Kozák Mari : Anyám süt…

 

anyám kezében a liszteszsák
hófehér por száll magasba
élesztőt és tejet – mondogatja
öreg már a szentem – jól tudja
kicsit leül – fáradok suttogja
aztán a munkát abba nem hagyja
maholnap ünnep
jönnek majd a gyerekek
nyolcvanhat éve halkan kesereg…

anyám kalácsot süt
ujjai közt serénykednek a gondok
de meg nem áll – nem fáradhatok
mondogatja míg dagasztja
aztán megint leül – a lábát dorgálja
ej te vén cseléd 
tavaly még nem bántad
ha a sütő sürgette munkádat
igyekezz a nappal éjbe válthat…

anyám fáradt
arcán a ráncok összeszaladnak
akár a rossz szomszéd – maradnak
nem tudom már mit is tettem bele
leül a szentem – nevetne
ám könny csordul drága kezére
igyekezz ujjam – mondja
még pihen pár percet
a dagasztóteknő vele feleselget…

anyám kalácsot süt
illata már a házban tekereg
ablakon benéznek a fellegek
a vén diófa kint az udvaron figyel
madárka párkányon énekel…
a sütő előtt ül – szundikál
leég a kalács – hírtelen feláll
jaj Istenem hogy megöregedtem
látod – majd összeégettem…

kisült a kalács – jöhet az ünnep
anyám az ablak elé siet
kitárja – jönnek a gyerekek
ejnye mit is beszélek 
majd holnap – vagy tán azután…
leveszi a kötényt – megtörli izzadt homlokát
tenyerében eligazgatja a mát…
leül – hallgat – emlékezik
angyalt hív – csendben elalszik.

 

Kép: NET

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Kozák Mari

Szerző Kozák Mari 117 Írás
Kozák Mari vagyok, tanító. Ma már csak olyan öreg tanító. Az évek elteltek és nyugdíjba vonultam. Egy kis városban élek, közel a megyeszékhelyhez, Debrecenhez. A városom, ahol éltem és tanítottam, és ahol ma is élek, Biharkeresztes. Három gyermekem van, két lány és egy fiú. Valójában, már felnőttek és ketten a maguk útján járnak, csak a fiam van még a közelemben, Ő még egyetemista. Már fiatal koromban is nagyon szerettem olvasni, és persze írogatni is. Korai próbálkozások voltak, de hittem, hogy szép és jó, amit teszek. Fiatalon kezdtem el tanítani, a gyermekek szeretete benne volt a génjeimben, hiszen ezt tanultam anyámtól is, aki óvott és védett minket mindentől. Az évek során, hivatásommá vált a munkám, örültem, minden kis sikernek, ami a gyerekekkel összeköthetett. Nekem a tanítás mindig örömet szerzett, soha nem volt teher és nyűg. Azt hiszem, igazi falusi tanító voltam. Vagy tíz évvel ezelőtt, becsempésztem az olvasás órákra a saját meséimet és gyermekeknek szóló verseimet, és boldogan tapasztaltam, hogy szeretik kis tanítványaim. Egyre többet és többször írtam nekik, hálás hallgatóim lettek, és nagyon közel kerültek szívemhez. Aztán később már más versek akartak kikérezkedni, onnan legbelülről és én engedtem is, hogy jöjjenek. Azóta, ha valamit látok, vagy érzek, ha bánt az élet vagy éppen örülök valaminek, ha tehetem, leírom érzéseimet. Szeretem a szépet és a szépséget, a szívnek és a szívhez szólót. Talán a verseim is a szépséget juttatják el az emberekhez.