A férfi kilépett a kórház főbejáratán és rágyújtott. Anyja felé kínálta a cigit, aki már tíz éve nem dohányzik. De most elfogadta.
Tekintetükben a reményvesztettség.
Pofán vágták őket az orvos őszinte szavai. Tegnap még úgy tűnt minden rendben lesz. A műtét két hete hosszú volt, de sikeres.
Ma… Ma az orvos behívta őket az irodába.
Az idős asszonytól pár slukk után elvette a fia a cigarettát, majd taxit fogott neki és besegítette.
– Anyu, csatold be az övet!
Anyja csak nézett maga elé, hiába kopogott neki az ablakon keresztül.
„Közel ötven éve együtt jóban-rosszban. Az egyetlen férfi. Akibe még ennyi idő után is szerelmes. A mája? A veséje? De hát ezekkel sose volt gondja! Hogy lehet mégis? Áttétek mindenhol? „
A férfi hazaindult. Gyalog, hogy ne lássák a villamoson mennyire megroggyant.
Befordult egy szűk utcába.
Úgy érezte a házak összenyomják.
Leült egy lépcsőre, és zokogni kezdett.
„Uram, az édesapja nem fog felépülni”
Tócsát sírt a lábai elé…
Pár perc múlva tovább indult. Még el kell mondania az öccsének. Még erősnek kell maradnia. Még csoda is történhet.
Hosszúakat lépett, csak a válla rázkódott még.
A szürkületben fellobbantak a város fényei.
/Az illusztráció Horváth Zsóka fotója/
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Bogdán Mária