Többnek látsz, mint ami vagyok.
Míg más templomodban imádkozik,
hálát ad neked vagy imát motyog,
én idekinn kereslek
vagy csak szép szavakkal hitegetlek,
átverlek téged s önmagam.
Soha véget nem érő bujócska.
Kérdés, hogy a megszokás vagy a félelem
dönt folyton kudarcba.
Vagy a sors, ha egyáltalán hiszek benne,
lenne velem ilyen kegyetlen?
Kérdések sorakoznak, válaszok sehol.
A könnyed „nem tudom”
a búvóhely. Rejtekhely,
mint bújócskázó kisgyereknek a faodva.
Életem összetört víztükör,
Ezer szilánkja süllyedt a tó aljára
s beékelődött az iszapba.
Bent nincs, kint sincs,
sem felettem, sem alattam.
Meguntam keresni, feladtam.
Már jól tudom. Míg az állat, az igába,
ember a saját butaságába hal bele,
szépen, lassan, előbb-utóbb egymaga.
Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 15:00 :: Ravasz Levente
