M. Laurens : A MIKULÁS

M. Laurens

A MIKULÁS

 

– Szép estét kívánok! – Köszönt a közeg a Mikulásnak, az utcasarkon. – Kérem,

szíveskedjék elővenni az okmányait, igazoltatás fennforgása intézkedés végett!

 – Miféle okmányaim?

– Személyi igazolványt és a lakcímkártyáját legyen szíves.- mondta nyájasan a közeg.

– Olyan nekem nincs… – Habogta a télapó kerek szemeket vetve az egyenruhásra.

– Ne szórakozzon kérem a hatósággal! – Váltott szigorúbb hangnemre a rend őre.-

Hogy hívják magát? – vette elő a felső zsebéből a jegyzetfüzetét, megnyálazva az olcsó

tintaceruzáját, láthatólag rosszallólag nézve a delikvensre.

– Szóval a neve?

– Mikulás. – hebegte megszeppenten a télapó.

– Szóval akkor, Miklós, ha jól értem!

– Nem kérem, csak így egyszerűen: Mikulás.

– Aham! – hümmögött a járőr. – No és a vezetékneve?

– Olyanom nincs nekem kérem…

– Nincs, nincs! De mindenkinek van másik neve is a keresztneve előtt!

– Hááát … Nem tudom kérem, hogy előtte vagy utána, de szoktak Télapónak is hívni.

– Ne játsszon a hatósággal kérem! Most akkor Télapó Miklós?

– Mondjuk!

– És mit cipel abban a hatalmas zsákban? Csak nem életvitel szerűen él a közterületen?

No nyissa csak ki nekem, hadd lássuk mi van benne! –

A Mikulás készségesen kibontotta a zsákot, hogy a hatóság átvizsgálhassa.

– Nocsak-nocsak! – szaladt fel a közeg szemöldöke. – maga honnan szerezte

ezt a rengetegsok édesipari termének látszó tárgyat?  No ne játszadozzon velem Öreg!

Csak nem azt akarja mondani, hogy itt az utcán találta! Hova tört be maga ezekért?

– Én kérem…  Én kérem nem loptam ezeket, csak ugye a gyerekeknek…

– Na persze! Éjjel tizenkettőkor a gyerekeknek. No ne etessen maga vén csőlakó!-

azzal bekapcsolta a vállára erősített rádióját és beleszólt érces hangon. – Halló központ?

Itt Kovács huszonhárom József őrmester!

– Mondja Kovács huszonhárom! – szólt vissza egy recsegő hang.

– Jelentem egy meghatározhatatlan korú és nevű egyént kaptam el, aki nagyjából

Harminc-negyvenkilónyi édesipari terméket tulajdonított el ismeretlen helyről,

piros hacukába öltözötten, s valami gyerekekről hablatyol, életvitel szerűen az utcán.-

Némi zúgás és recsegés után, megjött a válasz.

– Nemrég jelentette valaki, hogy egy hasonlóan öltözött hajléktalant látott, amint

bemászott egy Harács utcai ház kéményén, ahol komoly és befolyásos emberek laknak.

Kovács huszonhárom! Azonnal szóllítsa fel háromszor egymásután, mint a magyar igazság,

majd ráadásként, tartóztassa le a hajléktalant, és hozza be az Őrsre. Vége! 

 

December hatodikára kelve, a gyerekek nem találtak semmit az ablakba helyezett

zoknikban és kiscipőkben. Helyette a rádióban kora reggeltől az harsogott, hogy

a hatóság felkér mindenkit, hogy vigyázzon az értékeire, mert élénkvörösbe öltözött

hajléktalanok, zsákkal a hátukon fosztogatnak éjjel, életvitel szerűen a városban…

 

Budatétény 2018. 12. 03. Mikulásnapja előtt…

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: M. Laurens

Szerző M. Laurens 213 Írás
Hogy ne legyen titok: a valódi nevem azonos az 1899‚-ben Nagyváradon született közismert kabarészerzőével, akinek számtalan ismert bohózatán nevetünk a mai napig. Az Ő tiszteletére nem használom a Lőrincz Miklós nevet az írásaimnál. Mottó és ars poetica: Építs Templomot Szeretetből, s ne zárd be soha ajtaját a betérő előtt,ki melegségre vágyik! Építsünk Mi Mind Templomot mindazoknak, kik nem képesek önerejükből téglát hordani hozzá! A Szeretet Templomának oltárán mindig égjen a gyertya, mely fennen hirdeti a szeretet dicsőségét az elfásult világban! M. Laurens ( 2004 )