– Apa! – szólalt meg a kicsi sárkányfióka egyik délután, amikor édesapjával sétálgatott a közeli erdőben – Miért kell egy sárkánynak az embereket ijesztgetni, és elrabolni a királykisasszonyt? Nem lenne jobb békességben élni velük. Menjünk az emberek közé, és kérjük meg őket, hogy legyünk jó barátok.
– Butaságokat beszélsz kisfiam, – mondta kissé mérgesen az apja – a sárkányok amióta világ a világ mindig ijesztgetik az embereket. Ezért vagyunk mi sárkányok. Majd te is megtanulod, és nem kérdezgetsz ilyen butaságokat. Gyere, induljunk haza, mert a parázs már kialudó félben van a torkomban, és még ma meg kell perzselnem néhány embert.
– De apa, én jó sárkány akarok lenni!
– Ha ezt azonnal nem hagyod abba, mindjárt elfenekellek. Nézd meg testvéreidet, milyen szorgalmasan gyakorolják a tűzokádást!
– Én akkor sem akarok, tűzet okádni. Szeretnék játszani a faluban levő gyerekekkel. Tegnap is meglestem, milyen jól mulatnak. Olyan jó lenne velük játszani! Kérlek, engedd meg, hogy holnap elmenjek a közeli faluba, és válasszak egy barátot.
Erre sárkányapa olyan mérges lett, hogy majdnem szétvetette a düh, de sietnie kellett, és így kicsi fiacskája megúszta a dorgálást. De megígérte, ha hazaér, akkor még beszélgetnek a dologról.
A kicsi sárkányfióka szomorúan félrevonult, a barlangjuk egyik sötét szegletében keservesen sírdogált.
Egyszer csak valaki rángatni kezdte a lábát. Először nagyon meglepődött, mert nem tudta ki lehet. Kíváncsian nézett le a földre. Meglepetésére lent a földön egy egérke kuporgott, és csillogó szemekkel cincogta:
– Akarod, hogy segítsek barátot keresni az emberek között?
– Igen – mondta boldogan, és mindjárt felugrott –, de hogyan tudnál segíteni egy sárkánynak.
– A közeli faluban vannak barátaim. Gyere, elmegyünk hozzájuk, és bemutatlak nekik.
– Jó menjünk – egyezett bele.
A kicsi sárkány és az egérke elindultak a közeli faluba. Az úton az egérke elmesélte, hogy ahová mennek, ott sok kisfiú és kislány lakik. Ismer néhányat közülük, akikkel kitűnően lehet játszani, és bizonyára szívesen lesznek barátai.
A kertek alatt közelítették meg a falut, mert nem akartak felnőttekkel találkozni, mert bizonyára azok nagy patáliát csapnának, ha sárkány jönne velük szemben. Gyerekek azok egészen mások. Könnyebben barátkoznak, főleg más gyerekekkel.
Váratlanul az egérke megállt, majd mondta:
– Látod, ebben a házban lakik egy barátnak való kisfiú. Ide most bemegyünk, és megkérjük, legyen a barátod.
– Mit gondolsz, ez a kisfiú nem ijed meg tőlem? Hiszen az a szóbeszéd járja, hogy a sárkányok félelmetes szörnyetegek – kérdezte a kicsi sárkány, de barátja megnyugtatta:
– Ne félj, garantálom a gyerekek megértők, lesznek, és barátjukká fogadnak.
Így is lett. Miután belopóztak a kertbe, az egérke valamilyen ürüggyel odahívta a kisfiút, aki először kicsit meglepődött.
– Még sohasem voltam egy sárkánynak a barátja, de ha tudsz valami jó játékot, akkor szívesen elfogadlak, és barátkozhatunk.
A kicsi sárkány sok, érdekes játékot ismert, mert hiszen a sárkánygyerekek is szeretnek játszani. Hamar összebarátkoztak, és késő délutánig kitűnően szórakoztak. Olyan nagyokat kacagtak, hogy csak úgy zengett bele a kert. A kisfiú szülei még csak elképzelni sem tudták, hogy csemetéjüket, mi lelte. Nagypapa elhatározta, hogy meglesi az unokáját. Csendben, észrevétlenül a bokrok mögé lopózott, ahonnan a nevetést hallotta. Nagyon meglepődött, amikor meglátta a kicsi sárkányt. Először azt gondolta, hogy unokája bajban van, és azonnal segítségére kell sietnie. De amikor a kisfiú újból elnevette magát, megnyugodott, és vidáman mondta:
– Fiúk, én is beszállhatok a játékba?
– Jaj, meglátott egy felnőtt! – kiáltott fel a kicsi sárkány, és el akart futni – Erről beszélt mindig az édesapám. Nem lett volna szabad emberekkel barátkoznom. Mi lesz most? Oda a sárkánybecsület.
– Ne félj, kicsi sárkány! – mondta a kisfiú nagypapája – Nem kell félni az emberektől.
– De édesapám megszid, ha megtudja, hogy az emberekkel játszottam. Tetszik tudni, nekünk, sárkányoknak félelmeteseknek kell lennünk. Pedig olyan jó volt játszani az unokájával. Bárcsak máskor is eljöhetnék ide!
– Akarod, hogy beszéljek édesapáddal?
– Nagyon jó lenne, de édesapám, amint meglátja a bácsit, mindjárt tűzet fog okádni a torkából. Jobb, ha meg sem tetszik próbálni.
– Csak bízd rám, kicsi barátom! Már nem vagyok mai gyerek, tudok én a sárkányok nyelvén beszélni.
A kisfiú nagypapája kézen fogta a sárkánygyereket, és elindultak.
Amikor a sárkányapuka meglátta az öregembert a kisfiával, éktelen haragra gerjedt. Mind a hét torkából kénes lángot lövellt feléjük, és üvöltötte:
– Elpusztítalak vénember! Hogyan merészelted kézen fogni fiacskámat? Mit akarsz? Miért toltad ide az orrodat? Ha kedves az életed, tűnj el azonnal a szemem elől. Te meg fiam, azonmód gyere ide, hadd számoljak veled, amiért emberekkel barátkoztál.
– Kedves sárkányuram – kezdte a kisfiú nagypapája – ne legyen ilyen haragos! Minek ez a nagy morgolódás? Élhetnénk békében is egymással. Nem is értem miért haragszunk egymásra?
– Miért, Miért? – horkant fel a sárkány – Tényleg, miért haragszunk? Nem is tudom. Talán azért, mert így van minden mesében. Még sohasem hallottam olyan mesét, amikor a sárkány jóban lett volna az emberekkel.
– Most ezentúl így lesz. Sárkány uram, legyünk barátok! Kicsi unokám és fiacskája olyan jól megértették egymást. Mi is tegyük ezt! Ha ideje megengedi, akkor szombaton meghívnám házacskámba egy kis baráti beszélgetésre. Lesz finom eledel is, meg természetesen megkóstoljuk a pincében lévő tüzes borocskát. Meglátja sokkal jobb, mint kénes lángokat eregetni a torkain!
A sárkányapuka hosszasan elgondolkozott, és letottyant az öregember mellé a fűbe. Látszott rajta, hogy tetszett neki a meghívás.
– Jól van, elfogadom a meghívást, de mi lesz utána? Mégis csak egy sárkány dolga, hogy ijesztgesse az embereket. Hol találok munkát magamnak?
– Ezért ne fájjon a feje, sárkányuram! Az utcánkban van egy pékség, éppen ma beszéltem a pékkel, és ő mondta, nem tudja, hogyan fűtse be a kemencét, mert megszökött az inasa. Még ma beszélek vele, és beajánlom önt pékinasnak. Minden nap felfűtheti a kemencét, és segíthet a péknek, hogy legyen ropogós kenyerünk.
– Ez lehetséges lenne? – kérdezte a sárkány csodálkozva.
– Miért ne, csak akarni kell. És ami a legfontosabb, a kicsi unokám és fiacskája igazi barátok lehetnének. Csak látta volna, hogy délután is milyen boldogan játszottak.
A sárkányapuka szíve meglágyult, és megígérte, hogy megváltozik. Többé nem lesz félelmetes sárkány, aki ijesztgeti az embereket, és fiacskáját sem fogja erre nevelni. Elmegy pékinasnak, és ő is úgy fog élni, mint a legtöbb ember a faluban. Munka után majd csillogó szemekkel nézi, amint a kicsi sárkányfióka önfeledten játszik az öregember unokájával.
(Kép forrása: internet)
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 14:56 :: Apáti Kovács Béla