Vandra Attila : Kenguruk és eukaliptuszok közt 13. A nagy korallzátony

Ha három tippet kérne egy turista, mit látogasson meg Ausztráliában, nem hiszem, hogy sokan akadnának, akik a Nagy Korallzátonyt kihagynák az ajánlataik közül.

A nagy korallzátony

 

Ha három tippet kérne egy turista, mit látogasson meg Ausztráliában, nem hiszem, hogy sokan akadnának, akik a Nagy Korallzátonyt kihagynák az ajánlataik közül. Mi sem akartunk róla lemaradni.

2900 zátonyból, 900 szigetből áll és 2300 km hosszan terül el, 344000 km2 területen a Korall-tengerben. Az űrből is látható. Hatszázezer évvel ezelőtt keletkeztek az első telepek, de a mostani zátonyrendszer az utolsó húszezer évben, az utolsó eljegesedési maximum óta alakult ki.

A korallok a medúzákkal rokon polipok, amelyek mészkővázat alakítanak ki, s azokban élnek. Vázukat a bennük, és velük endoszimbiotikus viszonyban élő zooxanthella nevű algák segítségével alakítják ki. Védelmet nyújtanak az algáknak, és anyagcsere-folyamataiból származó végtermékekkel, látják el őket. Cserébe az algák oxigént termelnek. A zooxanthellák a fotoszintézis során glükózt, glicerint és aminosavakat állítanak elő. A korall ezeket használja fel saját tápanyagainak előállításához. Tápanyagainak 90%-át a tőlük nyeri.[1]

A korallok változatos színét, a zooxanthellák adják. Ám, ha a környezet megváltozik, például megnő az óceán hőmérséklete, szennyeződés, erős sugárzás vagy mérgező anyagok hatására, a tengerszint vagy a só-koncentráció megváltozása miatt a korallok különösen reagálnak: kilökik magukból a számukra életfontosságú algákat, és „kifehérednek”.

Hasonlóak lesznek az elpusztult korallokhoz, de különböznek tőlük abban, hogy felszínükön láthatók a még élő polipok. Ám zooxanthellák nélkül a polipok „éhezni” kezdenek, és anyagcseréjük melléktermékeitől is nehezebben szabadulnak. Ha nem „pótolják” az algákat (a környezet helyreállása után), néhány hét vagy hónap után a korall elpusztul. A globális elmelegedés egyik nagy vesztesei a korallok. 1985 óta a Nagy korallzátony koralljainak fele elpusztult, igaz, e pusztulásnak csak tíz százalékát okozta a kifehéredés, a többi kilencven más okokra vezethető vissza. Szerencsére nagy regenerálódó képességgel rendelkeznek, és az újonnan képződő korallok javarészt pótolják az elpusztultakat.

A korallzátonyokat az óceánok esőerdeinek tartják, oly bonyolult ökoszisztémát alakítanak ki. Pusztulásuk láncreakciót alakít ki, más (hal, rák, puhatestűek, stb). fajok is pusztulását vonja maga után.

Láttuk a Nagy Korallzátonyt… Elég félrevezető kijelentés. Más északon és délen, a levegőből és üvegfenekű hajóból, télen és nyáron, sznorkelezve, és búvárkodva… Egy biztos: feledhetetlen élmény.

Nem kínálják ingyen. Egy órányi repülés a zátony (egy része) felett fejenként ötszáz dollár. Ehhez képest látványosabb, és potom kétszáz dollárért kínáltak egynapos hajókirándulást, a Zöld szigetre, sznorkel-felszerelést, „idegenvezető” biológust, és svédasztalos ebédet… S nagyobb kaland volt, mint reméltük.

Induláskor (még Melbourne-ből) lányom tájékozódott, hogy a halálos medúzafajok csak nyáron vannak. Port Douglasban júliusban két-három napot esik az eső, de a meteorológusok jelzik, mindhárom azon a héten lesz, amíg ott vagyunk. Hamar, amíg nem esik! Így első programunk a Zöld sziget. Mielőtt befizettünk, még megérdeklődtük egyszer, s megnyugtattak, csak nyáron vannak, de amúgy is tetőtől talpig szilikonba öltöztetnek. Én még egyszer rákérdeztem, nincsenek-e cápák arrafelé. Mielőtt választ kapnék, a hátam mögött álló felvilágosított:

Nincsenek. Megették őket a krokodilok.

És ő is áll sorba. Jó vicc gondoltam, és fizettem.

Az óceáni hajókázásnak van egy külön varázsa. Célpontunk két sziget. A kisebbiken kötünk ki. A zóna, ahol sznorkelezhetünk, bólyákkal van kijelölve. Felhívják a figyelmünket, kavicsot sem szabad elvinni… Természetvédelmi terület. Hetven dollárért kaphatnék kölcsön víz alatti kamerát, lányom lebeszél róla, ők próbálták, jó felvételt nem lehet készíteni. Pedig a víz tisztának tűnik…

A parton jókora tábla mutatja be a nyolcféle halálos medúzát. „Beöltözés” közben nyugtatom a családomat, tél van, de azért a rájákat ne fogdossák, utalva Steve Irwin, a Crocodile Hunter halálos balesetére. A ránk váró nem mindennapi látvány feledteti velük a feketehumorom gerjesztette érzéseiket. Őszintén, bár láttam a korallzátonyok közt készült filmet, nem hittem, tényleg olyan látványban lesz részem. Rájával nem nézek farkasszemet, de a szivárvány minden színében pompázó, változatos alakú korallok közt rákok, kagylók, csigák, színes halak szinte megérinthető távolságban, tízesével úszkálnak körülöttem, nem zavartatják magukat a tömegtől. Ezt látni kell, leírni nem lehet.

Ebédelni visszamegyünk a hajóra. Már épp indulnánk vissza a délutáni sznorkelezésre, de azelőtt még előveszem a fényképezőgépem, a hajó melletti halakat megörökíteni. A látványtól égnek állt a hajam. Méteres cápák úszkáltak húsz méterre onnan, ahol az előbb sznorkeleztünk. Igaz, nem fehér cápák… De az egyiket utódai kísérik. Vagy öten.

Azt mondták, megették őket a krokodilok… nézek a biológusra. 

Azok nem itt, hanem a túlsó sziget mangrovéi alatt tanyáznak…

Tőlünk száz méterre… Tekintetemet látva délután, amikor végigvisz a szigeten, bemutatva élővilágát és történetét, kényszert érez elmondani, hogy a krokodil- és cápaveszélyt a sajtó igencsak felfújja, pedig Ausztráliában többen halnak meg kókuszdió által agyonütve, mint az előbbi kettőtől együttvéve. Nem állom meg, hogy kajánul fel ne mutassak a feje fölött fityegő, már érett kókuszdiókra. Volt vagy húsz.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 708 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miutén két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban korházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam klmiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakcióanalzis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.