A naplómból kiemelve
Feltételezve, hogy 1844-ben egy magyar aranyforint tartotta magát a Károly Róbert, illetve fia, Nagy Lajos, később Mátyás által is veretett, eredeti dukát paramétereihez (3,491 g, Au .986). Tehát az arany súlyához és tisztaságához, illetve ahogy ez kiderült, a finomság még a 990 ezreléket is meghaladta, akkor elmondhatjuk, a Himnusz megzenésítési pályázatára Bartay András, színi igazgató kb. hetven gramm színaranyat szánt, amiről mintha „lekicsinylően” nyilatkozott volna Erkelnek a várható dicsőséggel szemben.
Nem ismert persze (számomra) az aranyforint korabeli vásárlóértéke pontosan. Nem tudjuk azt sem, Erkelnek mit jelentett valójában ez az összeg. Nem sokat, mert a történet szerint az őt nem „ösztökélte” pályázatra.
Lehet azért az akkori élet mindennapjaiból példát venni: „déli ebédre három tál étel, gyümölcs, kávé: 3 forint (nem tudni, arany-e);
„Fél font fehér tzukor: 20 krajcár” (ezzel is baj van, mert eleinte (1802) 1 forint 24 krajcárt ért, később (1816) már hatvanat; gyanús, hogy itt már rézkrajcárokról van szó, akárcsak Móricz „Hét krajcár”-jában, ami, írd, és mondd, mindössze egy darab, közönséges szappanra volt elegendő!);
„egy meszej pájinka”: hatvan krajcár!
Ma az a hetven gramm színarany — mintegy és itt erős becslésről van szó —, 800 000 Ft-ot érne. Igaz, a tőzsdei árfolyammal számoltam, amihez még hozzá jönnének a verdei és egyéb költségek. Nem a földtől elrugaszkodott becslés tehát, ha kereken egymillió forinttal számolunk.
Ma egy ilyen összeg akár motiváló lehetne még az „A dal”-nál is.
Legutóbbi módosítás: 2019.11.30. @ 12:56 :: Csillag Endre
