Petrozsényi Nagy Pál : Aki mindent elintéz

Képzeljünk el egy elégedett embert! Kissé szokatlan jelenség, de úgy látszik, itt-ott még akadnak effélék. Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt.

 

 

Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt. Körülötte dúlt az infláció, növekedett a munkanélküliség, az energiaválság. Ő mégsem aggódott, örült, hogy van tető a feje fölött, rendes állása, felesége… Ő maga is példátlanul szolid volt, hiszen nem ivott, sohasem dohányzott, munkahelyére pontosan járt, olyannyira, hogy gyakran hozzá igazították a műhely óráját is.

Feleségét majd szétvetette a… Na, nem a düh, ez már későbbi fejlemény. Először a büszkeség, elvégre nem minden nő dicsekedhet ilyen mintaférjjel.

— Te vagy a világ legcukibb mackója — gügyögte hajdan, még a mézeshetek idején.

Naponta kétszer, aztán egyszer, végül egyszer sem. Csak eléje vágta az ételt, és a konyhába csörtetett.

— De hát mi bajod? — kockáztatta meg egyszer óvatosan Ádám úr.

— Még kérded? Mindenki sürög-forog, bátyád villát épít, sógorod mester lett, egyedül te vagy olyan hamvában holt.

— Ezt hogy érted?

— Úgy, hogy béna vagy. Egész nap itthon tengsz-lengsz anélkül, hogy bármit csinálnál. Letehetnéd például te is a mestervizsgát, vagy legalább a telefont tudnád elintézni. Tíz éve várunk rá. Bezzeg a Kovácsék…

Ádám úr fejében rövidzárlat támadt. Mindeddig azt hitte, elégedettek vele. Fogta a sapkáját, és elment… intézkedni.

Eltelt egy hónap, kettő. Semmi eredmény. Ezután következett a mestervizsga: húsz jelölt közül pusztán őt húzták meg.

— Még egy ilyen mulyát! — sápadozott az asszony. — Pedig maholnap a gyerekekre is sor kerül. Szeretném, ha mindegyik egyetemre menne. Ehhez persze nem csak tanulni kell.

— Hanem?

— Magántanár, protekció — csóválta meg fejét az asszony, amiért az ura ilyen zöldségeket kérdez. — Meg kell kenni a kereket, ha ugyan tudod, mi az.

Ádám úr tudta, csupán a kenéshez nem értett, így ez a tervük is dugába dőlt.

A boldogtalan apa lassan fogyni kezdett. Előbb a bánattól, később az italtól, sőt, isten bocsá’ rászokott még a cigarettára is. Aztán jött a kártya, politika, felfedezte az inflációt, és csakhamar feleségével együtt szidták a kormányt, az embereket, amiért olyan jámboran tűrnek. Egymást nem csipkedték, noha Ádám úr egyre gyakrabban támolygott éjfél körül haza. Legtöbbször valamilyen „üzleti vacsoráról”, ahol a főnökeivel és más fejessel „tárgyalt”. Ezzel szemben mindent elintézett: beköttette a telefont, átszánkázott a mestervizsgán… Ádámné ismerősei nem győztek gratulálni:

— Élelmes férfi! Mit csinált vele?

Az asszony rejtélyesen mosolygott, miközben férje mind soványabb lett, szeme zavaros, mája megduzzadt, mire mindketten gondolkodóba estek.

— Azt hiszem, egy kicsit elvetetted a sulykot. Ha így folytatod, a féldecik maholnap téged intéznek el.

— Igazad van — helyeselt Ádám úr, azzal szavát adta, miszerint egy kortyot, nem sok, annyit sem iszik ezután.

Ígéretét híven be is tartotta, és újfent örülni kezdett az életnek. Rendesen járt haza, a munkahelyére, és újból utána igazították az órákat.

Csupán elintézni nem tudott ismét semmit sem.

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: Petrozsényi Nagy Pál
Szerző Petrozsényi Nagy Pál 35 Írás
Nyugdíjas, román-magyar nyelv- és irodalomtanár vagyok. Nagyváradról érkeztem, pontosabban menekültem a Ceaușescu-korszak elöl Kecskemétre. Hogy mindenem az irodalom, nyilván már a mesterségemből is következtethető. Nem törekszem eredetiségre, minőségre annál inkább. Elsősorban a "megfelelő kulturált formában közölt" magvas, kritikai jellegű műveket és kommenteket részesítem előnybe.