Rácsai Róbert : Smaragd és vér XII. rész (Végjáték és Zárszó)

Igazából már csak egy fejezet és egy zárás van hátra, hogy kerek legyen az egész… és kiegészítő anyagként a könyvben szereplő történelmi személyek rövid életrajza.
Köszönöm, hogy sokan olvastatok, köszönöm a sok jó szándékú és hasznos kritikát – már menet közben sokat javítottam a könyvön.

 

Végjáték

„A megaláztatás, a másodrendű állampolgárok és az egyenlőtlenség napjainak egyszer s mindenkorra vége van.”

 

/Gerry Adams/

 

Egy dublini pub, 1997., március 16, Szent Patrik napjának előestéje.

 

– Rég láttalak, nagyapa. Egészségedre.

 

Nagyot húz a fiatalember a Guinnessből. Elégedetten csettint a nyelvével.

 

– Hát igen, ez igen! Még az íze, a zamata, tán még az illata is más, mint Amerikában.

 

Iszik az öreg is egy kortyot, apró, csillogó szeme a fiút nézi a korsó széle fölött.

 

– Egészségedre. – Koccan a korsó a gyalult faasztalon. – Ez csak azért van, mert itthon vagy. Itt mások az illatok, más a légkör, más a levegő, nem igaz?

 

– De bizony nagyapa, teljesen így van.

 

Újra iszik egy kortyot.

 

– Jól megy a sorod New Yorkban?

 

– Persze. Jól megy. Megy az üzlet, viszem apa sörözőjét. De jól jön most egy kis szabadság. Amúgy meg… utálatos egy város az. Az a rengeteg ember, a tülkölés, a tolakodás, az állandóan szóló sziréna hangja, hol mentő, hol rendőrautó – sokszor viszolygok tőle. De a kocsma, a kocsma az jó. Olyan, mint egy kis sziget.

 

– Mint egy darabka Írország, igaz?

 

– Így van, nagyapa. Így van. Akik bejönnek hozzánk rendszeresen, mind ír. Hétvégeken zenés estet adunk, nagy a sikere. Remek együttest találtam, az a nevük, hogy Dublin’s Shamrock. Régi ír népdalokat játszanak és vannak saját szerzeményeik is. Sok régi költő versét dolgozzák fel. Az benne a legjobb, hogy bejönnek a fiatalok is, nem csak a nosztalgiázni vágyó öregek.

 

– Kösz.

 

– Ugyan nagyapa, tudod, hogy nem úgy értettem.

 

Elmosolyodik az öreg.

 

– Persze, hogy tudom. Hogyne tudnám. Csak vicceltem.

 

Pár perc csend. Isznak néhány kortyot, majd újra megszólal a fiú.

 

– Tudod, nagyapa, mióta apa és anya meghalt abban a balesetben, sokszor érzem magam olyan furcsán. Valahogy olyan… üres az egész. Persze, jó a kocsma, jó a munka, de nem szeretem az egészet. Janet Virginiában él a gyerekekkel, Maireeddel és Jonathannal. Jó messze, elég ritkán látom őket. De naponta beszélünk. Valahogy olyan… gyökértelennek érzem magam.

 

– Aha… rágyújtasz?

 

– Igen. Leszoktam ugyan, de most jólesne. Leszoktam… nem lehet erről leszokni, csak abbahagyni.

 

Meggyújtja a cigarettát a gyufával, mélyen és élvezettel szívja le a füstöt.

 

– Apa mindenfélét mesélt annak idején.

 

– Gondolom…

 

– Ugyan nagyapa. Én büszke vagyok rád, ahogyan az egész család. Szívesen maradtam volna én itt, inkább, mintsem, hogy Amerikában éljek. Nem való az nekem. De legalább tudtunk valamit segíteni.

 

– És ezért én nagyon hálás vagyok Reilly. Valóban sokat segítettetek. Apád is. Családi hagyomány ez minálunk, Gormanéknál. Százötven évre visszamenőleg. Ti így tudtatok segíteni. Pénzzel. Biztatással. Hallgatással. Én… más módon.

 

– Úgy hallottam… kiszálltál.

 

– Igen.

 

Egy perc csend.

 

– Szabad kérdeznem, hogy miért? Jó ügyért harcoltatok, Írországért.

 

Az öreg hallgat egy kicsit.

 

– Ebben igazad van… jó ügyért. Írországért. Csak tudod, fiam… néha a jó ügy is szülhet rosszat. Néha a jó szándék is félresiklik. Kérek még egy kört, rendben?

 

– Hagyd, nagyapa. Majd én.

 

A fiatalabb odaballag a pulthoz és kér még két korsó Guinnesst. Leteszi a pénzt, legyint a visszajáróra, visszamegy a padhoz és leül.

 

Isznak egy kortyot.

 

– Tudod Reilly… előbb, vagy utóbb az ember elszámol magával. Elszámol a tetteivel. Én is elszámoltam. Szembenéztem azzal, hogy nem vagyok jó keresztény ember. Talán az Isten megbocsát majd, de én magamnak… nem hiszem, hogy valaha is sikerül.

 

– Arra a 89-es kenti robbantásra gondolsz? [1]

 

– Tulajdonképpen igen. Akkor azért feltettem már magamnak a kérdést: akármi is volt, akármi is történt, de a cél tényleg szentesítheti az eszközt?

 

Kisujjával elkezdi pöckölni a korsó fülét.

 

– Pár éve láttam egy filmet. Az volt a címe, hogy Ima egy haldoklóért.

 

Liam Neeson, Mickey Rourke… ők voltak a főszereplők.  Megrázó volt nagyon. Remek film. No meg a Michael Collins, az a tavalyi film, ki is játszott benne… igen, abban is Liam Neeson, ő volt Michael, Alan Rickman alakította de Valerát, Aidan Quinn, meg az a lány a Micsoda nőből… a Julia Roberts.

 

– Azt hiszem, ezek adták az utolsó lökést. Furcsa, nem? Én, aki évente egyszer, ha elmegyek moziba… pont ezeket néztem meg. De nem bántam meg…

 

– Igen… furcsa véletlenek vannak, nagyapa.

 

– Én nem hiszek a véletlenekben. Mindennek van oka. Mindennek. Ennek is oka van.

 

– Igazad lehet. És… nem bántottak? Úgy értem akkor, amikor mondtad, hogy kilépsz.

 

– Nem, egyáltalán nem. De ez nem is így működik. Nem úgy megy az, hogy odasétálsz, aztán bejelented, hogy holnaptól vége, mert eleged van. Nem. Érezték, hogy kiégtem, elfáradtam. De azt is tudták, hogy énbelőlem sose lesz áruló. Meg aztán már… öreg is vagyok.

 

– Csak azt nem értem, nagyapa, te miért marcangolod magad? Nem te voltál az, aki – itt lehalkítja a hangját – aki robbantott… vagy igen?

 

Csend. Az öreg nézi az asztalt, sóhajt egyet.

 

– Valóban nem. De korábban… és akár én is lehettem volna. Meg aztán pénzt adtam, érted? Pénzt… amit ti küldtetek. És a semtexet, a C4-et aligha ajándékba kapták. Vették. És tudod, Reilly… mindenkinek van anyja, van apja, vannak testvérei. Mindenkit várnak haza. Még akkor is várják ám, ha csak angol, szegény.

 

– Értem…

 

– Ne érts félre. Nem felejtek, mert azt nem lehet. Nem feledhetem, ami a családunkkal történt, ami az országunkkal, a népünkkel. Nem felejtem Emmett-et, Pearse-t, Tone-t, Connolly-t és a többieket. Itt élnek a szívemben. Nem is bocsájthatok meg, mert megbocsájtani sem tudok. Nem tudom megbocsájtani Cromwellt, a gyilkosságokat, a belfasti provokációkat, a Véres vasárnapokat, a lenézést és a rólunk szóló bunkó vicceket, az Éhínséget, a közönyt… nem. Ez is mind a szívembe van beleégve. De…

 

– Hallgatlak, nagyapa.

 

– Tudod… ebben az országban két szín van, ami mindig is fontos volt. Két szín, szimbolikus jelentéssel: a smaragdzöld és a vérvörös. Énnekem évtizedekig csak a vörössel volt dolgom. A vérrel. Elég volt a vérből. Most már szeretném, ha smaragdban pompázna minden. A kertem. A megyém. Az országom. És nem vérrel akarom öntözni. Megvetsz érte?

 

– Dehogyis, nagyapa… dehogyis.  Hova gondolsz. Megértelek.

 

Megfogja az öreg kezét az asztal fölött.

 

Nagyot sóhajt az öreg.

 

– Én, Patrick Gorman esküt tettem egy pár éve. Megtartom, amit megígértem; amit meg kellett tennem, megtettem; mint az őseink, az elődjeink. De elég volt most már. Amúgy is más a jövő. Talán el lehet rendezni más módon is a dolgokat. Akárhogy is volt, elmúlt, és nem is szeretném, ha visszajönne.

 

– Mit gondolsz erről? Hm? Reilly? Apád, az én imádott fiam hogyan vélekedne? Szerinted?

 

Csend. A fiú – nevezzük csak annak, bár huszonöt éves – szeme könnyekkel telik meg. Harapdálja az alsó ajkát. Majd egy indulatos mozdulattal letörli a könnycseppeket az arcáról.

 

– Szeretlek, nagyapa. És büszke vagyok rád, büszke is leszek mindig. Igaz ember vagy; nem csak igaz, ír ember, de egyáltalán: igaz ember.

 

– Én… köszönöm neked, fiam.

 

– Én köszönöm, nagyapa. Én köszönöm… igazad van. Folyt már vér elég. Most már a smaragdot csiszoljuk.  Gyere nagyapa, menjünk. Segítek a kertben neked.

 

És elindulnak ketten, a hatvanhét éves öregember és a huszonötéves unokája. Építeni. Smaragdot csiszolni.

 

 

 

„Hands across the Divide” (Kezek, melyek áthidalják a megosztottságot).  Szobor Derryben

 

 

VÉGE


 

Zárszó

Éppen húsz éve, hogy 1998. április 10-én, hajnali öt órakor, hosszas huzavona és rengeteg egyeztetés, tárgyalás után végre megszületett az az egyesség, amelyet a világ a Nagypénteki Egyezmény néven ismer. Valamennyi nagyobb politikai párt és szervezet részt vett rajta – létrejött a megállapodás az Egyesült Királyság, benne Észak-Írországgal, és Írország között.

 

Nagyon sokan várták ezt a pillanatot, hiszen a legtöbb ember békében és biztonságban, szabadságban akar élni; az emberek belefáradtak a csatározásokba, a kölcsönös gyűlölködésbe, a véget nem érő bosszúhadjáratba. Senki sem szeret rettegésben élni.

 

Mondhatnánk, eljött végre a megbékélés… bár azért ez nem teljesen van így napjainkban sem. A sok évszázados sérelmeket nehéz – sőt lehetetlen – elfeledni, főleg, ha a régi sebeket feltépték az elmúlt pár évtized véres eseményei is – mindkét oldalról.

 

De a sebeknek gyógyulniuk kell. Tanulni kell, elfogadni egymást, elfogadni és megérteni azt, hogy a ma embere nem felelhet azért, amit korábban mások tettek. Persze nem minden fehér és fekete, nem fog ez menni egyik napról a másikra, de… szép lassan majd csak sikerül.

 

Az biztos, hogy nem szabad engedni az elnyomásnak, nem szabad hagyni, hogy erőszakra az elkeseredett és fanatizált emberek erőszakkal, provokációkra és megfélemlítésre robbantással, közönyre gyűlölettel, kínzásra kivégzéssel válaszoljanak.

 

Hiszem és vallom, hogy a cél nem szentesítheti az eszközt – még akkor is ezt kell mondanom, ha tökéletesen meg tudom érteni az indítékokat. Megérteni meg tudom, elfogadni már jóval nehezebb…

 

De elég ebből.

 

Legyen a zárszó egy főhajtás… tisztelgés az ír hősök előtt, a megkínzott, bebörtönzött, vagy megölt szabadságharcosok előtt, az elesett katonák, civilek és családjaik előtt, az angol áldozatok előtt, egyáltalán MINDENKI előtt, aki az életét adta, vagy az életét elvették ezekben a véres évszázadokban.

 

Isten nyugosztalja őket, Isten segítse utunkat.

 

Nem az utcán folyik a vér,
Hanem ereinkben lüktet,
A szívünk végre megbékél,
Mert miénk a Smaragdsziget.

Legyen hát így.



Damien Gorman

 

Függelék

 

Életrajzok

 

Adams, Gerry: (1948. október 6. -) Ír politikus, a Sinn Féin vezetője 1983 és 2018 között.

 

Brugha, Cathal: (1874. július 18. – 1922. július 7.) Forradalmár és republikánus politikus. Aktívan részt vett a Húsvéti Felkelésben, A Függetlenségi háborúban és a Polgárháborúban is. Számos politikai tisztséget töltött be.

 

Casement, Roger: (1864. szeptember 1. – 1916. augusztus 3.) Emberi jogi aktivista, közszolga, költő. A Húsvéti felkelésben való szerepe miatt – árulás vádjával – kötél általi halálra ítélték és kivégezték. Elítélésének körülményei vitathatók.

 

Ceannt, Éamonn: (1881. szeptember 21. – 1916. május 8.) Ír republikánus, a Kiáltvány egyik aláírója. Kivégezték.

 

Clarke, Thomas: (1858. március 11. – 1916. május 3.) Republikánus forradalmár. Tizenöt évet töltött angol börtönökben. Kivégezték.

 

Colbert, Con: (1888. október 19. – 1916 május 8.) Forradalmár, a Húsvéti Felkelés egyik vezetője. Thomas Clarke testőre. Kivégezték. A megadás után magára vállalta egysége vezetését, hogy megmentse parancsnokának életét, aki házasember volt.

 

Collins, Michael: (1890. október 16. – 1922. augusztus 22.) Ír forradalmár, katona, később Pénzügyminiszter, az IRA Hírszerzésének igazgatója. Az IRA gerillataktikájának egyik kifejlesztője. Jelentős szerepe volt az Angol-Ír szerződés létrejöttében. Orvtámadásban vesztette életét. Az egyik legismertebb, legszeretettebb hős Írországban. Több film készült életéről.

 

Connolly, James: (1868. június 5. – 1916. május 12.) Ír politikus, szónok és szocialista munkásvezér. A Húsvéti Felkelés egyik emblematikus figurája. A felkelésben való részvétele miatt kivégezték. Mivel súlyosan megsebesült, a kivégzésekor egy székhez kötözték, hogy agyon tudják lőni. Connolly szobrot kapott Dublinban, középületek viselik nevét, és többek között Yeats is megemlékezik róla.

 

Cúchullain: Ír mitológiai hős. Felbukkan a skót és a manxi folklórban is.

 

Daly, Edward: (1891. február 25. – 1916. május 4.) Forradalmár, a Húsvéti Felkelés egyik vezetője. Kivégezték.

 

de Valera, Éamon: (1882. október 14. – 1975. augusztus 29.) Politikus, államférfi, tanár, később államelnök és miniszterelnök. Halálra ítélték a Húsvéti Felkelés után, de végül az ítéletet nem hajtották végre. Az Ír Köztársaság egyik megalapítója, Írország modern kori történelmének egyik legmeghatározóbb alakja.

 

Emmett, Robert: (1778. március 4. – 1803. szeptember 20.) Szónok, forradalmár. Felségárulásért kivégezték. Bár forradalmi céljait nem érte el, gondolatai és cselekedetei nagy hatással voltak a későbbi szabadságharcosokra.

 

Gifford, Grace: (1888. március 4. – 1955. december 13.) Ír színésznő, szabadságharcos, Joseph M. Plunkett felesége. A Sinn Féin prominens tagja, Thomas MacDonagh sógornője. Miután férjét kivégezték, ő is raboskodott a Kilmainham-i börtönben.

 

Gonne, Maud: (1866. december 21. – 1953. április 27.) Színésznő, forradalmár és szüfrazsett, John MacBride felesége. Ő játszotta Yeats: Cathleen ni Houlihan című darabjában a főszerepet. Hosszú ideig ő volt Yeats plátói szerelme. Ismert továbbá az ír nacionalizmus iránti elkötelezettségéről; ő alapította többek között az Ír Ligát (Gaelic League, 1896).

 

Griffith, Arthur: (1871. március 31. – 1922. augusztus 12.) Ír politikus és író, aki létrehozta a Sinn Féin-t, amelynek elnöke lett. 1922 januárjától augusztusáig ő volt a Dáil elnöke, valamint ő vezette Michael Collinssal az Angol-Ír tárgyalásokat 1921-ben. A „Magyarország feltámadása” (The Resurrection of Hungary: A Parallel for Ireland) című könyv szerzője.

 

Heuston, Seán: (1891. február 21. – 1916. május 8.) Forradalmár. A Húsvéti felkelés során hihetetlen bátorsággal két napig tartotta mindössze húsz önkéntessel a Mendicity Institution-t. Kivégezték.

 

Joyce, James: (1882. február 2. – 1941. január 13.) Író, költő, kritikus, az ír irodalom egyik legnagyobb alakja. Fő műve az Ullysses, amely sokáig be volt tiltva az USA-ban és az Egyesült Királyságban.

 

MacBride, John: (1868. május 7. – 1916. május 5.) Ír republikánus, katona. Harcolt az angolok ellen a 2. Búr Háborúban, ahol őrnagyi rangot szerzett. Maud Gonne férje. Kivégezték.

 

MacDiarmada, Sean: (1883. január 27. – 1916. május 12.) Politikai aktivista, forradalmi vezető. A Kiáltvány egyik aláírója. A Sinn Féin egyik szervezője, az Irish Freedom című lap későbbi igazgatója. A Húsvéti Felkelésben való szerepe miatt kivégezték.

 

MacDonagh, Thomas: (1878. február 1. – 1916. május 3.) Drámaíró, költő, tanár, egyetemi oktató, politikai aktivista, a Húsvéti Felkelés egyik vezére, Joseph M. Plunkett jó barátja és sógora. A felkelés után kivégezték.

 

Mallin, Michael: (1874. december 1. – 1916. május 8.) Forradalmár, politikai aktivista és katona. Tizennégy éven át szolgált Indiában. A Húsvéti Felkelés során James Connolly irányítása alatt harcolt. Kivégezték.

 

Markiewicz, Constance: (1868. február 4. – 1927. július 15.) Forradalmár, politikus és szüfrazsett. A Sinn Féin tagja. Az első nő, akit beválasztottak a Brit Parlamentbe (helyét nem foglalta el). Az Ír Köztársaság Munkaügyi Minisztere. A Húsvéti Felkelés után először halálra, majd életfogytiglanra ítélték; de 1917-ben kiszabadult. Yeats róla is megemlékezik Húsvét, 1916 című versében.

 

O’Hanrahan, Michael: (1877. január 16. – 1916. május 4.) A Húsvéti Felkelés egyik vezetője. Számos írása megjelent újságokban. Kivégezték.

 

Parnell, Charles Stewart: (1846. június 27. – 1891. október 6.) Politikus, a brit parlament képviselője, ahol az ír függetlenség parlamenti úton történő kivívásáért küzdött. Az ír radikalizmus egyik előhírnöke, az ír politika egyik legmeghatározóbb alakja. Számos író, költő megemlékezett róla – többek között Yeats és Joyce is.

 

Pearse, Henry Patrick: (1879. november 10. – 1916. május 3.) Tanár, költő, író, politikus, a Húsvéti felkelés egyik vezetője. Elkötelezett volt az ír kultúra és nyelv iránt. Kivégezték.

 

Pearse, William: (1881. november 15. – 1916. május 4.) Patrick Pearse öccse, A Húsvéti Felkelés egyik résztvevője. Egyesek szerint inkább a bátyja miatt végezték ki.

 

Plunkett, Joseph Mary: (1887. november 21. – 1916. május 4.) Költő, újságíró, az Ír Köztársasági Testvériség tagja, a Húsvéti Felkelés egyik emblematikus vezetője. Két verseskötete jelent meg. A felkelésben végzett szerepe miatt kivégezték. Halála előtt megengedték, hogy a börtönben feleségül vegye Grace Gifford-ot. Írországban több középület is viseli a nevét.

 

Sands, Bobby: (1954. március 9. – 1981. május 5.) Parlamenti képviselő, az IRA egyik vezetője. Kilenc társával együtt éhségsztrájk következtében hunyt el a hírhedt Maze börtönben. 

 

Shaw, George Bernard: (1856. július 26. – 1950. november 2.) Nobel-díjas író, drámaíró, az ír irodalom egyik legnagyobb alakja. Michael Collinssal személyes barátságot ápolt.

 

Swift, Jonathan: (1667. november 30. – 1745. október 19.) Író, költő, esszéista. Leghíresebb műve a Gulliver utazásai.

 

Tone, Wolfe: (1763. június 20. – 1798. november 19.) Ír forradalmár, az Ír Republikanizmus atyja, és az 1798-as Ír Lázadás vezére. Letartóztatása után a börtönben öngyilkosságot követett el. Halála után a Republikánusok ikonikus alakjává vált.

 

Wilde, Oscar: (1854. október 16. – 1900. november 30.) Ír költő, író, drámaíró, kritikus; az angol nyelvű irodalom egyik legnagyobb alakja.

 

Yeats, William Butler: (1865. június 13. – 1939. január 28.) Költő, drámaíró, esszéista, irodalomszervező, politikus, az Ír Szabadállam szenátora. Az ír irodalom egyik legnagyobb alakja. 1923-ban Irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Az itt idézett nagy hatású Cathleen ni Houlihan című dráma és a Húsvét, 1916 című vers írója.


[1] 1989. szeptember 22-én nagy erejű pokolgép robbant egy kenti támaszponton megölve tizenegy katonazenészt.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Rácsai Róbert
Szerző Rácsai Róbert 171 Írás
1971. február 6.-án születtem Veszprémben, azóta is itt élek feleségemmel és két fiammal. Angol nyelvet tanítok. Verseket, esszéket írok, 2016-ban jelent meg első verseskötetem Séták Fiaimmal címmel. Korábban folyóiratokban, antológiákban jelentek meg írásaim. Emellett főleg ír költők, írók verseit illetve drámáit (Oscar Wilde, Joseph Mary Plunkett, Pádraic H. Pearse, W.B. Yeats, stb.) fordítom. Fordításaim egy része megtalálhatók a Magyarul Bábelben c. honlapon.Több megjelent különféle folyóiratokban, újságokban, néhány Yeats versfordításom pedig az EFACIS nemzetközi kiadványában is szerepel (Leuven, 2015). Jelenleg egyfajta történelmi regényfélén dolgozom. Hobby: nyelvészet, Tolkien nyelvei, íjászat, ásványok, olvasás, írás, filmek... sok minden.