Sonkoly Éva : Esély

 

 

Korahajnal volt, alig derengett,

figyeltem az idegen lépteket.

Mit akar, kit keres a sötét alak,

kezében a lap, s nevemet látom.

 

Int, hogy értem jött, vita nincs

mehetek vele most… Tűnődöm

mit tegyek, maradnék még.

 

Ez nem én vagyok – suttogom –

és sebesen írok, már ott az

a másik nevem. Nem, nem

amellyel születtem, ezt csak kaptam.

 

Nézi a papírt, majd engem…

könyöklök az asztalra, gyűrök

ráncot az arcomra.

 

Gondolkodik, nehezen dönt:

Érted majd később jövök,

– suttog -, s csendben el!

 

Tapogatom párnám, zúg a szél…

Majd egyszer, ha sarumat leveszem

nem lesz a lábamon más csak

az út pora…

                          *

Addig pedig, nézz rám kérlek,

messze utak Vándora.

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2017.05.16. @ 15:26 :: Sonkoly Éva

Szerző Sonkoly Éva 569 Írás
Gyógypedagógiai tanár vagyok. Az Alföldön születtem, Kaposváron élek. Mióta emlékezni tudok az irodalom rajongója vagyok, mesék, regények, versek. Sok évvel ezelőtt egy tanítási szünetben kezdtem valamiféle belső zenére sorokat írni. Eldobtam, de a gondolat, hogy még egyszer megpróbálom, biztosan izgatott, mert azóta vagyok ezen a téren próbálkozó. Sok kedvencem van klasszikusok, napjaink írói. Mégis, Váci Mihálynál aligha érzékelteti számomra más költő a hiányt, sorai emlékeztetnek életem sokszori újrakezdéseire, hitet adnak. "Újra kezdeni mindent e világon, – megteremteni, ami nincs sehol, de itt van mindnyájunkban mégis, belőlünk sürgetve dalol, újra hiteti, hogy eljön valami, valamikor, valahol…"