A lét pezseg,
pedig szalmaszálon lóg a Világ,
senki nem érti meg,
hogy miért dől szélellen,
a cseresznyeág.
Poros az összes út,
a tiéd s az enyém is,
az idő végtelen,
a pillanat néhány-centis.
Hátam mögé lopakszik az est,
mihelyst a lelkem vándorútra kél,
ágyam végére telepszik,
s csak mesél, csak mesél…
