Vandra Attila : Kenguruk és eukaliptuszok közt 17. – Melbourne, Cairns és Port Douglas

Egy kis ízelítő a három városból, amelyeket láttunk

 

Melbourne központjához közeledve egyre zsúfolódnak a házak, a zöldövezet nem tűnik el. Az utcákat a felhőkarcolók közt is fák szegélyezik. A várost autópályák (freeway) szelik keresztül-kasul, ahol hat sávon lehet 100 km/h sebességgel száguldani. Ne feledjük azért a város méretét sem. Még a város belsejében található (több száz méter magas) hegy kilátójáról még teleobjektívvel sem tudtam megfelelő képet készíteni a város központjáról, annyira távol volt.

Igaz, ebben a párás levegő is közrejátszott. Jól kivehetően a város területén egyszerre négy különböző helyen esett az eső. Innen látszott csak igazán, mennyire zöld város ez. A hegyről nézve csak tél-túl tűnt elő egy-egy épület.

Autópálya ide vagy oda, a csúcsforgalmi órákban igencsak komoly dugók alakulnak ki, melyekben az az érzésed, gyalog hamarabb célba lehetne érni. Ennek ellenére túlzsúfolt villamost nem láttam. A belvárosi villamosmegállóktól égnek állt a hajam. Benn a központban ugyanis járdasziget nincs, a megállót egy kerítés jelzi, amelynek két oldalán kell ácsingálni a következő járatra várakozva. A vágányig olyan keskeny a hely, hogy a gyermekkocsit csak a kerítéssel párhuzamosan lehet elhelyezni, s még így is szinte elsodorja a villamos. Viszont minden tömegközlekedési eszköznek van „gyermekkocsibarát” felszállója, s rendszerint kerül önkéntes segítség is.

A parkolás sem leányálom. Sok a parkoló, és mégsincs. Jól körül kell nézni, mert bár egyes helyeken ingyenes, az ki van írva, hogy csak két óra erejéig. Nem érdemes elkésni, lányom öt percért nyolcvan dollárt fizetett.

A tengerparti séta az öbölmenti St Kilda sétányon külön élmény, főleg napnyugtakor, amikor az üvegpalotákat a Nap sugarai kiszínezik. Aki teheti, ne hagyja ki az Eureka Skydeck 88-ról megnézni a várost. Nekem ez — úgy tűnik — rendszeresen kimaradó élmény, mert Dubajban is lemaradtam róla.

Az egyik, a tengerbe jól benyúló mólót használaton kívül helyeztek a kék pingvinek és az erszényes vízipatkányok. Természetvédett területté kellett nyilvánítani miattuk, és hajó nem köthet ki ott. Nappal elhagyatott, de este megnő a forgalom, turisták százai akarják látni hazatértüket. A móló egy része le volt zárva, épp akkor volt a költési időszak.

A tengerparton az eukaliptuszok helyét pálmák veszik át. Szemmel láthatóan díszpálmák, nem tartoznak a természetes környezethez, ahogyan a máshol nem látható verebek és szirti galambok sem. Más madarat esetleg sirályt látni, és egy-két pásztormejnó kukkant ki a légkondik „kéményeiből”.

A város méreteihez képest nem messze a felhőkarcoló-negyedtől, illetve a némileg távolabb elhelyezkedő Victoria állam parlamentjétől, számos látványosság hívogatja a turistákat: a Királyi Kiállítási Épület, az állatkert, a királyi botanikus kert, az óriáskerék, a denevérek lakta Yarra Bend Park, az akvárium, a St. Kilda sétány, a Melbourne múzeum…

Mindegyik megéri rászánni egy napot, nekünk csak az utóbbi négyre volt időnk. Mindegyik megérte. S aki arra jár, a belépti díj nélkül látogatható Rhododendron kertet se hagyja ki, a Dandenong hegyen. Igaz, az kicsit „odébb van”, úgy ötven kilométerre a központtól és 633 méter magas, de még Melbourne területén található. Ajánlatos kiszemelni egy szép napsütéses napot, amikor tiszta a levegő, a város nagy része látható onnan. A Rhododendron-kertet tavasszal ajánlatos megnézni, amikor az itteni növények a virágzás teljében vannak, főleg a cseresznyefák virágba borulásakor érdemes ide látogatni. Feledhetetlen élményt nyújt. Bár télen jártunk ott, azért akadt látnivaló elég, a rhododendronok már virágoztak. A szerencsés turista a csodás szépségű lantfarkú madárral is találkozhat itt. Mi épp csak megpillantottuk őket.

Talán ha nem unokánkkal vagyunk, nem tűnik fel annyira, ami városszerte mindenhol megtalálható: gyermekjátszóterek, mászkálók. Ahova mész, mallba, bevásárló központba, parkokba, mindenhol ráakadhatsz egyre. Gyermekzáras kerítés veszi őket körül, nehogy „meglógjon” valamelyik lurkó.

Amikor Queenslandbe látogattunk, Cairnsben szálltunk le a repülőről. E száznegyvenezer lakosú város Queensland második legnagyobb városa a főváros, Brisbane után. A reptéren a hotelig taxiba ülünk. Jobban jártunk volna, ha autót bérelünk. A több száz apartmant magába foglaló egyemeletes épület hosszan kanyargózik, „udvarán” több játszótér, hangulatos úszómedence, és… trópusi „erdőcske”.

Amennyit Cairnsból látunk, hangulatos erdőszéli kisváros benyomását kelti, színes üzletsorokkal, deja vu érzésként új-zélandi hangulatot árasztva. Az Esplanade, a tengerpart nem hiába érdemelte ki egyik legnépszerűbb látványosság címét. Mindenki, totyógótól ifjakig és öregekig megtalálja saját „játszóterét”. Unokám tetszését legjobban egy mászókává átalakított évszázados „fügefa” (fig tree) nyeri el, alig lehet elhozni hatalmas léggyökerei közül. Az idézőjel oka, hogy csak távoli rokona az egyik kedvenc gyümölcsünket termő fának.

Cairnstől ötven kilométernyire van Port Douglas, úti célunk, amely egy kis üdülő- és kikötőváros. Utunk hol tengerparton, hol pálmák közt vezet, melyek bár ültetettek, e környezetbe jól beillenek, elemükben érzik magukat, változatosak, több tíznél megunom számolni a fajaik számát. Kikötője tele hajókkal, és „ugródeszka” a Nagy Korallzátony felé.

Itteni hotelünkből se hiányzik a hangulatos medence, amit éjszaka tilos használni. Nincs messze a „Négymérföldes” strandparttól (Four miles beach), ahol csak egy ötven méter széles sávon ajánlott fürödni. Ott van tengeri mentő is, de csak este ötig. A tengerpartot elpusztult korallsziklák övezik. Meglepően kevés a kagyló… és a madár. Alig láttunk egy-két sirályt.

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 708 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.