Kohut Katalin : Bordó ékszerdoboz

Az igazi szerelem ideálja a szívben lakozik, amikor összetalálkozunk vele, először rácsodálkozunk, hangunk elakad, majd egy pillanat alatt szerelmesekké válunk. Soha nem tudhatjuk előre, mikor kivel hoz minket össze a sors, a körülmények néha furcsák lehetnek.

szokása szerint , míg meg nem ismerte a tényeket, a kiváltó okát annak, ha valóban szoknyapecér lett a férfi. Hallott az ékszerdobozról, azt is tudta, hogy a férfi ajándékozásakor különbséget tesz a nők között vérmérsékletük és tulajdonságaik szerint, a legszebb ajándékokat mindig azok kapják, akiket első ránézésre nagybetűs embernek gondolt. Katalin véleménye szerint Ákos keresi az igazit, csak nem tud uralkodni erős érzékiségén, amiről nem tehet, hogy minden része nemes töltéssel rendelkezik, akár, mint neki, de ő eddig nem érezte a késztetést arra, hogy bárkivel testi kapcsolatba kerüljön. Katalinnak elég egyetlen jellemtelenség ahhoz, hogy az ambivalens kapcsolatot lezárja, mert egyetlen szó, rossz tekintet, vagy hangnem emléke megmarad szívében, ez később olyan erővel nagyítódhat ki, ami elválasztaná őket előbb-utóbb, úgy, hogy kihűlne benne a szerelem egy pillanat alatt. Kétszer járt úgy életében, hogy egy hétig szerelmes volt, mindaddig, míg a férfi levelet írt neki, s meglátta, hogy nem tudnak helyesen írni. Mikor felfedezte a hibát, egy ismeretlen borzongás futott át a szívén, a fejét mintha hatalmas elektromosság vette volna körül, furcsa felismerésre jutott, hogy analfabéták az udvarlók. Hiába is próbálta tartósítani azokat a kapcsolatokat, a szerelem már kialudt benne.

 

 

Nagyon kíváncsi volt Ákosra, ahhoz, hogy levonja tetteiből a konzekvenciát, találkoznia kellett vele, hogy pontos képet rajzoljon személyiségéről. Mindent meg lehet magyarázni észérvekkel, minden tettnek van kiindulása, kezdete.

Egyik napon ott ácsorogtak a lányok a presszó előtt és Ákost ünnepelték, arra várva, hogy valamelyiküket kiválassza magának aznap éjszakára, előre tervezgetve, vajon kinek mit fog adni a férfi búcsúzóul.

Katalin közeledett, egy pillanatra megállt az emberkör előtt, szemügyre vette Ákost, aki felemelte a fejét és szembenézett a lánnyal. Tisztasága láttán a férfi zavarba jött, szemei könnyben úsztak, mint egy részeg, úgy támolygott Katalin felé, hogy közelről láthassa felfedezett ideálját. Ekkor kezét nyújtva bemutatkozott, a lány hangjától a lelke örömódát zengett, nem bírta elviselni a tökéletesség égi-földi megnyilvánulásának látványát. Katalin ugyanezt érezte, amikor belenézett a törvénykék szemekbe, ájulás környékezte, szédülten fogadta el a férfi kezét, majd megindultak együtt az utcán, kézen fogva, mintha mindig ismerték volna egymást. A tömeg ösztönösen szétvált, érezték, hogy olyan történésnek lettek szemtanúi, ami nagyon ritkán következik be a világban.

Ákosnak eszébe jutott első, igazi szerelme, akit körberajongott és mindent a lábai elé tett, aki elhagyta egy másik férfi miatt. Mikor szakított vele a lány, olyan érzése volt, mintha hangyák bizseregnének a fején, amit nem értett, abban a pillanatban megőszült, s nem sokkal később kihullottak a hajszálai.

Katalin gondolatai voltak a helyesek Ákossal kapcsolatban, akiről kiderült, hogy valójában mindig az igazit kereste, ezért adta az ajándékait búcsúzáskor, hogy lovagi lelke kielégüljön. Valójában nagyon tisztelte a hölgyeket, felnézett mindegyikre, ezért nem akart senkit sem megsérteni.

Másodszor történt olyan, hogy Ákos udvarolni kezdett, annyira tisztelte Katalint, hogy alig merte érinteni a kezét is. Elment az ékszerboltba, vásárolt egy kék gyémántköves gyűrűt a lánynak, ékszerdoboza tartalmát pedig, mint potenciájának addigi szimbólumát, elárverezte az ismerősei között, az árát pedig odaadta egy koldusnak. Nem tudott többé hozzányúlni sem a férfiasságának az árához, ahogyan addig tette naponta, megszabva a légyottok értékét is.

Katalin és Ákos öröme afelett, hogy megismerték egymást, soha nem múlik el, mert egy lélekként léptek az örökkévalóságba, melynek pecsétje a hűség tökéletessége, az a biztonságot adó érzés, hogy soha nem okozhatnak egymásnak csalódást, egyetlen ambivalens vonással nem rendelkeznek, így szerelmük állandóan, minden pillanattal erősebben beteljesül.

 

 

 

2017. május 3.

 

Legutóbb szerkesztette - Kohut Katalin
Szerző Kohut Katalin 40 Írás
1983. óta foglalkoztam időnként írással, 1991. óta rendszeresen, dalokat, verseket, prózai műveket írtam, s két daljátékot, gyerekverseket, mondókákat, párat megzenésítve. Sokat kell még tanulnom. Több helyen megjelentem, voltam külső munkatárs is Egerben. Betegségem miatt 1995. óta csak egy TV bemutatóm volt.