáncsold! – fujtat a n?, szépsége-haja ziláltan, a kígyók sziszegése, majd’ elkap.

Utca utca hátán, araszolva harmincnégyes lábakon, nagy háztömb körülírva, haza! Ó, menedékem, lihegésem, görcs a lábban, kulcsa nincs az érkez?nek, ajtót, ajtót, két emelet magasan, hosszú folyosó hídja; vissza fölégve…

            – Gyurikám, de sietsz, kik ezek mögötted?

            – Jaj, bent mindent, majd sorra beszélek, drága Flóra néni, a csöndet, a csöndet úgy kívánom; láttam, ahogy ezek ölnének; tegnap még azt játszottam, amit ?k, de ma megmartak kis híján, mindnek oly vén a feje!

Csöngetnek. A hárpia kintr?l öklöt mázol remeg? vékony rácsra, üvegre. Rács mögül ablakot nyit Flóra, mélységében elfullad a szörny sikoly-érve.

            Megcsöndült. Tengerapály, eloldott fehér csónakok sárga, vörös vizeken. Viaszosvásznú asztalon két könyök, d?l a könny, mélyr?l, ugatva.

Azután vásárlás, mert a kenyér kifogyott; – le az utcát újra eljárni, a boltig egészen a sarkon túlig.

Vakogást, hurrogást Flóra néni meleg keze nem lát. Szemem hiába csukom.

 

Vigyázni

Minderr?l anyuék semmit nem tudtak meg. Flóra néni nem olyan, pedig az Elláék rokona. Nincs gyereke, neki egy kicsit én vagyok a gyereke. Ella néni mindenkinek mindent kibeszél, majd megmondom anyádnak, csak jöjjenek haza apádék, meg jössz te még az én utcámba, meg süttyülülü, meg a vécés szöveg, ha sokáig trónolok. A férje nem bagózhat a szobában, ezért megy szegény mindig a patikába. Az a Zöld Takony, más néven Italcsarnok, de kocsma. Neki ott vannak a kártyacimborái, meg a cigiz?sök.

Nálunk csak anyu szív. Er?set, mert sok fuldoklás, köhögés árán megtanulta. Két forintos Munkást, Ötéves Tervet, de f?leg a Munkást, és nem köhög. Szerintem a bodza er?sebb, de a bakaszivar is. Kipróbáltuk az átjárókertben a többiekkel. Azokba majdnem belehaltam. Nem mindegy, hogy az ember mibe hal bele, ha egyszer úgyis meg kell döglenie – ezt mondogatta Feri bácsi. Sokkal kisebb, mint Ella néni, és fiatalabb is, de ha nem ismerte volna meg az Ella nénit, akkor sose n?sül meg. Részegen hozzátette, most már ha úgyis megismerte, akkor meg minek is n?sülne. De gátlásos ember, ezért mindig bizonyít. A sörösüveg kupakját a fogával szokta leszedni, és soha nem mosott fogat, mégis olyan er?s a foga. Súlyt emelt valamikor, még mindig izmos, a villamosmegállóban egy nagy embernek nekiment, úgy kellett visszafogni. Mert lekúrálták az anyját. Valami ilyesmiért. Nem szereti, ha az anyjáról idegenek véleményt mondanak. Hentes. Majdnem sebész, szokta mondani Miska bácsi, és ?t többször operálták.

Nekem magamra kell vigyáznom, mégis állandóan leküldtek, hogy vigyázzak. Nézzem meg, nem piszkálják-e Miska bácsi kocsiját. Ett?l jobban n?tt odalenn a tekintélyem, mint Flóra nénit?l. Pedig maradtam volna, mert érdekesr?l beszélgettek, néha halkan, máskor nekidühödve. Hozzak fel ezt-azt a kocsiból, meg nézzek rá, nem babrálják-e.

            Nagy dolog egy ilyen járgány. Még akkor is, amikor a szenesek lovas kocsija szinte súrolja, és lenéznek rá a nehézcsontú muraköziek fara mögül. Hegyeset köpnek, hogy ki az, akinek ilyenje lehet. Nekik zabzsákjuk van, meg ha meger?ltetik magukat, szarfogójuk – de azért az smafu.

A Mezeinének az els?r?l oldalkocsis motorja van, de férje az nincs, arról ne is beszéljünk, viszont nagyszájú taxis n?, a motorhoz is ért, de az mégse autó. Az utcában nem volt másnak, talán a Reitterékét leszámítva, de az Topolino. Kis zöld vacak kétszemélyes Mussolini-egér. Ehhez képest a Miska bácsié egy igazi nagy FIAT, fekete, néha be kell kurbilizni. Be kell bikázni, azt mondják, és akkor vigyázni kell, ki ne rántsa az ember karját. De azért jó. Rá lehet állni az oldalára, mint az elnökök autóira a filmhiradókban. Pereme van. Nincs nagyobb kocsija senkinek!

Neki meg gyomorbaja van. És sérve. A marha nagy ember sérvköt?vel ­– majdnem olyan, mintha pelenkáznák – nevetséges. Aztán meg a m?tétei. Apám el?evett neki, meg ? tanította járni. Tíz liter vért adtak neki. Hogy férhet egy emberbe ennyi vér? A többib?l még az a kevés is kifolyt. Azt nem volt szabad látnom. Nemvalógyereknek.

Anyám félt. Anyám mindig félt. Nekem más a felfogásom. Ha l?nek, le kell bújni. Az osztályban is úgy szoktam. Anyám az ostromot emlegette, egyb?l a pincébe rohant volna. Én inkább ott féltem. A doh. A pókhálós salétrom. A nedves macskaszag, patkányvisítás, sötét. És, ha leharapja valamimet? Erre még sosem láttam filmet, de h?s partizánként már tudnám, mit kell tennem. Trotil és annyi neki!

Kora nyár

Nene

No, azért én is be vagyok tojva, azzal a bélyeggel. A hitleressel, mert azt kivégzik, akinek olyan van. Még a Nenének is alig mertem megmutatni, de ? azt mondta, ez filatélia. Nem értettem, de megnyugtatott. Azért rejtegettem. Mint azt a másikat, azt az ötpeg?st a Hitlerrel vagy Horthyval, mert bár ezüst, azért jobb, ha nem látják. Erre Nene azt mondta, ez numizmatika, de ez se normális. A patkányokra azt mondta, hogy lasszomoár, meg valami zóla. Azt beszélik, hülye, de szerintem okos, csak nem értik, mert talán már a jöv?t mondja, amir?l fogalmunk sincs. A patkányosat én sem értem, és az húsbavágó. A franciák megették a plantdezsardent az állatkertjüket – néha ezzel jön. ?eteti a galambokat, ezért Ella néni veszekszik vele. Én a fáraóhangyákat. Kicsik és rendszerük van a folyosó anyagában. Ha termeszek lennének, seggre ülnénk a hokedli helyett, meg a földön aludnánk, nem ágyon. Nenéé vaságy, ? kivétel. Ella néni elmondja, hogyan csavarták ki a galambfiókák nyakát a leveshez. Ezek után lemondtam egy id?re a kedvencemr?l, a madártejr?l. Hol vannak a természetesen meghalt galambok? Biztos vagyok benne, hogy a tet?kön. Felhalnak.

A nagyobbik házmesterfiú azzal ijesztett, hogy neki azért hiányzik az egyik ujja. Nem a gyutacs vitte le. A patkány. Miska bácsi szerint gyerek az, aki az állatoktól, feln?tt pedig az, aki az emberekt?l fél. Lehet, hogy fel kell n?nöm. Miska bácsi nem fél senkit?l. Kevesebbet mesél, mint Nene, de van nagy pecsétgy?r?je, meg hát az autója. A Nene viszont tud Bogár úrról, az ítéletvégrehajtóról, hogy az mit szokott a paciensekkel egzekúció el?tt beszélni. Szerinte bocsánatot kér, és megígéri, nem fog fájni. Nem kínozza úgy ?ket, mint én a bélyegeket, amikor id? el?tt tépem le az alig ázottakat a borítékdarabról. Némelyiknek leszakad a sarka. De nem tudom kivárni, az ember sietteti a sorsát. Csak a hülye – mondja Nene.

– Jeges! Itt a jeges! – torokhang, vászon a vállon, 15-20 centis, méter-méter huszas csöpög? jéghasábok. Sietünk le vödörrel. Nyáron, mert van meleg nyár is, nem olyan, mint két éve az az áradós hideg; beledaraboljuk a bádog részbe a jeget, és a jégszekrényben kihúzza a tejtermék, a forralt tej, a felvágott. A konyhai falikút mellett barnállik a lefolyócsapos kis bútordarab nedves tapintású fájával. Van anyagcseréje – mondja Nene. Tetszik, mikor pisil. Egyszer rossz álmomban, a szemem se bírtam kinyitni a csipától, csak mentem tapogatva a lakásban ki az el?szobába, be a konyhába, pedig a vécé közelebb van, és a falikútba fostam. Csak Nene nem piszkált érte, Ella néni sokáig emlegette. Az álom is valódi volt. Azóta konyhai cinkostársam a jégszekrény. A barna.

 

Vasárnap zsírban sütöttünk fokhagymás piritóst. Sárkányszag. Szólni kell el?tte az Elláéknak, hogy szedjék le a konyhai fregoliról az ágynem?t. Nenének soha nincs. Neki nem kell szólni. Kampec Dolores. ?úgyis igazat ad. Ha mi kérdezünk el?bb, nekünk. Ha Elláék, akkor nekik. Megbízható ember, kedvenc szólásának sincs semmi értelme: Kampec Dolores. Arisztokrata volt, amit senki sem hisz. Inkább zsidónak tartják, aki gazdag fószerokhoz ment. De a férjei, egymás után mind a kett? – morfinista lettek, azt mindenki tudja. És az egyik sarki vadász. A rossznyelvek szerint kurvára, mert azt Nenében nem találta meg. Akad, aki szerint fiúbolond férjei voltak.

Nene annyira ronda a feln?tt férfiak szerint, hogy már nem is tudják: Iréne a becsületes neve. Így: Iréne. A Nene, amit használ, az az Elláék lányától van, Kláritól: néni – nene – Nene. Lehet, ez rémületet takar, tiltakozást, de nem valószín?, hogy a férfiakét. Jólelk?, csak gusztustalan. A férje pedig jegesmedvét l?tt neki az Északi-sarkon. Megkaptuk a b?rét és rettent? fogagyaras fejét. Jó sz?rös, itt-ott kopott, olykor bolhás. Azzal szoktam rémítgetni a vendég gyerekeket. Az üvegszeme már kiesett, a füle is elkopott, annál fogva tartom, ha belebújok. A fejüregen belül fémkapocs, fa-rögzítés. Unokatesóm orvos akar lenni, ? azt mondta, mi rondábbak vagyunk belülr?l kitömés nélkül. Tudálékos. Különórákra jár. Neki a Hamlet is jobban tetszik, mint Az egri csillagok. „Összetettebb” – szokta mondani, meg efféléket. Akkor még nem ült igazán a vécénken, mert ha ott jól hunyorítana, beszarna az izgalomtól. A Hamletet meg a papája rendezi, talán azért van úgy oda. Nem is ? írta. Valami Shakespeare.

Nenét?l lehet verset hallani. Mindig Adytól a Sírni, sírni, sírni-t szokta mondani krákogó hangján, mert az olyan borzongató, és elsózza az ételt. Nenével szoktam együtt f?zni. ?se tud, én sem. Ezért mindig örülünk, ha összejön valami. Mi esszük meg, senki nem kér bel?le. Van neki igazi háziköntöse, h?s és keleti mintás, csak néha kilóg a fél melle, amire megjegyzéseket tesznek. Nem csodálkoznának, ha szerzetesnek mennék, hogy’ nem megy el a gusztusom a n?kt?l?! Meg aztán mivel a vécébe is mindig bedörömbölnek, ha olvasok, vagy várháború van.

–        Minek készülsz? Papnak? Azt hiszed, másnak nem kell?

Pedig a könyvet már becsuktam. A vécé fröcskölt mintás k?lapjaiban figyelem az ostrom jeleneteit, amiket az unokatesóm nem bír meglátni. Én fölismerem a támadókat és a véd?ket, a becsteleneket és a h?söket. Árulókat nem látok, de lábam alatt mozog az egész világ. Bármi megtörténhet. Biztos akad Hegedüs, de ez talán nem Eger.

–        Szarszag van már az egész házban! Mit kotlasz?! Kiköltötted már?

A vécé nevezetes hely egy hármas társbérletben. Nem mindenki válogathatja meg, hogy ki el?tt durrogjon. Anyám például mindig köhhent el?tte, hogy ha valaki elfelejtkezett volna róla, akkor most jön. Pedig a köhögéssel direkt félre akar vezetni mindenkit, azt hiszi, akkor azt hisszük, megfázott. Hashajtós a születésem óta. Neki aranyere is van, de az van az Ella néninek is. Szoktak egymásnak tanácsokat adni, ami roppant érdekes magázódva. Mert alig van köztük annyi különbség, mint ahány éves én vagyok, de anyám áldja az eszét, hogy nem fogadta el a tegez?dést. Így nehezebb egymást elküldeni, anyu meg különben sem beszél csúnyán, pedig cigizik.

A n?khöz meg annyit, lehet, hogy gyávaságból, de már az óvodában szerelmes voltam. Az összes fiú a Balog Erzsikébe. Vagy inkább a mamájába. Aki a cukorgyárban dolgozott, és sokszor hozott süvegcukor törmeléket, így aztán csaptuk a szelet, meg az Erzsikét. Barátságból.

Az iskolában meg jött a Muhits Ági-korszak. ?volt, aki nekem az els? perct?l tetszett, senki másnak. Azután évekbe tellett, mire mindenki elismerte, ja, igen, a Muhits Ági a legszebb, nem a Blank Jutka. De ez nekem hány verekedésbe és agitálásba került! Addigra már igazából nem is tetszett. De az adott szó kötelez, még ha magamnak is adtam.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:01 :: Adminguru
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974-1979 Szeged, magyar-történelem-Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (38, 26, 19, 16). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából újszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban. ****************** 1955-2020 Petz György elhunyt 2020 augusztusban! Részvétünk a családnak.