Molnár G. Krisztina : Csendem küldöm

 

 

Csendem küldöm – ostorozlak.

Mint flagellán hasítom át húsig

bőröd hámrétegét, pálcát dobok,

ütlek, míg karom elvásik.

 

Isteni megalázkodás.

S ha mégis felütnéd konok fejed,

lágy mosolyt simítanék büszkén rád,

lám, szívós vagy. Erő felett.

 

Bírod még? Igen? Jól tűröd.

Hát viseld akkor nyomát holtodig.

Szögesdrót-fonatból van a szűröd,

s járj parázson, mint a jógik.

 

Csendem küldöm – megsiratlak.

Nevetsz? Maradsz? Merő ostobaság.

Fölényes mosolyod oly siralmas,

s szemedből a kérdés kiált.

 

Miért? Miért? Hát én tudjam?

A csend vagyok, és nincs itt semmi más.

Arcodat merítsd meg a hűs hóban,

légy árnyékom. Légy balladám.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Molnár G. Krisztina
Szerző Molnár G. Krisztina 8 Írás
Mérnök vagyok, jó hosszú ideje. A versek két éve találtak rám, bár mindig irodalomszerető voltam, és fiatal koromban újságíróskodtam is. Naponta írok, egy ideje viszont már eljutottam odáig, hogy a közzététellel várok egy kicsit, és néha javítgatok.