9000 forint

Már-már szokásosnak mondható Balaton parti sétámon baktatok. Mert hogy hetente, kéthetente, néha meg naponta járok egyet arra. Csak úgy, magamban, másnak nem fontos ez, punnyadni jobb bezárt szobák mélyén. Elmerülni a virtuális sivatagban. Nekem a tó lett a sivatagom! Nem jár arra más sem! Szinte senki sem kíváncsi miként háborog, szelidül, táncol, vagy bukfencezik a víz, hogy horkol-e odaát a túlparton a hasként púpozódó hegyek csúcsos orma, vagy az a Badacsony-kalap lenget-e felénk valami szellőt, felhőt, izzad-e az ég nyugati esőcseppeket?

Gondolatban még egy iskolában vagyok. Miközben azon elmélkedem, hogy a szavaknak teremtő erejét miként bontotta ki Isten, s lettünk szavak tudói mi is, így, ebben is Isten képmásai, elém bóklászik egy arc a padsorokból. Hét éves kisfiú fejtegeti, magabiztos buta gőggel a tekintetén – eddig azt hitten, az ilyen gőgös ábrázat csak felnőttek sajátja-, hogy a betűk tanulása teljesen haszontalan és felesleges. Minek kell azt megtanulni? Hogy nem akarja valaki tudni, hány mól az anyagmennyisége mondjuk a víznek, még értem. Engem sem érdekelt sosem! Miként kell elemezni egy irodalmi művet? Hát anélkül is vígan megél az ember! De hogy mire jók a betűk? Hogy értelmük sincs, úgysem kell semmire?

Idősebb pár mellett sétálok el. Köszönök nagyot, ahogy illik, ahogy édesapámtól tanultam. Kikerekedett szemek néznek vissza rám. Néhány másodperc eltelik, mire viszonozzák a köszönést.

A parton csak a nádas terelgeti a hullámokat, vagy fordítva? Egy idősebb férfi rugdossa a labdát egy fiatalabb nővel. Talán a lánya. Megvan ő is vagy harminc. Gyermekkori idillt idéznek? A lány mozgatja meg az apját, el ne tespedjen? Ki tudja? Mégis valamiért csendes lázadásnak tűnik labdajátékuk az egész világgal szemben!

A kikötőig már nem találkozom senkivel. Néhány réce ül az alkalmi tóban, amit az olvadás a széles strandon alkotott. Valami üresség ül a szívemben, valaminek a hiánya kínoz. Már régóta, csak itt a hullámverésben ismét megnő a hangja! Azt hiszem hallják belső zakatolásom Révfülöp nádasai, lakói is. Csak senki nem tudja mi az, és mit jelent? Tán nem tudják hová tenni! Talán én is ilyen szívzörejeket hallgatok, amiket odaátról tajtékzik át a tó vize a lábaim elé!

A kikötő vize csendes, mintha más világ terülne el itt. Egy kövér ember piszkál hosszú bottal a kövek között a vízben valamit. Olyasvalaki, aki alapjáraton szuszog, minden lépése szív, sűrít és kipufog! Nagyot köszönök rá is! A reakcióidő nála is épp úgy van beállítva, mint az előbbieknél. Ábrázata épp olyan kerek, mint az alkata, nagy vörös borvirágos orra alatt tokaszalonna őrzi az ajkait. Szemei alatt két kerek cipó. Egy nagy döglöttfehér hal botjának játékszere. Próbálja valahogyan a kövek közé húzni, hajtani, megfordítani. Nem ismerem a halakat. Jó alkalom ez is a beszélgetésre. Kíváncsiságom már jellemét kutatja! Tudni vágyok, előttem áll kutakodásom legfőbb alanya: egy ember!

– Milyen hal az? Nem tudja?

– Pont azt nézem én is! Szerintem fogas! Úgy néz ki, fogas!

Mondanám, hogy én Pontynak néztem, de inkább hallgatok és figyelek.

– Fogas ez, biztosan. 

– Szép példány. Milyen jó volna, ha élne!

– Az. 9000 forint! A fogas kiloja háromezer. Ez megvan 3 kiló. Bizony, 9000 forint!

Látom a szánalmat, sajnálatot a tekintetében! Megvan az a hal szerintem négy, vagy öt kiló is, de ezt sem mondom ki hangosan! Csak nézem, miként kattog elméjében tovább a gondolat! Sajnálja a halat, mert nem él. Mert nem az övé. Még holtában is kíváncsi rá. Mit számít pedig? Ugyan mi haszna van már? De a kövér ember számol, szerintem már ő is inkább tizenkétezernél tart. Inkább négy kiló, mint három. 

Elbúcsúzunk, ennyi volt, nem enged többet mutatni magából. Ő kibeszélte valami idegennel kiváncsisága tárgyát, engem ott hagyott, az én kíváncsiságom megrekedt, annak tárgya már kerékpárja felé szuszog, bicegve imbolyog.

Kilencezer forint. Ugyan mi az? Ma már szinte semmi – gondolom. Aztán eszembe jut, mit fogalmaztam meg egyszer magamnak: “Valaki milliókban számolja a pénzt, van, aki százezrekben, én talán tízezrekben gondolkodom és van, akinek a százasok a mindene.”

Van, aki betűk nélkül képzeli el az életet, s van, aki döglött fogasokban gondolkodik.

Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?

Kattints 1-5-ig az értékeléshez!

Ha jónak találtad ezt az írást...

Oszd meg ezt közösségi oldalakon is!

Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!

A következő talán jobb lesz!

Szerző Kőszeghy Miklós 42 írás
Férj, 4 gyermek édesapja, evangélikus, hitoktató, gyülekezeti munkatárs versfarigcsáló, írogató most éppen balatonboglári porszem.