Gerő kissé gátlásos gyerek volt, s később is, egyetemista korában irigykedve tekintett jó svádájú kollégáira. A labdajátékokat sem szerette több dioptriás szemüvege miatt, ellenben a matematikában, s a többi reáltárgyakban otthon volt. Festeni szeretett volna, de hiányzott hozzá a kézügyessége, hogy finoman fogalmazzak. Ezért fordult figyelme a fényképezés felé. Ebben aztán kiteljesedett, sikerült a gátlásaitól is megszabadulnia. Az alapokat hamar megtanulta, s kiegészítette sajátos látásmóddal, így néhány sikert is elkönyvelhetett magának ezen a téren. Lévén, hogy kirándulni szeretett, fotótémái is a természethez igazodtak. Fényképezett fákat, tájat, erdőt, folyót, patakot, állatokat, néha még embereket is, de azok közül inkább az erdőt járókat. Képei sokszor olyan különösen mutatták meg a témáit, mintha mindjárt megelevenednének.
Legkedvesebb képe, mely a megyei tárlaton is szerepelt, egy házat ábrázolt, nagy lombos fák árnyékában. A lombok jótékonyan enyhítették az épület szögleteit és merev vonalait. A kiállító teremben egy oszlop mellett kapott helyet. Gerő az oszlop mögé húzódva leste a „műértő közönség” megnyilvánulását.
— Nézd ezt a képet, Lajos! — hallotta egyik látogató hangját. — Egész különös hangulata van. Mintha a nyitott ablakon beleshetnénk az ott lakók életébe.
— Gyere már, Lujza, még sok megnézni való kép van a falakra kirakva!
Gerőt elgondolkoztatták a hallottak. Eszébe idézte a körülményeket, amikor a képet fényképezte. Az erdőszélen bóklászva talált rá a házra. Megragadta a hely hangulata, bár nem értette, miért. Előkapta gépet, rászerelte az állványra, aztán ahogy a nyitott ablakot meglátta, gondolta, jobb lesz engedélyt kérni a házban lakóktól, nehogy később gubanc legyen. Bekopogott és belépett. Bent olyan kép tárult elé, mint egy színpadi jelenet. Az előtérben egy asztal állt, mögötte fiatal lány ételt készített a kályhánál, jobbra a szoba mélyéből egy középkorú asszony figyelte. Gerő megbűvölten nézte a jelenetet, majd összeszedte magát, hogy engedélyt kérjen a fényképezéshez.
Nemcsak hogy megkapta az engedélyt, de meg is kínálták az éppen elkészült pörkölttel.
— Csak egy darab húst teszek a tányérra — szólt a lány tányért és evőeszközöket téve az asztalra —, s ha ízlik, adok egy rendes adagot.
Gerő nem kérette magát, kettévágta a húsdarabot és megette.
— Igazán ízletes — dicsérte.
A lány elvette a tányért és bőséges adagot mért bele, odatolta a férfi elé s egy jó karéj friss, puha kenyeret rakott mellé.
— Nézem, milyen ügyesen vágja falatokra a húst! — jegyezte meg a lány anyja.
— Azért csinálom így, hogy a rostokat keresztbe vágjam. Ettől lesz puhább és ízletesebb a falat.
— Ízlik? — kérdezte a lány.
— Nagyon! — lelkendezett Gerő, s a tányért még is kitörölte egy darab kenyérrel.
— Egészségére!
— Köszönöm, s mivel tartozom a finom ebédért?
— Isten ments, hogy mi ezért pénz kérjünk! Nem tartunk fenn kifőzdét. Ez volt az első étel, amit önállóan főztem anya beleszólása nélkül.
— Gratulálok! Kegyed már kész szakácsnő. És még egyszer köszönöm, de megyek dolgomra, vár a masina!
Arra riadt fel az elmélázásból, hogy hangoskodó tumultus gyűlt a képe köré.
— Mondom, hogy van valaki a szobában! — jelentette ki egyikük.
— Gyere ide középre mellém, és nézz mereven a nyitott ablak sötét foltjára.
— Nézzek farkasszemet az ablakkal?
— Igen, igen! Látod már? Mozog valami a szobában.
— Igaaaz! — kiáltotta a megszólított izgatottan. — Alakok mozognak ott bent! Jaj, de izgalmas!
Nem folytathatta, mert a képhez rohant egy felhevült alak, és standa pityere letépte a falról „boszorkányság, boszorkányság” szavakat kiáltva.
Az emberek rárontottak, de sikerült eliszkolnia, mielőtt meglincselték volna. Pillanatokon belül jött a teremőr és a galéria tulajdonosa, de a támadó eltűnt. Felszedték a földről a kép maradványait, de teljesen használhatatlan lett.
— Hozok holnap egy másolatot — nyugtatta a kedélyeket Gerő.
Azonban ez már nem váltotta ki azt a hatást, mint az eredeti. Amikor lejárt a kiállítás és leszedték a képeket, Gerő egy mappába tette az övét és elballagott, hogy ígéretéhez híven adja át a házlakónak, de hiába zörgetett, nem nyitottak ajtót. Körbejárta az épületet, zörgetett az ablakon is, de semmi eredménye nem volt. Átment a szomszédhoz, aki éppen a kertjében tett vett.
— A szomszédékat keresem — szólott, miután udvariasan köszönt.
— Keresheti, mert tavaly óta üresen áll a ház.
Gerő csak rázta a fejét és nem értett semmit, majd dolgavégezetlenül hazament.
…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:31 :: dr Bige Szabolcs-
