Váradi József : 3.) Az állatok barátja

Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
HÉZSŐ FERENC
Állatbarát
olaj
100 x 70 cm

 

Volt ahol, mert ahol nem volt, arról nem mondhatok semmit. Hanem itt esett meg az, amiről szólok, itt a nagy semmi közepén, szomorkodott valamikor egy csendes kis tanya. Ezen a tanyán a sivárság, és körülötte is csak a szegénység kórózott, ebben alig észrevehetően egy család lakott. Olyan ritkán lehetett őket látni, hogy alig tudtad számba venni, hogy ez a család öt főt számolt.

 

Vegyük sorba. Itt lakott egy szegény ember, ennél szegényebb más nem is lehetett volna. Vele élt az éppoly szegény felesége, mert aki a szegény embernek a fejét nem tudta felemelni, az csak vele együtt a búslakodással és a siránkozással töltötte az idejét. Aztán neveltek ezek az emberek egy szép nagy fiút, akitől azt várták, hogy majd dologra jut, hanem erre sokáig nem került sor. Adott az ég nekik egy szépnek mondható nagy lányt, aki azt álmodta, hogy ruhavarrással fog pénzt keresni, és találni. Még ott hányódott nekik egy csúnyácska kisebb fiúk, aki a maszatokból alig látszott ki. Vélhetően ez a gyermekecske, sokkal okosabbnak mutatkozott mindenki másnál, mert testvéreivel az iskolát gondolatban kivégezte. Amíg a nagyok iskolába jártak, mindent eltanult tőlük. Mikor végeztek a nagyok, akkor többet ő sem ment, mert minek, ha több tanulnivaló nem maradt. Az aggódók még azt is mondták, hogy a többi gyermek így egyedül valóságában nem csúfolja, esetleg nem veri meg. Pedig nem kellett semmitől tartani, mert okosabb lévén a testvéreinél, nem keveredett olyasmikbe, mint amazok. Tőle tartottak a társak, akkor meg minek verekednének? Vagy minek csúfolódnának vele? Aztán ennek a legénykének igen sok gondja került. Sokszor nyugodtan aludni sem tudott, annyit főtt a feje a nagy bajától. Nem mondtam még, ő nagyon elfoglalta magát, még álmában is az állatok gondozásával, a nyomorgatott állatoknak okozott fájdalom jóvátevéséről törte a fejét. Kiszámította, hogy a bármilyen rendű háziállatokat az ember vagy kikötéssel, vagy az igával, vagy az esetleges itatással, a kevés étellel csak kínozza. Így a láncos barmok, vagy a köteles állatok iszonyú rabságban tengődnek. Na, ennek meg kell találni a becsület felől álló részét, s az állatoknak jobb életet kell találni. Ebből nem lehet alább engedni.

Egy nap eboltást rendeltek el a megyénél, ki is vonult a nagyságos állatklinika, kutyafogókkal és öles fecskendőkkel, pénzbeszedőkkel és kutyanyúzókkal. A kisebb legény is felkerekedett, mert a büntetéstől tartania kellett, vezette a tanyabeli ebeket. Mind az ötöt. Egész úton készült a kutyák védelmére kelni, hogy azokat ne szurkálják. A hűségből minden próbát kiállott barátait így kívánta megóvni a fájdalomtól. Hanem legott megtudta, milyen nemes cselekedet a kutyaoltás, hát ő is fel kívánt csapni kutyaoltónak. Mondja a doktor, hogy ez nem megy olyan egyszerűen, mert sok iskolát is ki kell járni ahhoz, de a legényünk nem tágított. Ez nagyon a doktorok tetszésére vált. Nyomban elmondta, hogy a szülei nem támogatnák ezt a tettét, de ő tiszta szívből akarná, mert tartozásban van a láncos állatokkal szemben. A doktoroknak kellett a felcser, hát egyezményre jutottak. Felvették, kitanították, munkát adtak neki. Az igyekezetével nem is volt baj… Az állatok is megszerették, mert nem csak a klinika tartozott a felcser alá, hanem több farmocskára és majorságra is ő ügyelt a környéken. Mikor a felcserrel találkoztak, az állatokkal szóba elegyedett, s ezt hálásan fogadták azok. Azt is mondhatnám, nem vált senki szégyenére. Telt-múlt az idő, az állatgyógyítás belterjesen fejlődött. Az állatkórházhoz tartozó farmokon lassan leállították az állatok vágását, mondhatom a felcserben apadhatatlan akarat lakozott. Lassan a farmok felteltek megkímélt lakókkal, bővítésre szorultak, amiért a felcsert megjutalmazták a pártfogó orvosokkal együtt. Néha egy — egy  majorost háromszor nagyobbra is kellett terjeszteni. Egyre nagyobb sürgés-forgásban dolgoztak. Egyre nagyobb híre ment a jól menő összetartásnak. Így múlt az önző idő, jeltelen és nyomtalan rohant a kitudjamilyen dolga után.

Aztán egy nap hír jött otthonról. A felcser testvérei már jóval előbb otthagyták a szülői házat. Az öreggé lett szülők támogatás nélkül, még nyomorúbb szegénységbe süllyedtek. Már az is számot tett, hogy a sok koplalásban nem pusztultak el. Csodával határos esetnek vélhetjük. A legfőbb orvos kifinomult szimat útján megérezte, hogy a felcserünk útra cihelődik. Mondta neki, hogy a bére mellé, az egyik külső tanyáról válasszon egy négylábút s egy kétlábút, hogy magával vigye hűséges szolgálata jutalma gyanánt. Felcserünk mindenkitől illendő búcsút vett, s el is indult, hogy napvilág idején közelebb jusson a régi szülői lakhoz. Még a kórháztól, talán még tíz házat sem hagyott el, a főorvos igen erélyesen utána kiabált. Sokan kiálltak szájat tátani, és találgatták, hogy a felcser valamit elvett volna, ami nem illeti meg? Hát nem is lopással gyanította meg, hanem amint vissza eregélt, egybe neki esett:

— Hé, Álmos, hé, miket választottál te szerencsétlen?

Álmos, mert így hívták az emberünket, lám elfelejtettem mondani, csak tátogott a váratlan rászólástól.

— Mi a baj, uram? — kérdezte.

— Te eszedkevés ember, rád hagytam vegyél el egy tehenet, vagy ökröt. Ha fejted volna, vagy munkára fogod, később egyiket is, a másikat jó sokáig haszonnak tekinthetted. A borjazó tehenet még további haszonnak gondolhatod. De nem, te egy bakkecskét választottál, amit ha meg nem eszel azonnal, a télen a farkasok fogják elvinni. A kétlábúnál sem voltál eszesebb, nem a tojót választottad, hanem a meddő haszontalant. Nehogy azt mondd, hogy ez a legszebb kakas a környéken.

— Hát alázattal tisztelt nagyuram, éppen azért választottam ezeket, mert mindenki így gondol ezekre. Én csak azt akarom, hogy minél kevesebb bántódásuknak legyek okozója.

Látta a fődoktor, hogy Álmossal többre nem megy, hát adatott még neki két tojós tyúkot is, a szarvas mellé fejős kecskéket is. Mikor adományt kapsz, akkor nem kell túlzásba vinni a szerénységet, fonnyasztotta a felcser túlzott jámborságát. Lelkére kötötte, hogy ezeket mind haza vigye, és gyarapítsa, amennyire csak lehet.

Az itt mutatott képen éppen azt a pillanatot látjuk, amikor a gazda főorvos leócsárolja a felcser választását, de Álmos kiáll az űzött és megvetett állatokért. Azóta is emlegetik mifelénk ezt a jámbor, jóravaló embert, aki hasznát látta ugyan az állatoknak, mégsem nyúzta le róluk a bőrt. Aki talán tudott az állatokkal is beszélni, ha valamelyik közülük nagyon elkeseredett.

Így hallottam, ezt tudom, így hiszem, ezt mondhatom tova. Kipróbáltam, a mesém megtoldottam, de a hozzá toldásért dicséretet soha nem kaptam. Hanem, nekem is van egy mesés kakasom.  

 

— *** —

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet — irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:22 :: Váradi József
Szerző Váradi József 24 Írás
Tisztelt vendéglátóim, most arra gondoltam, hogy váratlan igényű feladat ért. Talán diákkoromban, volt az egyik irodalmi vetélkedőn ilyen feladatunk. Mutatkozzunk be? Csak aki belevág, érzi és látva – látja a kihívás próbáját. Ismerőseim közül többen olvassák az önök könyvtárát. Ha lehetne, én is benéznék. Magamról, hát sok minden történt velem. 1950 – ben születtem Marosvásárhelyen. Balkézzel könnyebben esett az írás, ezt az iskolában nem szerették, hát kín – keservesen megtanultam mindkét kézzel. A nagyapám írógépén, aztán egy hiányos betűkészletű szövőgépen írtam. Ennek változatos következményei voltak. Rajztagozatos, majd matematika osztályban iskoláztam, minden arra mutatott, hogy a családunk férfifoglalkozásai nyomába lépek, építész leszek. A szakorvos hümmögése megingatott önbizalmam hömpölygésében. A matematikán simán felvettek, pedagógiát és didaktikát, nyelvvizsgát és beszédhiba javítást tanultam. Aztán negyvenkét évet tanítottam, változatos összetételű és igényű iskolákban. Matematikán kívül, adatkezelést, és szövegszerkesztést is tanítottam. Tankönyv írásra, szerkesztésre csalogattak barátaim, a tankönyvek mellé példatár is készült. Nem lett átütő sikere. Több újságban szóltam ifjúsági kérdésekben, szakmai továbbképzésről, művészkedésekről. Első elbeszéléseim a színjátszó csoport vezetője tanácsára írtam. Nem volt túl nagy sikerem, mindenki a matematikus gondolatát és a kifejezésrendszerem vették górcső alá. 1990 után mértékegység lexikont tettem asztalra, s újabb példatárakat. Ez időben kelt elbeszéléseim a magyarországi amatőr irodalmárok közösségeiben forgottak, Ausztráliában, majd Kanadában tetszettek. Lassan négy kötetet mondhatok magaménak. Két kötetem elektronikus alakban, kettő nyomdai munka eredményeként. Más munkáimmal együtt az OSZK – ban fellelhető. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Műszaki Társaság és az irodalmi Kerekasztal tagjai közé tartozom.